Keresés

Pope Francis Pope Francis 

Szívünk benső rejtekében találkozunk az Istennel – második nagyböjti prédikáció

„Szállj magadba, térj magadhoz” címmel tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya második nagyböjti elmélkedését Ferenc pápa és a Pápai Ház tagjai számára az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnában. A kilépés és a kinnlevőség veszélyeivel szemben a Pápai Ház szónoka Szent Ágoston szavával intett: „Térj önmagadba, mert az ember bensőjében lakik az igazság”. Beszédében először a bensőségesség mai válságát elemezte, majd a Biblia válaszán keresztül arra szólította fel a nagyböjti embert, hogy térjen meg a saját szíve bensőjében rejlő Istenhez.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A szív az a hely, ahol kapcsolatba kerülünk az Istennel

A „képmutatás zsákutcája” és az „Istenre figyelő tiszta szem” múlt heti témája után Cantalamessa atya a „Lelkem az élő Istent szomjazza” zsoltárverset követve ez alkalommal arról a „helyről” elmélkedett, „amelyben az ember kapcsolatba kerül az élő Istennel”. „Egyetemes és szentségi értelemben ez az egyház, míg személyes és egzisztenciális vonatkozásban ez a hely a szívünk, amit a Szentírás a benső embernek nevez”.

Mai veszély, hogy Jézust kívül keressük, az utcákon, a tömegben

„Nagyböjtben nem tudjuk mindnyájan követni az Urat a pusztába, de elmenekülhetünk szívünk benső pusztaságába”, ahogy Szent Ágoston mondja: „Az ember bensőjében lakik Krisztus”. Példaként említette a szónok Zakeust, aki kereste az Istent, meg akarta ismerni Jézust, ehhez még egy fára is felmászott, amikor azonban Jézus észreveszi őt, Zakeust nemcsak hazavezeti, hanem a saját szívébe is visszavezeti. Bennünket is fenyeget az a veszély, hogy Jézust kívül keressük, az utcákon, a tömegben, jóllehet ő arra hív, hogy szívünk intimitását látogassuk”.

A bensőségesség ma válságban van

A mai világban a „bensőségességet, az intimitást nem nézik jó szemmel”. Nem is olyan régen még „a lelki élettel, a spiritualitással volt rokon fogalom”, amiről „oly sokat beszélt a Biblia után a legolvasottabb lelki könyv, a Krisztus követése” (Kempis Tamás 1380-1471, ágostonrendi szerzetes írása), amit „mára már szinte teljesen elfejtettek”. „Testi-lelki mivoltunk hajlamos arra, hogy kifelé forduljon, a külső, a látható felé és ebben örökké tágulni szeretnénk, eltávolodni a központtól”, hiszen „Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy hogy a füle eleget hallott” – mondja a Prédikátor könyve (1,8). „Állandóan kilépőben vagyunk, öt érzékünk ajtaján és ablakán keresztül”. Az igazi bensőségesség helyét a mai világban a „pszichológia és a pszichoanalízis vette át, melyek azonban megállnak az ember tudatalattijának a kutatásánál”, miközben „eltekintenek az Istennel való bensőséges kapcsolatától”.

A bensőségesség elvesztése az Istent is kiüresíti

Egyházi területen a Zsinattal megállapítást nyer az „Egyház a világért” eszme és így a „bűnös világból (fuga dal mondo) való menekülés ősi eszméjét olykor a menekülés a világ felé (fuga verso il mondo) ideával helyettesíti”. „A bensőségesség elhagyása és a kivetítés a külső felé valójában a szekularizmus, az elvilágiasodás legveszélyesebb jelensége. Ráadásul megpróbálták teológiailag igazolni ezt az új irányultságot, melynek neve az Isten halála vagy az evilági város teológiája”. Azzal igazolják magukat, hogy az „Isten kiüresítette önmagát, kilépett önmagából, szentháromságos bensőségességéből, evilágivá vált, vagyis elveszett a profánban. Így lett önmagán kívüli az Isten” – értelmezte a bensőségesség elvesztését Cantalamessa atya.     

Jézus az Atyával való bensőségességbe akart vezetni

Egy „hagyományos érték elvesztése esetén” az egyház mindig azzal válaszolt, hogy „újraolvasta és újrafogalmazta önmagát saját alapelvei tekintetében”, mindig a „Szentírásból és a Hagyományból kiindulva”, követve a „természet útját is, ahogy tavasszal megmetszik a fákat az új termés számára”. A kapucinus barát a próféták tanítására utalt, akik küzdöttek a külsőséges kultikus gyakorlat és a ritualizmus ellen, hogy Istennel való bensőséges kapcsolatra vezessenek, mint ahogy Izajás mondja: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem”. „Jézus előveszi és teljességre viszi ezt a vallási reformot, mert ő valójában meg akarta újítani korának zsidó vallásosságát azáltal, hogy visszavezeti a népet az Istennel való bensőséges viszonyra”. „Fáradságot nem kímélve hívott ismételten a titok, a szív helyére, ahol ennek a megújulásnak meg kell történnie”. Ennek képe az „Istenben való bent-lakás, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, a megkeresztelt lelkében”.

