Cerca

Vatican News
Ferenc pápa találkozik Frédéric Fornos SJ atyával Ferenc pápa találkozik Frédéric Fornos SJ atyával 

Mária segít bennünket, hogy Jézussal maradjunk a kereszt tövében – a pápa októberi imaszándéka

Frédéric Fornos SJ, a Pápa Imavilághálója, az Imaapostolság nemzetközi igazgatója a Vatican News hírportálnak adott interjújában rávilágított a Szentatya október hónapra meghirdetett imahadjáratának jelentőségére.

Vertse Márta - Vatikán

Az  utóbbi években és hónapokban az egyházban nehéz helyzeteket éltünk át, közöttük szexuális visszaéléseket, hatalommal való visszaéléseket egyháziak, Istennek szentelt személyek és világiak részéről, nem feledve azokat a belső megosztottságokat sem, amelyeket minden bizonnyal elősegít a gonosz szellem, aki szívünk cinkosságát keresi – fejtette ki a jezsuita atya, idézve Loyolai Szent Ignác szavait, miszerint a gonosz „emberi természetünk halálos ellensége”.

A gonosz bűnrészességünket keresi

A keresztény hagyományban a gonosznak különböző elnevezései vannak. Például a sátán héberül ellenfelet vagy ördögöt jelent, ami görögül „az, aki megoszt, vagy aki viszályt szít”. A bibliai hagyományban a világ csábítójának, a hazugság atyjának vagy Lucifernek nevezik, aki úgy mutatkozik be, mint a világosság angyala, de aki félrevezet bennünket. A gonosz különféle módokon nyilvánul meg és ma az egyház evangelizációs küldetése nehezebbé válik, bűnrészességünk révén hitelét veszíti. A mi felelősségünk, ha hagyjuk, hogy a szenvedélyek eluralkodjanak rajtunk, mint a gazdagság utáni vágy, a hiúság, a gőg, amelyek révén a gonosz magával akar ragadni bennünket.

A Máriának szentelt hónapban növekedjünk az egyház iránti hűségben

Ferenc pápa augusztus 20-án, Isten népéhez írt levelében emlékeztetett rá, hogy ha az egyház egy tagja szenved, vele együtt szenved minden tagja. A kétségbeesés pillanatában – mint ahogy ezt most tapasztaljuk az egyházi sebek miatt, Máriával imádkozzunk még buzgóbban, törekedve arra, hogy növekedjünk a szeretetben, az egyházhoz való hűségben. A Szentatya arra hív bennünket, hogy minden nap imádkozzuk el a rózsafüzért, hogy Szűz Mária segítse az egyházat ebben a válságos időszakban. Tudjuk, hogy Szűz Mária a kereszt tövében marad, amikor az apostolok elmenekültek. Mária segít bennünket, hogy Jézussal maradjunk a kereszt tövében.

Imádkozzunk, hogy ne váljunk az emberi természet ellenségének cinkosaivá

A pápa azt kéri, hogy a szentolvasót két különleges imával zárjuk le. A „Sub tuum presidium” egy III-IV. századi ima, amelyben Mária oltalmáért fohászkodunk. A másik pedig a hagyományos, Szent Mihály arkangyalhoz intézett ima, amelyet XIII. Leó pápa írt. Ezeket még ma is sok keresztény, katolikus imádkozza. A pápa kérésére forduljunk Máriához és Szent Mihály főangyalhoz imáinkkal: segítsenek, hogy ne legyünk cinkosai az emberi természet ellenségének, oltalmazzák az egyházat az ellenség csapdáitól – fejezte be a Vatican Newsnak adott interjúját Frédéric Fornos SJ atya, az Imaapostolság nemzetközi igazgatója. 

02 október 2018, 11:27