Marc Ouellet bíboros nyílt levele Viganò érsekhez a Szentszéket ért támadásokról - teljes szöveg

Kedves Paptestvérem, Carlo Maria Viganò,

Utolsó üzenetedben, amelyet a médiának küldtél, hogy feljelentsd Ferenc pápát és a Római Kúriát, arra buzdítasz engem, hogy mondjam meg az igazat azokról a tényekről, amelyeket te úgy értelmezel, mint endemikus korrupciót, amely elárasztotta az egyházi hierarchiát egészen a legmagasabb szintekig. Pápai engedély birtokában, mint a Püspöki Kongregáció prefektusa felkínálom itt személyes tanúságtételemet azokról a tényekről, amelyek Theodore McCarrick, washingtoni nyugalmazott érseket érintik és Ferenc pápával való feltételezett kapcsolatairól, amelyek nyilvános, nagy visszhangot kiváltó feljelentésed tárgyai, valamint követelésedről, amely a Szentatya lemondására vonatkozik.

Tanúságtételem személyes kapcsolataimra támaszkodik és a Kongregáció irattári dokumentumaira, amelyek jelenleg vizsgálat tárgyát képezik, hogy megvilágítsuk ez a szomorú esetet. Engedd meg mindenekelőtt, hogy teljesen őszintén megmondjam neked a jó együttműködés nevében, amely közöttünk fennállt, amikor te washingtoni nuncius voltál, hogy jelenlegi helyzeted számomra érthetetlennek és rendkívül sajnálatosnak tűnik, nem pusztán a zavar miatt, amelyet Isten népében támaszt, hanem a nyilvános vádak miatt, amelyek súlyosan sértik a püspökök, az Apostolok utódainak hírnevét. Emlékszem, hogy valamikor élveztem nagyrabecsülésedet és bizalmadat és megállapítom, hogy most elvesztettem szemedben a méltóságot, amelyet előzőleg elismertél számomra, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy hűséges maradok a Szentatya irányelveihez abban a szolgálatban, amelyet az egyházban rám bíz. A Péter utódával való szeretetközösség vajon nem Krisztushoz való engedelmességünk kifejezése, aki őt kiválasztotta és akit kegyelmével támogat? Értelmezésem az Amoris Laetitia-ra vonatkozóan, amelyet te felpanaszolsz, beleilleszkedik ebbe az élő hagyományhoz való hűséghez, amelynek Ferenc egy másik példáját is adta, amikor a közelmúltban módosította a Katolikus Egyház Katekizmusát a halálos ítélet kérdéséről.

Térjünk a tényekre. Te azt mondod, hogy 2013. június 23-án tájékoztattad Ferenc pápát a McCarrick ügyről a fogadáson, amelyet neked és ugyanakkor olyan sok más pápai képviselőnek tartott, akikkel akkor találkozott először. Elképzelem a szóbeli vagy írásbeli információk óriási mennyiségét, amelyet akkor össze kellett gyűjtenie számos személyről és helyzetről. Erősen kétlem, hogy McCarrick olyannyira érdekelte, ahogy azt te szeretnéd elhitetni, mivel ő egy nyugalmazott, 82 éves, hét éve hivatal nélküli érsek volt. Ezért a Kongregáció írott instrukciói, amelyeket washingtoni missziód kezdetén kaptál 2011 novemberében, nem mondtak semmit McCarrick-ről, eltekintve attól, hogy szóban én tájékoztattalak helyzetéről, vagyis arról, hogy mint nyugalmazott érseknek engedelmeskednie kellett bizonyos feltételeknek és korlátozásoknak, múltbeli viselkedésére vonatkozó híresztelések miatt.

