Béta verzió

Cerca

Vatican News
2018.10.14 Intervista a Card. Erdő Péter sulla canonizzazione di papa Paolo VI Erdő Péter bíboros a római Pápai Magyar Intézetben  

Interjú Erdő Péter bíborossal VI. Pál szolgálatáról: Egyházvezetés, összefüggő koncepció mentén

„Mindenekelőtt egy nagy tekintély. Annak a jelképét látom benne, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat... Nagyon jól tudta, hogy a teológiai tanítás és az egyházi gyakorlat között meg kell építeni a hidat… Ő egy kedves és szelíd ember volt. Tudott igazán emberi módon beszélni, a közel állókkal, papokkal, püspökökkel… Ő nem csak nyitott volt, hanem volt benne tekintély is. Volt egy nagyon határozott teológiai víziója és erős hite” – nyilatkozik a Vatikáni Rádiónak Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek, aki a vasárnapi szentté avatási ünnepre Rómába érkezett. Az interjúban elmondja személyes visszaemlékezéseit is, hiszen római diákként kétszer is találkozott VI. Pál pápával.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

Bíboros úr, mindenekelőtt személyes emlékeiről szeretném kérdezni VI. Pál pápa kapcsán. Az ön ifjúságának és teológiai tanulmányainak ő a pápája, a milánói Montini pápa. Hogyan emlékszik őrá és mit jelentett Önnek VI. Pál pápa személye?

Mindenekelőtt egy nagy tekintély. Annak a jelképét látom benne, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat. Mi a Zsinat utáni években lettünk kispapok. Rengeteg vita volt akkor, sok minden átalakult, szavazni kellett arról, hogy milyen legyen a szeminárium szabályzata. Okos és kevésbé okos ötletek keringtek mindenfelé, olvastuk a német nyelvű sajtót, mert leginkább csak az érkezett be a szeminárium könyvtárába. Láttuk a veszekedéseket, de a pápától érkező útmutatások mindig megnyugtatóak voltak, mert egyrészt megerősítették bennünk azt a felismerést, hogy a II. Vatikáni Zsinat a Szentlélek ajándéka volt az Egyház számára. Másrészt pedig megmutatták, hogy ennek a konkrét, mindennapi egyházi életünkben nagyon építő és pozitív hatása van, illetve lehet, ha megfelelően kezeljük a Zsinat örökségét. Ez volt akkor a fő üzenete a távollévő, számunkra alig elérhető VI. Pál pápának. Később aztán, amikor kiutazhattunk Rómába és elkezdhettük az itteni tanulmányainkat, akkor kétszer is fogadott bennünket magánkihallgatáson. Lékai bíboros úr bevitte az egyházmegye két ösztöndíjas papját, bemutatta a pápának és a pápa elbeszélgetett velünk, hogy mit tanulunk és az miért fontos. Szemmel láthatóan csillogott a szeme, hogy na végre, Magyarországról is jöhetnek fiatalok, akik tényleg tanulni akarnak! Gondolom, tisztában volt azzal is, hogy a magyar egyháznak milyen ismeretekre, tapasztalatokra van szüksége ahhoz, hogy bekapcsolódjon a világegyház vérkeringésébe. Sokat várt tőlünk és azt jó volt érezni, hogy nem csak személyes érdeklődésből tanulunk, hanem az egyház vár tőlünk valamit.

Szinte pontosan négy éve avatták boldoggá VI. Pál pápát. Mi adja az aktualitást a négy évvel későbbi, mostani szentté avatásának?                         

