Keresés

Beniamino Stella bíboros Beniamino Stella bíboros 

Interjú a Papi Kongregáció prefektusával azokról a papokról, akiknek gyermekük van

Andrea Tornielli, a Vatikáni Rádió főszerkesztője február 27-én interjút készített Beniamino Stella bíborossal, a Papi Kongregáció prefektusával arról az eljárásmódról, ahogy az egyház a latin rítusú (nőtlen) katolikus papok ügyében eljár, akiknek gyermekük van. A főszerkesztő szerint ezt a témát hosszú időn át „tabuként” kezelték az egyházban.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                      

A február végén a kiskorúak védelméről a Vatikánban tartott találkozó kapcsán Rómába érkezett és számos hírügynökségnek nyilatkozott Vincent Doyle pszichoterapeuta, aki maga egy ír katolikus papnak a gyermeke. Doyle megalapította a „Coping International” (Nemzetközi Küzdelem) társulatot, mely a katolikus papok gyermekeinek jogi védelméért száll síkra és próbál nekik támogatást nyújtani. Doyle a nyilatkozataiban hivatkozik a Papi Kongregáció egy bizonyos dokumentumára, melyet Tornielli szerint „valójában belső használatra szántak, de semmiképpen nem titkos dokumentum”, és ami az egyház eljárását írja le ilyen esetekben. A dokumentum belső irányelveit Doyle 2017 óta ismeri és a gyermekek védelméről szóló általános szempontot Alessandro Gisotti, a Szentszék ideiglenes szóvivője is megerősítette. Andrea Tornielli a Stella bíborossal készített interjúban erről a témáról kérdezi az illetékes dikasztérium prefektusát.

Bíboros úr, milyen szempontok alapján járnak el azon papok esetében, akiknek gyermekük van?

A dikasztérium azt a gyakorlatot követi, mely évtizedek óta, Claudio Hummes bíboros prefektussága óta érvényben van. Ő még XVI. Benedek pápa idején a Szentatya figyelmébe ajánlotta az ügyet a 40 évnél fiatalabb, gyermekes papok esetében. Azt javasolta, hogy elérjék számukra a papi szolgálat alóli felmentést, még 40 éves koruk elérése előtt. A rendelkezés valójában a gyermek alapvető javát veszi figyelembe, vagyis azt a jogot, hogy az anyjukon túl az apjuk is mellettük legyen. Ferenc pápa is ilyen értelemben nyilatkozott még bíborosként Buenos Airesben az Abraham Skorka rabbival folytatott beszélgetésben, mely „Az ég és a föld” című kötetben megjelent. Ennek lényege, hogy a gyermekes pap figyelme elsősorban a gyermekére irányuljon. Ez ne csak anyagi gondoskodást jelentsen, hanem a gyermek növekedésének az elkísérését, érzelmi kapcsolatot, megfelelő nevelést és mindazt, ami az atyaság érzelmi és felelős gyakorlatával együtt jár, főként a gyermek életének első éveiben.

Mi is valójában ez belső dokumentum, ami szóba került?

A dokumentum címe: „A Papi Kongregáció gyakorlatát illető jegyzék a gyermekes papok esetében”, mely összegyűjti és rendszerezi a kongregációban évek óta érvényben levő gyakorlatot. Ez egy munkadokumentum, melyre hivatkozva eljárunk, amikor egy ilyen ügy adódik, vagyis ez egy technikai szöveg a dikasztérium munkatársai számára. Éppen ezért nem tettük közzé. Nyilvánvaló egyébként, hogy Doyle úr két éve betekintést nyerhetett a dokumentumba. A szöveget a kongregáció szokás szerint bemutatja a püspöki konferenciáknak és az egyes püspököknek, akiknek ilyen ügyük van és segítséget kérnek az eljárásmódhoz.

05 március 2019, 11:21