Keresés

FILES-SPAIN-HISTORY-POLITICS-FRANCO FILES-SPAIN-HISTORY-POLITICS-FRANCO 

Szentszéki nyilatkozat a spanyolországi nuncius szavairól Franco tábornok kapcsán

Újságírói kérdésekre válaszolva Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő július 18-án kijelentette, hogy Renzo Fratini érsek közelmúltbeli nyilatkozatait saját nevében tette Franco tábornok földi maradványainak áthelyezését illetően. A Szentszék álláspontját már korábban Pietro Parolin bíboros államtitkár megfogalmazta.

Somogyi Viktória – Vatikán

„Abból az alkalomból, hogy Renzo Fratini érsek véglegesen távozott Spanyolországból mandátumának lejárta után, hangsúlyozzuk, hogy közelmúltbeli nyilatkozatait Francisco Franco tábornok földi maradványai áthelyezésének kérdéséről magánszemélyként tette. Továbbá emlékeztetünk arra, hogy a nyugalmazott spanyolországi nuncius a sajtóban már cáfolta, hogy spanyol belpolitikai kérdésekről szándékozott volna ítéletet alkotni. Ezen körülmények között ismételten megerősítjük, hogy a Szentszék álláspontja Franco tábornok exhumálásáról világos és azt már hivatalosan kifejezésre juttatta Pietro Parolin bíboros államtitkár levelében, amelyet februárban írt a spanyol miniszterelnök-helyettesnek Carmen Calvo-nak. A spanyol püspöki konferencia főtitkára is megerősítette ezt az álláspontot, ami a spanyol állam szuverenitásának és jogrendjének tiszteletben tartásán alapul” – hangsúlyozta Alessandro Gisotti.

A Legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti Francisco Franco földi maradványainak exhumálását

Franco tábornok 36 éven keresztül vezette Spanyolországot. Jelenleg az Elesettek völgyében (Valle de los caidos) van eltemetve, ami a spanyol polgárháborúban (1936-1939) elhunytaknak szentelt nemzeti emlékhely. Június 4-én a spanyol Legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti Francisco Franco földi maradványainak exhumálását, megvárva a Franco család által benyújtott fellebbezés eredményét. A család ugyanis bejelentette szándékát, hogy a tábornok földi maradványait a madridi Almudena székesegyház kriptájában a saját tulajdonukban levő kápolnában szeretnék elhelyezni. A spanyol kormány szerint az El Pardo temető Madrid külvárosában, ahol a tábornok felesége nyugszik, méltó és tiszteletteljes körülményeket biztosít Francisco Franco földi maradványainak is. 2018 augusztusában a szocialista spanyol kormány jóváhagyott egy dekrétumot, amely megnyitotta az utat Francisco Franco tábornok exhumálása előtt.

A nuncius interjúja az EuropaPress hírügynökségnek

Renzo Fratini érsek, nyugalmazott spanyolországi nuncius június 30-án nyilatkozott a spanyol EuropaPress hírügynökségnek. Az érsek hangsúlyozta, hogy a Pedro Sánchez vezette spanyol kormány döntése éppen a tervükkel ellentétes hatást ért el: „feltámasztotta Francót”. Az áthelyezés tervének bejelentése óta ugyanis megnövekedett a sírhoz látogatók száma, pedig korábban sokan nem is tudták, hol nyugszik a tábornok. „Őszintén szólva, olyan sok probléma van a világban és Spanyolországban, miért kellett feltámasztani őt? Jobb lett volna békén hagyni. Sokan vannak, még politikusok is, akik így gondolják, mert eltelt 40 év a halála óta. Azt tette, amit tett, majd Isten megítéli. Nem segít abban, hogy jobban éljünk, ha emlékeztetünk valamire, ami polgárháborút eredményezett” – fogalmazott Renzo Fratini érsek az interjúban.

Ismét meg akarják osztani Spanyolországot

Véleménye szerint „a szocialista kormány döntésének elsősorban politikai, ideológiai okai vannak”. „Ezt az ideológiát egyesek képviselik, akik ismét meg akarják osztani Spanyolországot.” Az exhumálást illetően elmondta, hogy „a Szentszék álláspontja semleges a kérdésben, ami a Franco család és a spanyol kormány közötti probléma”. Az emberek pártoskodók és jelenlegi ideológiájuk szerint igyekeznek megítélni az eseményeket. „Veszélyes, ha a történelmet a mai mentalitásunk szerint ítéljük meg, mert elítélhetjük az ártatlanokat vagy felmagasztalhatjuk a bűnösöket” – mutatott rá Renzo Fratini érsek, nyugalmazott spanyolországi nuncius.

18 július 2019, 14:00