Béta verzió

Cerca

Vatican News
Parolin bíboros a vallásszabadságról rendezett szimpóziumon Parolin bíboros a vallásszabadságról rendezett szimpóziumon 

Parolin bíboros: a Szentszék az élvonalban küzd a vallásszabadság védelméért

A vatikáni bíboros államtitkár felszólalása zárta Rómában a vallásszabadság védelméről tartott nemzetközi szimpóziumot. A főpásztor az üldözött kisebbségekről, migrációról és vallásközi párbeszédről tartott előadást, majd megjelölte, milyen intézkedésekkel lehet megvédeni a vallásszabadsághoz való jogot.

Marco Guerra/Gedő Ágnes – Vatikán

Közeleg Ferenc pápa bari utazása, a Közel-Kelet békéjéért való imatalálkozóra. Július hetedikén a keleti egyházak vezetőivel együtt fog fohászkodni a béke ajándékáért. „Mint mindig, a Szentatya most is nagyon fontos jelzéseket ad. Ez is egy jelzés, amivel kifejezi közelségét az érintett területek és lakosság iránt” – mondta Pietro Parolin bíboros államtitkár június 25-én, a Rómában tartott nemzetközi szimpóziumon.

Együttműködés a keresztény egyházak között

Ferenc pápa meggyőződése, hogy a keresztény egyházak együtt tudnak működni a megoldás keresésében, figyelembe véve a közel-keleti népek erős vallási érzületét is. A július 7-i bari találkozó tehát lépés akar lenni a nagyobb vallásszabadság irányába, mindenki tiszteletben tartásával, és az adott ország lakóinak együttműködésével – mondta el a szimpóziumon a szentszéki államtitkár.

Újságírói kérdésekre válaszolva a bíboros érintette a migránskérdést is. „Azt hiszem, hogy közös választ kell kidolgozni erre a problémára. A kikötők bezárása biztosan nem válasz erre” – mondta, előrevételezve, hogy Ferenc pápa és Macron francia elnök keddi találkozóján bizonyára szóba kerül a migráció kérdése.

Le kell küzdeni a politikai közönyt és segíteni a kisebbségek visszatérését

A római szimpóziumot a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv, a Szent Egyed Közösség és az Amerikai Egyesült Államok szentszéki nagykövetsége szervezte. Záró felszólalásában Parolin bíboros felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyekkel javítható a vallásszabadság helyzete szerte a világon. Le kell küzdeni mindenfajta politikai közönyt, érzékenyíteni kell a közvéleményt, el kell érni, hogy a gazdasági és társadalmi feltételek lehetővé tegyék a kisebbségek visszatérését szülőföldjükre. Növelni kell a vallásközi párbeszédet, odafigyelni a vallási nevelésre, hogy megelőzzük a radikalizálódást, végül pedig le kell zárni a pénz- és fegyveráramlás útját, amelyek lehetővé teszik a kisebbségek elleni támadásokat.

A Szentszék aggódik a kisebbségek üldözése miatt

Azért vettem részt ezen a tanácskozáson, mert a Szentszék az élvonalban küzd a vallásszabadság védelméért és előmozdításáért – magyarázta a bíboros. A Vatikán óriási aggodalommal követi azoknak az etnikai vagy vallási kisebbségeknek a sorsát, akiket nem tartanak tiszteletben, hanem sokszor megtámadnak vagy egyenesen üldöznek és megpróbálnak eltüntetni. Mi azt szeretnénk, hogy a vallások a béke tényezőivé váljanak, és egy komoly és építő vallásközi párbeszéd révén megoldást kínáljanak a világban dúló számos konfliktusra – mondta még a szentszéki államtitkár.

Libanon a vallásszabadság fellegvára. Irakban védelmi zónákat a keresztényeknek

A délelőtt folyamán Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak kongregációjának prefektusa is felszólalt a nemzetközi szimpóziumon. A katolikus egyház az egész szenvedő emberiség szolgálatára van, amikor felhívja a figyelmet a vallásszabadságra, nem pusztán saját hívei érdekét tartja szem előtt. Az úgynevezett fejlett országokban megsértik ezt az elidegeníthetetlen jogot az által, hogy a vallási tényezőt egyfajta szubkultúrává teszik. A Közel-Kelet helyzetéről szólva Sandri bíboros Libanont jelölte meg a vallásszabadság fellegvárának, mely az egész térség egyensúlyának záloga. Irakban védelmi zónák létrehozását javasolja a keresztények számára, amely az első állomása lehetne a síita, szunnita muzulmánok, kurdok, keresztények és jazidik közti tartós együttélés felé, ami az ország újra felvirágzásához vezethet.

26 június 2018, 14:49