Jeruzsálem Jeruzsálem 

A Szentszék támogatja a tárgyalásos megoldást a Közel-Keleten

Fenn kell tartani a párbeszéd fonalát a közel-keleti konfliktusok megoldásában. A Szentszék állandó ENSZ-megfigyelő missziójának ügyvivője erre emlékeztetett New Yorkban.

Gedő Ágnes / Debora Donnini – Vatikán

A Szentszék támogatásáról biztosítja a nemzetközi közösséget a tárgyalásos megoldások keresésében, illetve a béke iránti elkötelezettségben. Az ENSZ biztonsági tanácsának ülésén a közel-keleti helyzettel, benne a palesztin-kérdéssel foglalkoztak. Fredrik Hansen prelátus felszólalásában idézte Ferenc pápának a diplomáciai testülethez intézett gondolatait. A pápa aggodalommal figyeli a térségből érkező híreket, az Irán és az USA közötti feszültséget, az Irakot és Líbiát érintő válságot, ami egy nagyobb léptékű konfliktus kialakulásával fenyeget. Ezt szeretnénk elkerülni, tehát rendkívül fontos, hogy ezeket a kihívásokat holisztikusan, átfogóan kezeljék. Hasonlóképpen elengedhetetlen a nemzetközi közösség elkötelezettsége a nyílt és építő párbeszéd iránt, amely a 75 éve alapított ENSZ alapelvein nyugszik.

Fenntartani Jeruzsálem status quo-ját

A Szentszék és a pápa továbbra is figyelmet kér Jeruzsálem, a szent város, a béke városának hivatása iránt – hangsúlyozta Hansen prelátus. Fenn kell tartani Jeruzsálem status quo-ját, mivel az ott található szent helyek kedvesek a zsidók, a keresztények és a muzulmánok számára, egyben pedig az emberiség kulturális örökségének fontos részét alkotják. Ferenc pápa január eleji beszédében, amelyet a diplomáciai testülethez intézett, sürgősen a nemzetközi közösség támogatását kérte az izraeli-palesztin békefolyamathoz. Az ENSZ-főtitkár decemberi jelentésében arról beszélt, hogy ellenkező esetben a helyzet tovább fog romlani, és csökken az 1967-es két állam-megoldás megvalósításának tényleges lehetősége. Az egész térségben alkalmazni kellene Ferenc pápa javaslatát, amit Izraellel és Palesztinával kapcsolatban mondott. Hasonlóképpen az egész világon, ahol az ENSZ 75. születésnapján sok ember él nehézségek között, várva a béke, a biztonság és a jólét elérkezését.

Szíria és Jemen: ne feledkezzünk el a válságról

A pápa nem feledkezik el Szíriáról sem. Félő, hogy a csönd árnya borul a háborúra, ami az elmúlt tíz évben elpusztította az országot. A pápa megfelelő megoldásokat sürget azért, hogy a szeretett szír nép újra megtalálja a békét és az újjáépítést. Hansen prelátus emlékeztetett arra is, hogy a pápa felemelte szavát a közöny ellen Jemennel kapcsolatban, ahol a konfliktus a közelmúlt egyik legsúlyosabb humanitárius válságát idézte elő.

23 január 2020, 13:22