2020.01.29 Bertram Meier vescovo di Augusta (Augsburg) Germania 2020.01.29 Bertram Meier vescovo di Augusta (Augsburg) Germania 

Ferenc pápa kinevezte Augsburg új püspökét

A pápa január 29-én, szerdán kinevezte Bertram Meiert, az augsburgi papság tagját, eddigi egyházmegyei adminisztrátort és a székesegyház káptalanjának dékánját az egyházmegye új püspökévé.

Somogyi Viktória – Vatikán

Bertram Meier 1960-ban született Buchloéban, az egyházmegye területén. Filozófiai és teológiai tanulmányait először Augusburgban, majd a római Pápai Gergely Egyetemen végezte a Pápai Német-Magyar Kollégium diákjaként. 1985-ben szentelték pappá Rómában, majd itt folytatta tanulmányait és 1989-ben doktorált teológiából. Visszatérve egyházmegyéjébe káplánként szolgált, majd egy év múlva megkezdte tanulmányait a Pápai Egyházi Akadémián, a Szentszék diplomataiskolájában. 1996-2001 között a vatikáni államtitkárság első szekciójában végezte szolgálatát. Ebben az időszakban a Vatikán területén található Teutón Kollégium rektorhelyettese volt és teológiát tanított a Pápai Gergely Egyetemen.

2000-ben az augsburgi székesegyház káptalanjának kanonokjává nevezték ki és pápai káplán, majd 2009-től pápai prelátus címet kapott. Egyházmegyéjébe visszatérve különböző egyházmegyei bizottságok elnöke volt 2007-2014 között. A bajor püspöki konferencia képviselője is volt a bajor katolikusok nemzeti bizottságában. 2014-ben az augsburgi egyházmegye pasztorális irodájának vezetője lett. 2007-től a székesegyház prédikátora, 2012-től a káptalan dékánja, valamint az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd elősegítésének püspöki helynöke. 2018-tól kezdve az egyházmegyében a Pápai Missziós Művek igazgatója. 2019-ben az augsburgi széküresedés idején a káptalan egyházmegyei adminisztrátorrá választotta.

29 január 2020, 13:10