Azt hiszem, hogy a szentek mindig aktuálisak, ha a tanúságtételük lényegét nézzük. De VI. Pál pápa esetében vannak olyan korhoz kötött érdemei, olyan korhoz kötött tulajdonságai is, amelyek ma is nagyon szükségesek. Gondoljuk meg, ő az, aki a II. Vatikáni Zsinatot nem abbahagyta – mint ahogy a történelem kényszerítette az akkori pápát, hogy abbahagyja az I. Vatikáni Zsinatot –, hanem befejezte. Tehát kerek egészként, ha nem is minden témáról beszélt, ami az egyház életben előfordul, de az alapvető kérdések megtárgyalásával, szabályos szavazással, dokumentumok kihirdetésével közreadta a Zsinat eredményeit. Még akkor is, amikor néha a szavazás vagy a szövegezés nem elég egyértelmű eredményre vezetett, ő gondozta a zsinat menetét, de úgy, hogy a legnagyobb mértékben respektálta azt a tényt, hogy a Szentlélek a résztvevő püspökökön keresztül is szól. Így a Lumen Gentiumhoz, az Egyházról szóló nagy dokumentumhoz „nota explicativa previa”-t, előzetes magyarázó megjegyzéseket fűzött, s ezzel tette teljessé és logikussá a Lumen Gentium egyes kijelentéseit, a Zsinat egész tanítása összefüggésében. Gondoskodott arról, hogy ne csak elszórt dokumentumokat hagyjon hátra a Zsinat, hanem egy egységes örökséget, egy egységes képet a katolikus hitünk lényegéről. Ez egy nagyszerű alkotássá tette mindazt, ami a zsinattól fennmaradt. De ez nem volt elég, mert ő nagyon jól tudta azt – egyházi diplomata lévén, háta mögött hosszú évekkel az Államtitkárságon, úgy is mint Sostituto (Államtitkár-helyettes) –, tehát nagyon jól tudta, hogy a teológiai tanítás és az egyházi gyakorlat között meg kell építeni a hidat. Na, erre vállalkozott ő a hatvanas évek végén és hetvenes évek elején. Ezért kiadta azokat a pápai motu propriokat, azokat a saját kezdeményezésre kibocsátott, jogilag kötelező dokumentumokat, amelyek a Zsinatnak a tanítását aprópénzre váltják és leviszik egészen az egyházmegyék gyakorlatáig. Ezekből a motu propriókból épült föl aztán az új egyházi Törvénykönyv, amelynek a kihirdetése aztán már II. János Pál pápára várt. De ő, VI. Pál pápa volt az, aki az 1959-ben Szent XXIII. János pápa által megígért egyházjogi reformot konkrét intézményes formában elkezdte felépíteni. Tehát 1959-ben XXIII. János pápa azt mondta, hogy az egyházi törvénykövet alapvetően meg kell reformálni. VI. Pál volt az, aki fölállította a bizottságot, aki kijelölte a feladatköröket, aki rendszeresen gondozta ennek a bizottságnak a munkáját, aki létrehozott olyan szerveket, mint például a püspöki szinódus, amelyek lehetővé tették, hogy a világegyházban is egyfajta rendszeres konzultáció alakuljon ki. Azt hiszem, hogy a II. János Pál pápa alatt beérett eredményeknek az előmunkálatait, mégpedig összefüggő koncepció mentén, VI. Pál pápa kezdte meg.

VI. Pál pápa egyénisége mennyiben járult hozzá a küldetéséhez, az egyház egyben tartásához és bizonyos szempontból a stabilizáláshoz?

Maximális mértékben, mert ő egy kedves és szelíd ember volt. Tudott igazán emberi módon beszélni, a közel állókkal, papokkal, püspökökkel. Éreztette azt, hogy mi a gyerekei vagyunk, különösen fontosak vagyunk a számára, megért és szeret minket, tehát nem egy fegyelmező hatóságként lépett föl a püspökökkel és papokkal szemben, ugyanakkor nagyon világosan megmondta az útirányokat is, de ugyanilyen nyitott és barátságos tudott lenni más felekezetű  keresztényekkel szemben. Felejthetetlen kép, amikor Athenagorasz pátriárkával összeölelkezik és utána, az ölelésen túl – mert hiszen jogász pápáról van szó mégis csak –, föloldották formálisan a kölcsönös kiközösítést is. Tehát nemcsak egy pillanatnyi hangulat, hanem egy tartós helyzet volt a célja és ezt nagy mértékben el is érte. Ugyancsak ő volt az, aki a civil világgal megtalálta a hangot, aki az ENSZ-ben beszédet tudott mondani, aki művészekkel és tudósokkal is tudott megfelelő színvonalon párbeszédet folytatni. Ez megint csak az ő személyes stílusából következett és nemcsak abból, hogy színvonalasan gondolkodott ezekről a kérdésekről és sok ismerettel rendelkezett, hanem abból is, hogy volt benne egy benső nyitottság. De mindez nem elég, mert ő nem csak nyitott volt, hanem volt benne tekintély is. Volt egy nagyon határozott teológiai víziója és erős hite, ami például a hitvallásában, ami az „Isten Népe hitvallása” címen vált ismertté, meg is fogalmazott. Ha ez most elolvassuk, akkor nagyon megerősödünk a hitünkben, mert fölismerjük, hogy igen, ez az apostolok hite, ez az, ami az évszázadokon át ránk hagyományozódott és íme, úgy van megfogalmazva, hogy azt ma is értjük és ma is vállalni tudjuk.

Végül egy személyes kérdés a szakemberhez, a kánonjog tekintetében. Mi újat hozott egyházjogi szempontból VI. Pál pápa?

