A Szentatya a püspökökhöz, papokhoz, szerzetesekhez: Jézussal a bárkában vessük ki a hálókat

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

 A csodás kikötők világa és Jézus első apostolainak tóparti meghívása                                       

 A jeromosrendiek belémi híres monostorában találkozott Ferenc pápa a papság és a megszentelt élet képviselőivel. Az óceán övezte Portugália természeti szépségeiről szólva a csodás kikötők világát kapcsolta össze Jézus első apostolainak tóparti meghívásával. Az Úr belép Simon Péter bárkájába és egy új halászatra hívja őt. Ferenc pápa kiemelte a meghívástörténet ellenmondásos, de mégis üdvös vonását: miközben a halászok kiszállnak a bárkából, hogy megmossák hálóikat, Jézus belép abba, kérve, hogy vessék ki újból hálóikat. Ezt éppen azután teszi, hogy Názáretben kiűzték őt a zsinagógából, ő pedig válaszként a szakrális helyről a tópart hétköznapi világába lép, hogy az embereket közönséges fáradozásaik közepette lelje meg. Így talál rá a fáradt és levert Péterre, aki az eredménytelen éjszakai halászat után csak mosott hálóit viheti haza. Ez a kép a pápa szerint sok szempontból tükrözi az egyház mai helyzetét, főként Európa ősi keresztény hagyományú országaiban, melyet a társadalmi és kulturális változások következtében sokszor a szekularizmus, az Isten iránt növekvő közömbösség és a hittől való elszakadás, az Egyházzal szembeni csalódás és harag jellemez.

Ebben a helyzetben a Szentatya szerint a legnagyobb kockázat abban áll, hogy kilépünk a bárkából, átlépve a beletörődés és borúlátás hálóiba. Ehelyett az Úrhoz kellene vinni a fáradtságainkat és a könnyeinket, hogy szembesüljünk a kihívásokkal, mert Jézus továbbra is kézen fog minket, hogy felemelje szeretett Jegyesét, az Egyházat. Testvéreim, szólt a pápa, minden bizonnyal nehéz időket élünk napjainkban, de az Úr ma is így szól egyházához: Ki akarsz lépni a bárkából, hogy elmerülj a csalódásokban, vagy pedig hagyod, hogy felkeljek és Szavam újdonsága ismét átvegye a kormányzást? Csak a múltat ​​akarod megőrizni, vagy pedig lelkesen ismét kiveted a hálóidat?”. Ezt a „jóféle nyugtalanságot” kéri most tőlünk az Úr, vagyis az evangélium iránti törődést. Ti portugálok nem azért kaptátok az óceán mérhetetlen nagyságát, hogy meghódítsátok annak partjait, hanem hogy megörvendeztessétek az evangélium vigaszával és örömével. Ahogy a portugál António Vieira atya mondta: „Isten egy kicsi földet adott neked, hol megszülethetsz, de az egész óceánra tekintve, az egész világot odaadta neked, hogy meghalhass: Szüless egy kis földért és halj meg az egészért. Hogy megszüless, Portugália; hogy meghalj, az egész világ”. Itt az ideje, hogy újból kivessük a hálót, és ne hagyjuk a parton ringatózni a bárkát. Az evangelizálás tengeri missziójához Ferenc pápa három választást javasolt.

Az evangelizálás tengeri missziója: Evezzünk mélyre!

Mindenekelőtt evezzünk mélyre! Ahhoz, hogy a hálóinkat újból kivessük, el kell hagynunk a csalódások és a mozdulatlanság partjait, el kell távolodnunk attól az édeskés szomorúságtól és ironikus cinizmustól, amely a nehézségek során nehezedik ránk. Elcsüggedés helyett hittel kell cselekedni, mint az éjszaka hasztalan halászó Simon Péter, aki az „Úr szavára mégis kivetette a hálókat” (vö Lk 5,5). Ám ahhoz, hogy mindennap bízzunk az Úrban és az Ő Igéjében, a szavak nem elegendőek, sok imára van szükség. Csak az Úr előtti imádatban találjuk meg az evangelizálás ízét és szenvedélyét, amivel legyőzhetjük a „nosztalgia és sajnálkozás kísértését” és van bátorságunk a mélyre evezni, annak egyetlen vágyával, hogy az evangélium mindenkihez eljusson. Példaként említette a pápa a fiatal portugál jezsuita, Brito Szent János esetét, aki évszázadokkal ezelőtt sok nehézség közepette Indiába utazott az evangéliumot hirdetni és ehhez úgy beszélt és öltözködött, mint az ottaniak. A mi hivatásunk is abban áll, hogy hálóinkat kivessük és mindenkivel párbeszédet kezdjünk.