Napjainkban tartalom helyett a módszer kísért

Az egyház története során a keresztény bensőségesség bibliai értelmezésében elhomályosodott ez a szempont és nem volt mindig biztos, hogy a lélek mélye Isten valóságához tartozik. „Az utóbbi időkben a figyelem a kapcsolat „tartalmáról” a „módszerre” helyeződött át, melyben főszerepet kapott a koncentrálás és a meditáció, az Istennel való személyes találkozás helyett. Ugyanakkor mindig megmaradt és sohasem hiányzott egyetlen korban sem a keresztény bensőségesség nagyszerű megvalósítása. A kapucinus barát példaként a Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet nővérre utalt, aki ezt írta: „Megtaláltam a Mennyek Országát a földön, és ez a Ország az Isten, Ő pedig a szívemben van”.

A bensőségesség az út az igaz élethez                                      

„Annak ellenére, hogy a mai világ kifelé fordult világ, nekünk sürgősen vissza kell térnünk szívünk intimitásába. Olyan centrifugában élünk, mely teljes sebességgel forog. Kimenekülni, kilépni – ez a mai vezérszó, és amit intézményessé is tettek. A csend félelmet kelt, amit el kell nyomni”. Cantalamessa atya elmesélte egyik tapasztalatát: Diszkóba hívták fiatalok, hogy beszéljen nekik, de ahol senki nem hallotta a másikat a rettentő erejű zene miatt. De hát miért jöttök ide? – kérdezte tőlük. A válasz: Hogy ne kelljen gondolkodni. A zenével, zajjal, munkával, képekkel túlterhelt világ nem engedi meg a szabad döntést. Az emberek a „látvány és a reklám világában csak nézők, puszta számok, melyeket minden áron növelni kell”. Ennek „a kísértésnek, valójában kiüresedésnek határozottan nemet kell mondani, mert a bensőségesség az út az igazi élethez”.

A megtérés a szívben történik

A múlt század két filozófus tekintélyére utalt a kapucinus atya, Martin Heideggerre és Kierkegaardra, aki szerint az igazi keresztény hitelesség az Isten színe előtti élet (coram Deo), mert csak az Isten az egyedül méltó társa az ember legbensőbb lelki igényének. A tékozló fiú történetében a megtérés akkor történt meg, amikor végre „magába szállott”. Végiggondolta egész életét, aztán útra kelt az atyai ház felé. Megtérése azonban még az útra kelése előtt megtörtént, a disznóvályú mellett. Megtérése külső mozzanatát, a hazatérését és vallomását azonban megelőzte a benső magába szállása. Ez a külsőlegesség azonban nemcsak a fiatalokat kísérti, hanem az egész egyházat és benne éppúgy a szerzeteseket is – állapította meg a szónok. Ebben a helyzetben segítség lehet például Avilai Szent Teréz „Benső Várkastély” lelki írása, vagy Szent Ágoston tanítása a Vallomásaiból: „Te bennem voltál, én még kívül voltam, én kint kerestelek téged, de te már bent velem voltál, ám én még nem voltam Veled”. Ebben a keresésben nagy segítség lehet a „Silentium”, a Csend, amit régen nagy betűkkel kiírtak a szerzetesházak folyosóira. 

A bensőségesség nem áll útjában a cselekvésnek

„Ne engedjük becsapni magunkat a szokványos ellenvetéstől – kérte a hallgatóitól a szónok –, hogy az Isten kint van, a testvéreinkben, a szegényekben, az igazságosságért folytatott harcban. Továbbá ott van kívül, az Eucharisztiában és a Biblia szavában. Mindez igaz – ismerte el a prédikátor –, de hol találkozol te valójában a testvéreddel és a szegénnyel, ha nem a szívedben? – kérdezte. Hol találkozol az Eucharisztia Jézusával, ha nem a szívedben, vagyis önmagadban?!” Végül Cantalamessa atya arra emlékeztetett, hogy „ez a benső intimitás nem árt az Isten országáért vállalt eljövendő cselekedetek ellen. A bensőségesség nem áll útjában a cselekvésnek, hanem az a cselekvésnek egy bizonyos módja. Anélkül, hogy bármit is kisebbítene az Istenért vállalt cselekvés fontosságán, a bensőségesség megalapozza és megőrzi azt” – zárta második nagyböjti elmélkedését P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya.

 

22 március 2019, 17:33