Rengeteg újat hozott, tekintettel arra, hogy a Zsinat adott ösztönzéseket. Ezeket az ösztönzéseket gyakorlati megoldásokra kellett váltani. Például, a püspöki konferenciák addig fakultatív intézmények voltak. Tehát volt olyan hely, ahol alapítottak ilyet történelmi okokból, volt ahol nem. Tehát ő ennek, a helyi püspökök együttműködésének az intézményét immár világegyházi szinten létrehozta. Azután fontos volt, hogy az egyházmegyéken belül, bizonyos testületi konzultációnak, közösségi munkának a szerveit megteremtsék. Ezért történt, hogy létrehozták a papi szenátusokat, amiket presbiteri tanácsnak hívnak más egyházmegyékben Magyarországon, mert ez a név vált közismertté. Nagyon fontos, hogy a pápa szorgalmazta, a plébániákon legyen gazdasági tanács. Fontos volt a számára, hogy kontinenseken, a szomszédos országok, nagyobb régiók püspökei is valamilyen formában konzultáljanak egymással. Na nem úgy, hogy a többség parancsoljon a kisebbségnek, vagy az egyik ország pasztorális helyzetéből adódó következtetéseket rákényszerítsék a másikra, de úgy igen, hogy mutassák be egymásnak a pasztorális tapasztalataikat, erősítsék meg a közös hitüket és döbbenjenek rá arra, hogy ebből a közös hitből a különböző helyzeteknek megfelelően milyen cselekvés fakad. Szép és értékes dolgok voltak ezek, nem csak a CELAM, ami legkorábbi kezdeményezés volt, hanem ezt követték a többi kontinenseknek a hasonló szervezetei is. A pápa világméretekben gondolkozott ezen a téren is.

Itt most Rómában éppen püspöki szinódus folyik a fiatalokról. Ez is hozzá kapcsolódik…

A püspöki szinódus intézménye feltétlenül, kiadta ennek a szabályzatát is és elkezdte működtetni, igaz, nem sok ideje maradt már rá. II. János Pál volt az, aki igazán rendszeressé tette és egy sajátos arculatot adott ennek az intézménynek. De azért például 1971 őszén, amikor a püspöki szinódusnak két témát tűzött ki, a papi életről, ez volt az egyik, az igazságosság a világban, volt a másik. Mind a kettő olyan téma, amiről ma is lehetne nyugodtan szinódust tartani, hiszen ma is aktuális. Mind a két témában engedte, hogy a szinódus szabadon fejtse ki a véleményét. Ő megadta az alapvető irányelveket, és utána a dokumentumokat a szinódus nevében közrebocsátották, pápai engedéllyel. Tehát nem ő adott ki szinódus utáni apostoli buzdítást, hanem ellenőrizve, áttekintve a szöveget, megengedte, hogy maga a szinódus forduljon a világegyházhoz. Ez is egy érdekes fejlemény, egy műfaj volt abban az időben.

Utolsó kérdésként: VI. Pál pápa mint egy folyam, hogyan torkollott bele II. János Pál pápa péteri szolgálatába?

II. János Pál amikor átvette a világegyház vezetését, örökölt egy sor előrehaladott folyamatot. Ilyen volt elsősorban az egyházjog kodifikációja, amit ő viszonylag hamar, ténylegesen le is zárt, be is teljesített, inkább így mondanám, mert hiszen az már annyira előrehaladott fázisban volt. Aztán ilyen volt például a diplomáciai kapcsolatok kiterjesztése. VI. Pál, mint diplomata pápa, sok országgal felvette a diplomácia kapcsolatot, olyanokkal is, ahol a katolikusok száma kevés volt, azonban a jóakaratú emberekkel való párbeszéd jegyében itt is intézményes kapcsolatokat létesített. Ezt folytatta tovább II. János Pál, aki nagyon nagy mértékben megnövelte a Szentszék képviseleteinek a számát és tényleges jelenlétet. Nagyon fontos dolog volt továbbá, ahogy VI. Pál  is a szociális tanításban adott olyan impulzusokat, ami II. János Pál alatt részletesebb kifejtésben megjelent a tanítás vonalán. Nagyon fontosnak tűnik az is, hogy elkezdődött VI. Pál alatt a szent tudományok oktatásának a reformja. 1979-ben már megjelent a teológiai felsőoktatásról egy apostoli rendelkezés, ami azután új és új elemekkel gazdagodott és elvezetett oda, hogy 1990-ben II. János Pál pápa már a katolikus egyetemekről is ki tudott adni egy egész világra szóló apostoli konstitúciót. Tehát egy olyan folyamat indult meg, ami az egyházi oktatás és felsőoktatás területén egy színvonalas emelkedést és egységesülést eredményezett.

Bíboros úr, köszönöm a beszélgetést.

Interjú Erdő Péter bíborossal VI. Pál szolgálatáról

   

                                                        

14 október 2018, 17:38