2020.02.25 Mons. Giorgio Demetrio Gallaro da papa Francesco 2015.09.10 2020.02.25 Mons. Giorgio Demetrio Gallaro da papa Francesco 2015.09.10 

Demetrio Gallaro, a szicíliai albánok eparchája a Keleti Egyházak Kongregációja új titkára

Ferenc pápa február 25-én kedden a szicíliai albánok eparcháját, Giorgio Demetrio Gallaro püspököt nevezte ki a Keleti Egyházak Kongregációja új titkárává, egyúttal pedig érseki rangra emelte az addigi püspök-eparchát. Az új titkár elődjét, Cyril Vasil jezsuita, görög katolikus rítusú címzetes érseket Ferenc pápa január 20-án a kassai görög katolikus eparchia apostoli adminisztrátorává nevezte ki.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Giorgio Demetrio Gallaro 1948-ban született a szicíliai Pozzalóban. Középiskoláját majd szemináriumi tanulmányait a dél-kelet szicíliai Notóban végezte. 1968-ban az Amerikai Egyesült Államokban folytatta teológiai tanulmányait a Los Angeles-i Szent János szemináriumban. 1971-ben szentelték diakónussá, egy évvel később pappá.          

Szentelése után nyolc éven át folytatott lelkipásztori munkát a Los Angeles-i, vagyis az Angyalokról nevezett város érsekségének plébániáin. Ezt követően Rómában a Pápai Keleti Intézetben és az Angelicum Szent Tamás Pápai Egyetemén folytatta felsőbb tanulmányait, melynek eredményeként keleti kánjogi doktorátust és az ökumenikus teológia licenciátusát szerezte meg.   

[ Photo Embed: Galloro püspök a kinevezésekor 2015-ben ]   

Az Egyesült Államokba visszatérve ismét plébániai lelkipásztori szolgálatot töltött be, egyúttal pedig intenzív tanítói tevékenységbe kezdett. Állomáshelyei: Massachussets állam Newton városának melkita eparchiájában, Connecticut állam stamfordi ukrán egyházkerületének főiskoláján, majd a pennsylvaniai Pittsburgh rutén főeparchiáján tanított keleti egyházjogot és ökumenikus teológiát. 2011-től a Keleti Jog Társasága alelnöke,  2013-tól a Keleti Egyházak Kongregációjának tanácsnoka. Ferenc pápa 2015. március 31-én nevezte ki a szicíliai albánok Piana székhelyű eparchájává, mely tisztséget napjainkig betöltötte.

27 február 2020, 14:30