VATICAN-RELIGION-POPE-FUNERAL-MASS VATICAN-RELIGION-POPE-FUNERAL-MASS 

Széllel szemben mindig az életet védelmezte – Az elhunyt Sgreccia bíboros búcsúztatása

Pénteken délután negyed háromkor kezdődött a Szent Péter bazilika Katedra oltáránál az a gyászmise, melyet a kedden elhunyt Elio Sgreccia bíboros, az Életvédő Pápai Akadémia nyugalmazott elnöke lelki üdvéért ajánlott fel a főcelebráns Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi testület dékán-helyettese. Búcsúbeszédében személyes hangon, hálával emlékezett a nagy tudósra, a lelkipásztorra, a bioetika jeles művelőjére és védelmezőjére. A gyászmise után Ferenc pápa maga végezte el a temetési szertartás végső búcsúvételét és az utolsó ajánlást.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán     

„Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” – idézte Re bíboros az olvasmányból Pál apostol szavait, mely kifejezi a keresztény ember reményét a gyász pillanatában is. Sgreccia bíboros a majdnem 91 esztendő életútjából 40 évet az élet védelmében folytatott tudományos munkának szentelt és nemcsak tudósa volt a szakmának, hanem a legfőbb vonatkoztatási pont is a katolikus egyházban. Nem véletlenül választotta püspöki jelmondatául „Ut vitam habeant”, Hogy életük legyen jézusi mondást, mert ezt volt maga az ő élete, az élet feltétlen szolgálata.

1952-ben szentelték pappá, majd a fánói szeminárium rektoraként kezdett hozzá, hogy a bolognai egyetemen bölcsész és filozófiai doktorátust szerezzen. 1974-ben a római Szent Szív egyetem Poliklinikájára nevezték ki egyetemi- és kórházlelkésznek. Nehéz idők jártak akkortájt – emlékezett a búcsúbeszédében Re bíboros: a diáktüntetések, a Vörös Brigádok kommunista terrorszervezet működésének ideje az, amikor az olasz parlament elfogadja az abortusz-törvényt. Ennek ellenére a fiatal don Sgreccia mindig szívesen emlékezett ezekre a küzdelmes esztendőkre.

Ő adta fel a meglőtt II. János Pál pápának a betegek kenetét  

Felejthetetlen emlékként idézte fel Re bíboros 1981. május 13-át, a Fatimai Szűzanya napját, amikor a Szent Péter téren gyilkos merénylet majdnem kioltotta II. János Pál pápa életét. A Gemelli kórházba a mentőautóval beérkező, súlyosan sebesült lengyel pápát Elio Sgreccia kórházlekész fogadta és a pápa titkára,  Stanisław Dziwisz kérésére a betegek kenetében részesítette. E lelki intervenció után azonban továbbra is a négy-öt órás műtét befejezéséig ott maradhatott Crucitti sebészprofesszor mellett, hogy imádságával szolgálja a beteg életét. A betegek kenete az életre keni föl a beteget, megerősítve még erre az életre és hitben arra a másik, örök életre. Tény, hogy II. János Pál pápa felépült súlyos betegségéből, amit ő a Szűzanya közbenjárásának tulajdonított.              

Mindvégig az élet értéke mellett

További lelkészi és oktatói tevékenysége után II. János Pál pápa 1992-ben a Család Pápai Tanácsának titkárává és ennek megfelelően püspökké nevezte ki. Külön kérésre azonban megtarthatta egyetemi katedráját, ám a pápa az Életvédő Akadémia vezetését bízta rá. Ezek voltak a legtermékenyebb évei, mígnem XVI. Benedek pápa 2010-ben bíborossá nevezte ki és ezzel az elismeréssel nemcsak a személyét tisztelték meg, hanem az általa képviselt katolikus bioetikát is.                         

           

07 június 2019, 16:52