Keresés

2019.05.30 Giornalisti dalla Romania e Ungheria che viaggiano col Santo Padre sul volo papale 2019.05.30 Giornalisti dalla Romania e Ungheria che viaggiano col Santo Padre sul volo papale 

A Szentatyával utazik a pápai repülőgépen egy erdélyi magyar újságíró. Interjú Micaci Cristiannal

Az apostoli utak történetében először fordul elő, hogy magyar újságírók utaznak a pápai repülőgépen. Magyarországról az RTL klub újságírója Hubai Antal és operatőre Molnár Géza, Erdélyből Micaci Cristian, a nagyváradi egyházmegye munkatársa részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a szentszéki delegáció részeként a pápa kíséretében vegyen részt a romániai apostoli látogatáson és tudósítson az útról Ferenc pápa közeléből. Micaci Cristian az erdélyi katolikus média számára közvetíti majd a pápai út híreit. Rómába érkezte után felkereste stúdiónkat, hogy beszámoljon erről a történelmi szenzációról.

Somogyi Viktória - Vatikán

„Nagy örömmel fogadtam annak a lehetőségét, hogy részt vehetek ezen a pápai utazáson és Ferenc pápa közelébe kerülhetek. Ugyanakkor nagy felelősséget is jelent számomra, mert nemcsak egy élmény ez a magam számára, hanem szolgálatként, küldetésként élem meg” – kezdte interjúját Micaci Cristian, a nagyváradi egyházmegye pasztorális munkatársa és sajtósa. A négy erdélyi egyházmegye képviseletében vesz részt a szentszéki delegáció tagjaként Ferenc pápa apostoli látogatásán Romániában. Az erdélyi Mária Rádió és a Verbum kiadó tudósítójaként tájékoztatja majd a katolikus híveket a pápai útról.

Minden újságírónak van lehetősége jelentkezni a pápai gépre

Minden újságírónak megvan a lehetősége, hogy jelentkezzen a pápai repülőgépre, amikor apostoli látogatást tesz a Szentatya egy országba, akit újságírók egy csoport kísér el útjaira. A Szentszékhez akkreditált újságírók és az adott utakra regisztrált, ideiglenes akkreditációval rendelkező újságírókból áll össze ez a kör. Azok a médiaképviselők is közöttük vannak, akiknek az országát felkeresi a pápa. Cristian így került be ebbe a csoportba. Ez alkalommal a nemzetközi újságírók mellett a romániai televíziók és rádiók képviselői is jelen vannak. A jelentkezés egy hosszú és bonyolultnak tűnő akkreditációs folyamat, amelynek részeként engedélyeket kell kérni a Szentszék Sajtóirodájától, dokumentumokat kell beküldeni, ellenőrzésen kell átesni. A folyamat végén a Szentszék dönt a helyi szervezőkkel azokról a személyekről, akiknek jóvá hagyják jelentkezését a pápai gépre.

Hiteles tájékoztatás

Cristian kiváncsian tekint a pénteken kezdődő útra abból a szempontból is, hogy felmérje, mi a vele utazó újságíróknak a felfogása erről a pápai útról, mennyire tájékozottak az erdélyi és a romániai valóságról, a felekezetek és a nemzetiségek közötti kapcsolatoknak a helyzetéről. Azért is fontos jelen lenni közöttük, hogy ha az újságíró kollégák nem megfelelő információkkal rendelkeznek, akkor segítsünk nekik szóbeli vagy nyomtatott anyagokkal. Ezáltal elmélyíthetik az információkat, amelyekkel már rendelkeznek. Az a cél, hogy minél hitelesebb képet tudjanak közvetíteni, továbbadni arról, amivel ott majd a helyszínen találkoznak – fogalmazott az interjúban Micaci Cristian.

A pápai út jelentősége az erdélyi magyar katolikusok számára

Cristian felidézte a beszélgetésben azt a csalódást, ami 20 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa látogatásakor érte az erdélyi híveket, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori körülményekből fakadóan a lengyel pápa nem tudja felkeresni a katolikus híveket szerte az országban. Ezzel szemben a mostani látogatás egy nagy előrelépést jelenthet. Nyilván most is vannak még gondok, konfliktusok, de a pozitív vetületét érdemes nézni ennek a pápai útnak. A 20 évvel ezelőtti helyzethez képest nagy lépés az, hogy Ferenc pápa most meglátogathatja az egyes közösségeket a saját otthonukban, illetve azokon a helyeken, amelyeket ezek a közösségek legközelebb éreznek a szívükhöz. Ezek között a Romániában élő magyar katolikusok számára fontos Csíksomlyóra is ellátogat, arra a kegyhelyre, amely a pápalátogatáson túl is hívek százezreit gyűjti össze imádságban és a nemzeti öntudat megerősítésében minden Pünkösdöt megelőző szombaton – mutatott rá a nagyváradi egyházmegye sajtósa.

Várakozások

Cristian nagy izgalommal indul erre a pápai útra, ami egy új tapasztalat lesz számára. Nagyobbak az elvárások és a kihívások, minden az újdonság erejével hat rá. A várakozásai közé sorolta, hogy az erdélyi egyházi viszonyokban tudjanak távlatokban látni és a világegyházban gondolkodni. A pápai út mottója is talán erre utal: Járjunk együtt. Ezt sokan sokféleképpen értelmezik. Fontos felemelni egy kicsit a fejünket a saját sérelmeinkből, gondjainkból, problémáinkból és próbálni a világegyház távlatában gondolkodni. A másik várakozása Ferenc pápa útjával kapcsolatban az, hogy a magyar híveknek is ez bátorítást és a hitben való megerősödést jelent a román görögkatolikus hívekhez hasonlóan, akiknek a pápa boldoggá avatja hét vértanú püspökét. A Szentatya ezzel elismeri a görögkatolikus egyháznak a kommunizmus idején megélt szenvedéseit és áldozatát, amit ezek az emberek hoztak hitükért és a Szentszékhez való hűségükért.

Stúdióbeszélgetés Micaci Cristiannal, aki együtt utazik a pápával Romániába
30 május 2019, 18:41