Keresés

Úrangyala imádság február első vasárnapján  Úrangyala imádság február első vasárnapján   (ANSA)

Jézusban lakozik Isten egész teljessége, az ő Szeretete – Ferenc pápa Úrangyala imája

„Ez a gyermek fogja megváltani a világot a gonoszság, a fájdalom és a halál sötétségétől” – fejtette ki Ferenc pápa Urunk bemutatásának ünnepén, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

Vertse Márta - Vatikán

Elmélkedésében a Szentatya Simeon Jézusra vonatkozó három megállapításához fűzte gondolatait: Jézus az üdvösség, a világosság és az ellentmondás jele. A pápa kifejtette, hogy életünk megítélésének kritériuma a szeretet, majd hangsúlyozta, hogy aki szeret, az él, aki gyűlöl, az meghal.

Az élet az Úrtól származik

A vasárnap evangéliumi szakasz (Lk 2,22-40) arról szól, hogy Mária és József a jeruzsálemi templomba viszik a gyermek Jézust – kezdte beszédét Ferenc pápa. A törvény rendelkezése szerint bemutatják őt Isten lakóhelyén, arra emlékeztetve, hogy az élet az Úrtól származik. És miközben a Szent Család végrehajtja azt, amit Izrael népe mindig is megtett nemzedékről nemzedékre, valami olyan megy végbe, ami korábban soha nem történt meg.

Isten emberként él az emberek között – ez Jézus újdonsága

Két idős ember, Simeon és Anna próféciát mondanak Jézusról: mind a ketten dicsérik Istent, és beszélnek a gyermekről azoknak, „akik Jeruzsálem megváltására vártak” (38). Meghatott hangjuk visszhangzik a templom régi kövei között, hirdetve Izrael várakozásainak beteljesedését. Isten valóban jelen van népe közepette: nem azért, mert négy fal között lakik, hanem mert emberként él az emberek között. Ez Jézus újdonsága. Simeon és Anna idős korában történik az az újdonság, amely megváltoztatja a világ történelmét.

Jézus az üdvösség, a világosság és az ellentmondás jele

Mária és József a maguk részéről „csodálkozva hallgatták”, amit Jézusról mondtak. Amikor Simeon karjába veszi a gyermeket, valójában három csodálatosan szép módon szólítja őt – jegyezte meg a pápa, majd ehhez a három megállapításhoz fűzte gondolatait: Jézus az üdvösség; Jézus a világosság; Jézus az ellentmondás jele.

Az egyetemes üdvösség egyetlen személyben, Jézusban összpontosul

Először is, ez a gyermek az üdvösség. Simeon így imádkozik Istenhez: „már látták szemeim az üdvösséget, amit minden nép számára rendeltél”.  Mindig ámulatba ejt bennünket, hogy az egyetemes üdvösség egyetlen személyben összpontosul – állapította meg Ferenc pápa, mivel Jézusban lakozik Isten egész teljessége, az ő Szeretete (vö. Kol 2,9) – utalt a Szentatya Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt levelére.

Jézus váltja meg a világot a halál sötétségétől

A második szempont szerint Jézus a „világosság, hogy megvilágosítsa a nemzeteket” (32). Mint a nap, amely a világ fölött felkel, ez a gyermek fogja megváltani a világot a gonoszság, a fájdalom és a halál sötétségétől. Milyen nagy szükségünk van ma is világosságra, erre a világosságra! – szögezte le a pápa.

Életünk megítélésének ismérve a szeretet

Végül a harmadik megállapítás szerint a gyermek, akit Simeon átölelt, az ellentmondás jele, „hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése”. Jézus feltárja az egész történelem és a történelem drámája megítélésének kritériumát, amely egyben mindannyiunk élete megítélésének is kritériuma. És melyik ez a kritérium? – tette fel a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt: Ez a kritérium a szeretet: aki szeret, az él, aki gyűlöl, az meghal.  

Szűz Mária kísérjen bennünket, hogy találkozzunk az Úrral

Ferenc pápa ezután arra buzdított, hogy a Jézussal való találkozás által megvilágosodva tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: mit várok én az életemben? Mi az én nagy reménységem? Vágyik-e a szívem arra, hogy lássa az Úr arcát? Várom-e üdvösség tervének megnyilvánulását az emberiség számára? Beszéde végén a Szentatya a következő felhívással fordult a hívekhez: „Imádkozzunk együtt Máriához, a legtisztább Anyához, hogy kísérjen el bennünket a történelem fényes és árnyékos oldalán, mindig kísérjen el bennünket, hogy találkozzunk az Úrral”.

03 február 2025, 11:10

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >