Keresés

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök 

Palánki Ferenc püspök a római ministráns találkozóról: A boldog pap a legjobb hivatásébresztő

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök, a püspöki konferencia hivatásgondozás bizottságának elnöke is elkísérte a magyar ministránsokat az augusztus első napjaiban megrendezett Nemzetközi Ministráns Zarándoklatra Rómába. A boldog pap, szerzetes a legjobb hivatásébresztő - mondta a hivatásgondozás kapcsán.

Somogyi Viktória - Vatikán

„Igazi egyházélmény ez a sokszínűség, ez a gazdagság és annak megtapasztalása, hogy él az egyház. Ezt láttuk ezekben a napokban” – jellemezte a római napokat Palánki Ferenc püspök. „Nagy öröm volt találkozni a Szentatyával, aki biztatta a fiatalokat, hogy merjenek elköteleződni. Merjék magukat odaadni mások szolgálatára és merjék Jézust képviselni ebben a világban szolgálatuk révén. Ösztönözte őket, hogy ne legyenek lusták, mert nem a lustáknak való az életszentség útja. Tehát bátornak kell lenni és neki kell állni annak a szolgálatnak, hogy szépen éljük az életünket.”

A debrecen-nyíregyházi egyházmegye ministránsainak Palánki Ferenc püspök a Szent Kallixtusz katakombában mutatott be szentmisét. „Nagyon nagy élmény volt ott lenni a gyökereknél, a kétezer évvel ezelőtti keresztények imahelyén. Komoly tanúlságokat vonhatunk le és sok erőt meríthetünk példájukból."

"Az 55 ezer német, az 1700 magyar és a többi 16 országból érkezett fiatal találkozását látni is nagy öröm és érezni, hogy az egyház él és az egyház fiatal" - mondta még.

Ministráns bizottság

"A püspöki konferencia hivatásgondozás bizottságának egyik albizottsága a ministráns bizottság. Minden egyházmegyének van hivatásreferens papja, akikkel együtt dolgozunk, rendszeresen találkozunk a szerzetesek hivatásgondozó képviselőivel is. Minden egyházmegyének és a szerzetesrendeknek is van ministráns referense." Nagy munkával készítették elő együtt ezt a ministráns találkozót. A megbeszéléseken a határontúli magyar katolikus közösségek hivatásgondozó referensei is jelen voltak. Az előzetes kiadványoknak, tájékoztatóknak a fordításában, rendezésében és kiadásában nagyon sokat segítettek, illetve segítették kölcsönösen egymást. Egy közös munka eredménye, hogy a kiérkezett magyar ministránsok útravalót kaphattak: egy ének- és imafüzetet, tájékoztatót.

Hivatalos nyelv a magyar a Nemzetközi Ministráns Szövetségben

A Nemzetközi Ministráns Szövetség egyik hivatalos nyelve a magyar. Ez Német László nagybecskereki püspöknek, a szervezet elnökének köszönhető. Törekszünk arra, hogy ez a magyar tagok révén megmaradhasson. Az is Német püspöknek köszönhető, hogy a Szentatyával való találkozón a nagyobb csoportok képviselői, így a magyarok is megszólalhattak anyanyelvükön a pápához intézett kérdésekkor – az egyik kérdés magyarul hangzott el – , és az egyes imaszövegekben.

Papként megmutatni, hogy örömmel éljük meg papságunkat

A hivatásgondozás legfőbb feladata az, hogy papként megmutassuk: örömmel éljük meg papságunkat. A boldog pap, szerzetes a legjobb hivatásébresztő: aki hitelesen meg tudja mutatni, hogy milyen jó, hogy rátalált az Isten akaratára és, hogy ezt az akaratot igyekszik megvalósítani életében. Ehhez áldozatot kell vállalni, mint minden keresztény életformához. Bátornak és lelkesnek kell lenni.

Hiteles tanúságtétel

Rómából hazatérve Palánki Ferenc püspök minden fiatalt arra buzdít, hogy a hiteles tanúságtételt valósítsa meg. Igyekezzünk nem lustálkodni, hanem vállalni a szolgálat örömét. Így megtapasztaljuk annak a boldogságát, hogy ha odaadjuk életünket mások szolgálatára, akkor igazán értelmes az életünk. Az embernek akkor emberhez méltó az élete, ha Istenhez is méltó.

 

Stúdióbeszélgetés Palánki Ferenc püspökkel
06 augusztus 2018, 15:37