2010. június 30-a óta, amióta ennek a Kongregációnak a prefektusa vagyok, soha nem hoztam elő a kihallgatásokon XVI. Benedek pápának vagy Ferenc pápának McCarrick ügyét, kivéve ezekben az utóbbi napokban, miután kizárták őt a Bíborosi Kollégiumból. A volt-bíborost, aki 2006 májusában lett nyugdíjas, felszólították, hogy ne utazzon és ne jelenjen meg nyilvánosan, hogy ne idézzen elő újabb, személyéről keringő híreszteléseket. Hamis az irányában tett intézkedéseket „büntetésként” bemutatni, amelyeket XVI. Benedek pápa parancsolt meg és amelyeket Ferenc pápa érvénytelenített. Az archívumok felülvizsgálata után megállapítom, hogy ebben a témában nincs olyan dokumentum, amelyet az egyik vagy a másik pápa írt volna alá, sem kihallgatási jegyzék elődöm, Jean-Baptiste Re bíboros részéről, amely parancsot adna McCarrick nyugalmazott érseknek, kötelezve őt csöndre és magánéletre a kánonjogi büntetés szigorúságával. Ennek oka, hogy akkor, szemben a mai helyzettel, még nem volt elegendő bizonyíték feltételezett bűnösségére.

Innen van a Kongregáció álláspontja, amelyet az óvatosság sugallt, és elődöm, valamint saját magam levelei, amelyek az apostoli nunciusok, Pietro Sambi és a te közbenjárásodra visszavonult életstílusra, imára és bűnbánatra buzdították az érseket saját maga és az egyház javára. Ügye újabb fegyelmi intézkedések tárgya lett volna, ha a washingtoni nunciatúra vagy bármilyen másik forrás újabb és döntő adatokat szolgáltatott volna viselkedéséről. Azon a véleményen vagyok, hogy az áldozatok iránti tiszteletből és az igazságosság követelményének megfelelően, az Egyesült Államokban és a Római Kúrián folyamatban lévő vizsgálatok nyújtsanak maradéktalan kritikai elemzést ennek a fájdalmas esetnek az eljárásairól és körülményeiről, azért, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő. Hogyan lehetséges, hogy ezt az egyházi embert, akinek ma ismerjük következetlenségét, több ízben is előléptették olyan magas tisztségek betöltéséig, mint a washingtoni érseki és a bíborosi tisztség? Én magam is nagyon meg vagyok lepődve ezen, és elismerem a kiválasztási folyamat hibáit, amelyeket ebben az esetben elkövettek. De anélkül, hogy itt részleteket közölnénk, meg kell érteni, hogy a Szentatya által hozott döntések olyan információkon alapulnak, amelyek az adott pillanatban állnak rendelkezésére és amelyek egy prudenciális értékelés tárgyát képezik, amely nem tévedhetetlen. Igazságtalannak tűnik számomra azt a következtetést levonni, hogy az előzetes megkülönböztetéssel megbízott személyek korruptak, még akkor is, ha ebben a konkrét esetben a tanúságtételekben elhangzott utalásokat jobban meg kellett volna vizsgálni.

A szóban forgó főpásztor nagyon ügyesen megvédte magát a környezetében felmerült kétségekkel szemben. Egyébként az, hogy előfordulhat, hogy a Vatikánban vannak olyan személyek, akik a szexualitás terén az evangéliumi értékekkel ellentétes magatartásokat gyakorolnak és támogatnak, nem jogosít fel bennünket arra, hogy általánosítsunk és ezt vagy azt a személyt, sőt magát a Szentatyát is méltatlannak és bűntársnak nyilvánítsuk. Nemde arra van szükség, hogy az igazság szolgái mindenekelőtt óvakodjanak a rágalmazástól és a becsületsértéstől? Kedves nyugalmazott pápai képviselő, őszintén mondom neked, hogy Ferenc pápát azzal vádolni, hogy az ügy teljes ismeretében takargatta ezt az állítólagos szexuális ragadozót, tehát bűnrészese a korrupciónak, amely az egyházat elárasztja, egészen addig menően, hogy méltatlanná vált reformjának folytatására, mint az egyház első lelkipásztora, számomra minden szempontból hihetetlennek és valószínűtlennek tűnik. Nem tudom felfogni, hogy hogyan hagytad magad meggyőzni erről a szörnyűséges vádról, amely nem állja meg a helyét.

