Keresés

Louis Raphaël Sako pátriárka Louis Raphaël Sako pátriárka 

Sako pátriárka: a kinevezés ösztönzés a reményre Irakban

Egy muzulmán szerint Sako pátriárka kinevezése minden istenhívőnek szól a közel-keleti országban.

Michele Raviart/Somogyi Viktória

Louis Raphael Sako-t, a káldok bagdadi pátriárkáját Ferenc pápa június 29-én kreálja bíborossá, amint ezt bejelentette a pünkösdvasárnapi Regina Coeli imádság alkalmával. A kinevezés különösen is jelentős az iraki káld közösség számára, amely üldöztetést szenved és száműzetésben él az országot tönkretett háborúk miatt. Sako pátriárka a pápa bejelentése kapcsán nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. 

Ez a kinevezés Iraknak, az ott élőknek szól

„Igazán nagy meglepetés volt számomra. Hálásan köszönöm, nem a személyemet illetően, hanem a sokat szenvedett helyi egyházért és Irakért” – fogalmazott. Véleménye szerint az egész országnak – keresztényeknek és muzulmánoknak egyaránt – támogatást jelent az egyetemes egyház és a Szentszék részéről. A reményre indító impulzus, ösztönzés, hogy haladjanak előre Irak kiengesztelődése felé. Sako pátriárka továbbá elmondta, hogy vasárnap déltől kezdve folyamatosan érkeznek a telefonhívások muzulmánoktól, keresztényektől, egyszerű emberektől és államfőktől. Mindannyian azt emelték ki, hogy ez a kinevezés Iraknak, az ott élőknek szól. Egy muzulmán azt hangsúlyozta, hogy ez minden istenhívőnek adott jel.

Hol van szükség nagy támogatásra

Ez a kinevezés nem az első jele Ferenc pápa figyelmének az iraki keresztények, a szenvedő egyházak iránt. Ennek jegyében kreálta bíborossá a szíriai nunciust és most a pátriárkát Irakban. A pápa más országok számára is atya, aki kinyitja szemét és látja, hogy hol van szükség nagy támogatásra. Ez annyit jelent, hogy az egyház él és erős, ki kell tartani, meg kell maradni és tanúságot kell tenni az Evangéliumról.

Louis Raphaël Sako érsek, a káldok babilóniai pátriárkája

Irakban született 1948-ban. Moszulban végezte tanulmányait, majd a domonkosok szemináriumába járt. 1974-ben szentelték pappá és 1979-ig a moszuli székesegyházban végzett pasztorális szolgálatot. Ezt követően Rómába küldték és a Pápai Keleti Intézetben tanult, keleti patrológiából doktorált. Ezután Párizsban a Sorbonne Egyetemen szerzett doktorátust történelemből. 1997-2002 között Bagdadban a patriarchátus szemináriumának rektora volt. Moszulba visszatérve egy plébániát vezetett addig, amíg 2003-ban kinevezték Kirkuk érsekévé. 2013-ban a XVI. Benedek pápa által összehívott szinódus idején, amikor lemondott Delly bíboros, pátriárka, Sako érseket választották utódjának. Az egyházatyákról könyveket és cikkeket adott ki. Beszél arabul, káldul, németül, franciául, angolul és olaszul.

22 május 2018, 14:03