Keresés

Vatican News
2019.09.10 Padre Josef Kolacek S. I. Kolacek atya a teraszunkon, szokásos mosolyával. 

A 90 évesen elhunyt P. Koláček, a cseh adás vezetőjének emlékére

Szeptember elsején ünnepelte 90. születésnapját Josef Koláček atya, aki 35 éven át vezette a Vatikáni Rádió cseh adását. Az ő kedves emlékét idézi az írás.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán 

Ma reggel, amikor a kápolnánkban magamhoz vettem az albámat a vatikáni nyolcas misére – a szentendrei vértanú Kucsera atya emlékére tartottunk misét –, hallom a házfőnökünktől, hogy éjjel sürgősen kórházba szállították Koláček atyát. Uram, Istenem…! Hiszen tegnap még együtt miséztünk, s most… Aorta ruptura, a verőér falszakadása! Szörnyű, szaggató fájdalom, morfiumot kapott.

A Kucsera mise után, ahogy vagyok, ünnepélyes fekete papi öltözetben, a szomszédos Santo Spirito kórházba megyek. „Igen, ko-la-csek, kappával az elején” – magyarázom, mire meglelik a beteg érkezését és elirányítanak. El…!

Úgy fél óra múlva, már forró nyomon voltam és többször leültetnek egy-egy osztály várójában, hogy majd, majd kiszólnak. Végül a harmadik emeleten találtam rá, az alagsorból indulva. Ő már akkor emelkedőben volt, nem is csak a harmadikig.

Ott az UTIC (Unità di Terapia Intensiva Cardiologica, intenzív kardiológiai terápia egység) várójában rendezkedtem be hosszabb várakozásra és ujjaimból rózsafüzért fontam. A dicsőségeset mondom…

Nem is kellett nagyon sokat várnom. Nyílott a lift és kitolták az én Koláček atyámat. Csövek, masinák, minden riasztóan komoly. Megállítom a menetet és ők megérthették a lelkierőmet, mert szó nélkül szétnyíltak és odaengedtek, csak úgy a folyosó közepén. A zárt szemhéjak fölé hajolok és a nevén szólítom: Padre Koláček …! Ismétlem, aztán a keresztnevén szólítom, tudom, csehül is így mondják: Jozef. Lassan felgördül a két szemkárpit és rám néz, tiszta tekintettel, sőt meg is szólal, mint mindig, amikor köszöntött, el nem kopó fényes hangon: Loci! Zöld takaró alatt csövekbe kötözött keze is mozdulna... Marad az arca…

Ilyenkor az ember egy kórházban az ég és az alagsor között egyáltalán nem tudja, mit is beszél. Én sem tudtam, csak néztem a szeme sarkából kicsorduló örömkönnyet: „Tudod, a többiek, az egész ház, a te családod nevében jöttem ide”. Bólint és nem hiszem, hogy morfiumot kapott volna. Hirtelen eszembe jut januári aranymiséjének két latin szava, amit1950. április tizenharmadikán, kalasnyikovos csehszlovák ávósok között harminchárom fiatal jezsuita novícius – a csillagos éjszakában döcögő nyitott teherautó platóján – egymásnak titokban továbbadott: Deus providebit, Isten majd gondoskodik. „Páter, Deus providebit, emlékszel…? – s hát persze, emlékezett. Becsukott szemmel emlékezett, arra a 69 évvel ezelőtti éjszakára. S emlékezhetett a majd tíz évnyi börtönre és a maradék időre, amit itt töltött a mindenkori Péter-utód szolgálatában. Egy korszak ment el vele, amiből ő még az utolsó régivágású, feszes és mindig tisztességes sj-mohikán. 

S miközben mi az isteni Gondviselés útjairól töprengünk, ápolók kezei ragadják meg a tolókocsit és bocsánatot kérve elviszik előlem a Kolecek atyát. Bezárul az ajtó, maradok a padon a fonódó ujjaim füzérével.

Este a rádióból megjövet vietnámi Yen rendtársam válaszol a kérdésemre, hogy a páter él, de haldoklik tovább. Kimentem a szobám elé a kertbe a fűszálaimhoz. Oda kiált le fél óra múlva a teraszról a bostoni Robert, hogy Koláček atya hazament. A harmadikról egyenesen… hazament. Vasárnap délután még a teraszunk üvegház kávézójában Szent Ágoston „Isten városá”-t olvasta latinul. A harmadikról fölfelé sebtiben még gyorsan megtalálhatta a megfelelő igeidőt, a praeteritum perfectumot, a befejezett múltat: Deus providerat. Isten gondoskodott volt. 

Nem vagyok szomorú és nem is fáj, hogy elment. Hazament. Ahogy a bostoni Robert mondta a teraszról: Passed away…, home…Tovament, haza.

11 szeptember 2019, 17:12