Ferencnek semmi köze sem volt McCarrick New York-i, metucheni, newarki és washingtoni előléptetéseihez. Megfosztotta bíborosi méltóságától, amint hihető vádnak tűnt, hogy visszaélést követett el kiskorú ellen. Soha nem hallottam célzást tenni erre a pápaságának ún. nagy tanácsadójára az amerikai kinevezéseket illetően, amikor pedig a pápa nem titkolja a bizalmat, amelyet bizonyos főpásztorokba helyez. Feltételezem, hogy ezek nem tartoznak kedvenceid közé, sem azon barátaid kedvencei közé, akik támogatják a tények általad való értelmezését. Abszurdnak tartom, hogy te az Egyesült Államokban elkövetett szexuális visszaélések nagy visszhangot keltő botrányát arra használod fel, hogy felettesed, a Szentatya erkölcsi tekintélyére hallatlan és méltatlan csapást mérj! Abban a kiváltságban van részem, hogy hosszasan találkozom Ferenc pápával minden héten, hogy megbeszéljük a püspöki kinevezéseket és a problémákat, amelyek kormányukat érintik. Nagyon jól tudom, hogy hogyan bánik a személyekkel és a problémákkal, nagy szeretettel, irgalmassággal, figyelemmel és komolyan, mint ahogy ezt te magad is megtapasztaltad. Olvasva, hogy hogyan zárod le utolsó üzenetedet, amely látszólag nagyon spirituális, viccelődve és kételkedve hitében, számomra valóban nagyon gúnyosnak, sőt istenkáromlónak tűnt. Ez nem jöhet Isten Lelkétől.

Kedves Paptestvérem, nagyon szeretnék segíteni neked, hogy megtaláld ismét a szeretetközösséget azzal, aki a katolikus egyház szeretetközösségének látható kezese; megértem, hogy fájdalmak és csalódások kísérték utadat a Szentszék szolgálatában, de nem fejezheted be így papi életedet egy nyitott és botrányos lázadásban, amely nagyon fájdalmas sebet ejt Krisztus Jegyesén, akit te azt hiszed, hogy jobban szolgálsz, súlyosbítva Isten népében a megosztottságot és a zűrzavart. Mit mondhatok én válaszként felhívásodra, ha nem a következőt: lépj ki rejtekhelyedről, bánd meg lázadásodat és térj vissza a Szentatya iránti legjobb érzésekhez ahelyett, hogy ellenségeskedést szítasz ellene. Hogyan tudod ünnepelni az Eucharisztiát és kiejteni nevét a misekánonban? Hogyan tudod imádkozni a szentolvasót, hogyan tudsz imádkozni Szent Mihály arkangyalhoz és Isten Anyjához, elítélve azt, akit Mária óv és elkísér nehéz és bátor szolgálata minden napján?

Ha a pápa nem lenne az ima embere, ha ragaszkodna a pénzhez, ha kedvezne a gazdagoknak a szegények kárára, ha nem mutatna egy fáradhatatlan energiát, hogy befogadjon minden nyomorúságot és nem nyújtana nagylelkű vigaszt szavával és gesztusaival, ha nem sokszorozna meg minden lehetséges eszközt, hogy hirdesse és közvetítse az evangélium örömét minden férfinek és nőnek az egyházban és a látható határokon túl, ha nem nyújtaná kezét a családoknak, a magukra hagyatott időseknek, a testi-lelki betegeknek, főleg a boldogságot kereső fiataloknak, akkor talán – szerinted – lehetne valaki mást előnyben részesíteni, aki másféle diplomáciai és politikai magatartásokat tesz magáévá, de én nem kérdőjelezhetem meg személyes integritását, azt, hogy életét a missziónak szenteli és főleg a benne lakó karizmát és békét, amely Isten kegyelme és a Feltámadt Krisztus hatalma által benne lakik. Minden igazságtalan és a tények által nem igazolt vádadra válaszolva, kedves Viganò, azzal fejezem be, hogy a vádaskodás egy politikai montázs, amely minden valós alapot nélkülöz, amely terhelhetné a pápát és mélyen megsebzi az egyház szeretetközösségét.

Adja Isten, hogy gyorsan megtörténjen ennek a botrányos igazságtalanságnak a helyreállítása és Ferenc pápát továbbra is annak ismerjék el, ami: kiváló pásztor, együtt érző és szilárd atya, prófétai kegyelem az egyház és a világ számára. Folytassa tovább örömmel és teljes bizalommal elkezdett misszionárius reformját, tudva, hogy még inkább számíthat Isten népe imájára és az egész egyház megújult szolidaritására, egyesülve a Legszentebb Szűz Máriával, Rózsafüzér Királynőjével!

Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa,

Rózsafüzér Miasszonyunk ünnepén, 2018. október 7.