Keresés

Vaticano: nuova illuminazione per la Pietà di Michelangelo Vaticano: nuova illuminazione per la Pietà di Michelangelo 

Új megvilágításban Michelangelo Piétája a Szent Péter bazilikában

Október 28-a, vasárnap óta új fényben fürdik Michelangelo világhírű szobra, a halott Istenfiát ölében tartó Fájdalmas Anya szoborkompozíció, a Piéta. Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja és a Szent Péter Művek, a bazilika karbantartásával foglalkozó ősi alapítású céhszervezet igazgatója a bemutató kapcsán így nyilatkozott: „Az új világítás, melyet tudományos szempontból terveztek meg, lehetővé teszi, hogy jobban megcsodáljuk és mélyebben megértsük ennek a műnek egyetemes értékét. Az új megvilágítás eddig nem tapasztalt módon engedi megszemlélni Michelangelo hitének teljes szépségét. Comastri bíboros szerint a kőbe zárt fájdalom Michelangelo hitét testesíti meg finoman csiszolt márványban”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Huszonhárom éves korában faragta  

A Firenze környékén született, de mélyen firenzei öntudattal élő fiatal művész 23 éves korában fogott hozzá első római tartózkodása során, hogy a régi Szent Péter bazilika egyik kápolnájába, annak kegyura, a francia Jean Bilhères de Lagraulas bíboros megrendelésére egy Piétát faragjon carrarai márványból. Az édesanyját fiatal korában elvesztő művész számára az anya, saját édesanyja és a Megváltó Anyja is örökkön ifjú maradt, ezért mintázza a Fájdalmas anyát egészen fiatal vonásokkal. Rajta sem a bűn, sem az idő nem fog: örökké tiszta és örökké fiatal.  

Meleg fény mutatja meg az Anya mondhatatlan fájdalmát

Pietro Zander restaurátor, a Szent Péter Művek karbantartó hivatalának vezetője, rádiónknak nyilatkozva kiemelte a fény szerepét az új megvilágításban. Gondosan mérlegelték annak a módját, ahogy maga a Mester megvilágította a szobrot, kevés gyertyával és inkább alulról felfelé áradó fénnyel. Első alkalommal történik, hogy a Piéta szobrot olyan megvilágításba helyezik, mely a szobrász eredeti elgondolását engedi láttatni az alkotáson. Az új technológia a legmodernebb Ledes lámpákat alkalmazza, olyan tonalitással, mely meleg fényben mutatja meg az Anya mondhatatlan fájdalmát.

                    

30 október 2018, 16:03