Az evangelizálás tengeri missziója: Folytassuk együtt a lelkigondozást!

A második lehetőség abban áll, hogy folytassuk együtt a lelkigondozást. Az evangéliumban Jézus Pétert bízza meg, hogy evezzen a mélyre, de aztán többes számban folytatja: „Vessétek ki a hálókat” (Lk 5,4): Péter kormányozza a csónakot, de mindenki a csónakban van és mindenkit arra hív, hogy vesse ki a hálókat. Amikor pedig összefogják a sok halat, nem gondolják, hogy egyedül meg tudták volna csinálni, hanem – ahogy az evangélium mondja – „intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy az majdnem elsüllyedt”. Vagyis két bárkát töltöttek meg, nem egyet. Az egyik a magányt, a bezárkózást jelenti, a másik a kapcsolatot. Az Egyház pedig szinodális jellegű, közösség, kölcsönös segítség, közös utazás. Ezt szolgálja a folyamatban lévő szinódus, amelynek első ülése most októberben lesz. Az Egyház bárkájában mindenkinek helyet kell adni, minden megkereszteltnek, hogy személyesen kötelezze el magát az evangélium hirdetésére. Nagy kihívás ez ma, amikor a papok és a szerzetesek túlterheltek, miközben nőnek a lelkipásztori igények, a számuk pedig csökken. Tekintsünk azonban úgy erre a helyzetre, mint egy lehetőségre, mert a világiakat testvéri lelkesedésükkel és egészséges lelkipásztori kreativitásukkal be lehet vonni a lelkipásztorkodásba. Az első tanítványok hálói tehát az Egyházat jelképezik, amely emberi, lelki és lelkipásztori „kapcsolati hálózat”. Párbeszéd, közös felelősség és részvétel nélkül az Egyház megöregszik. A pápa arra kérte a püspököket, hogy soha ne maradjanak papok nélkül, a papok pedig világi hívek nélkül.

Az evangelizálás tengeri missziója: Emberhalászokká lenni!

Végül a harmadik választás: emberhalászokká lenni! Jézus a tanítványokra bízza a küldetést, hogy evezzenek a világ nyílt vizeire. A Szentírás a tengert gyakran gonosz és rossz erőkhöz társítja, amelyeket az emberek nem képesek uralni. Ezért az emberhalászat azt jelenti, hogy kiemeljük őket onnan, ahová elsüllyedtek. Az evangélium ugyanis az élet hirdetése a halál tengerében, a szabadság hirdetése a rabszolgaság örvényeiben, a fény hirdetése a sötétség mélységeiben. Szent Ambrus szerint „az apostoli halászat eszközei, mint a hálók, valójában életben tartják a kimentetteket, miközben a mélysötétből a fényre vonják őket”. A pápa megállapította, hogy sok sötétség van a mai társadalomban, még Portugáliában is, miközben gyakorta hiányzik a lelkesedés, a bátorság az álmodozáshoz, az erő a kihívásokkal való szembenézéshez, a jövőbe vetett hit. Az Egyház mai feladata, hogy belemerüljünk a tenger vizébe, leengedve oda az Evangélium hálóját, és kínáljuk fel korunk embereinek Jézus életét, mint egy javaslatot a mai multikulturális társadalomban, hogy az Atya közel kerüljön a bizonytalanság és a szegénység egyre növekvő helyzeteihez, különösen a fiatalok körében. Végül Ferenc pápa egy portugál költőt idézett: „Ahhoz, hogy a végtelenbe jussunk, ahová, hiszem, el is juthatunk, kell egy kikötő, egy biztonságos kikötő, ahonnan elindulhatunk a Végtelen felé”. Végül a Szentatya a portugál püspökök, papok, szerzetesek, szeminaristák és lelkipásztori kisegítők közösségét a Fatimai Szűzanya, az ország Védőangyala és a portugál szentek, köztük lisszaboni Szent Antal oltalmába ajánlotta, kérve mindnyájukat, hogy imádkozzanak érte.