4. elmélkedés Aricciában: a múltat jelenbe hozó emlékezés, tanúságtétel által
P. Vértesaljai László SJ / Amedeo Lomonaco - Vatikán
A szónok elmélkedését a jelen idő, a pillanat értelmezésével kezdte. Korunk a „jelen pillanat diktatúráját” éli, a „most” többé már nem a múltból fejlődik ki fokozatosan és nem is nyitott a jövőre. A „jelen pillanat hegemonikus uralmi helyzetéből nehéz utat találni az emlékezet műveléséhez, mert nehéz emlékezni, vagyis egy nyitott és hálás szívbe elhelyezni a múlt eseményeit” – mutatott rá a bencés atya.
Emlékezés a kitartás fáradságával együtt
Az „emlékezés nehézsége a kitartás nehézsége, hogy megmaradjunk az időben, a történelemben”. Az „emlékezés dimenziója pedig alapvető mind Izrael népe számára, mind Jézus rendelés nyomán”, aki az Eucharisztia alapításakor kifejezetten kéri: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Ennek hálás és mindennapi felidézése vezet be minket az Úr Húsvétjába - emelte ki Gianni atya.
A múltra emlékezés életnedvéből élet fakad
Az „emlékezés a tanúságtevők seregén keresztül válik jelenvalóvá, akik közül néhányan egészen sajátos módon örömöt és reményt fakasztanak bennünk”. Ők teszik a „templomainkat élő és éltető valósággá, ahová öröm belépni és ahol gyökeret ver az Úr Jézus húsvéti emlékezete”. A szónok Szent II. János Pál szavát idézte, aki az „emlékezet szépségéről” beszélt. Bárcsak meg tudnánk mutatni a mai fiataloknak a „múltra emlékezés életnedvét, amiből élet fakad!”.
Az idő az Istené
A jövő felé nyitott emlékezés egyik nehézsége abban áll, hogy „kisajátítjuk az időt, pedig az idő az Istené”. A jelen valóság noha „soha nem hordozza a teljességet”, de az Úr kérése nyomán mélyre evezve megnyílhatunk a nyitott jövő felé. Ez a jövő hordozza az egyetlen igazi nagy eseményt, az Úr Húsvétját, melyet csak látszólag nyomnak el az önmagukat mutató „események”. Végül Gianni atya azért fohászkodott, hogy „a lelkigyakorlatos elmélkedések, a szentmise, az imaórák vezessék őket félelem és nosztalgia nélkül azon jövő felé, amit az Úr készít számukra”.
