Keresés

Ferenc pápa a Latin-amerikai vállalkozókkal a Vatikánban Ferenc pápa a Latin-amerikai vállalkozókkal a Vatikánban  (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa: a haszon kultúrája eltorzítja a kapcsolatokat, a találkozás segíthet

Latin-amerikai vállalkozókat fogadott a Szentatya a Vatikánban, akik éves találkozójukat tartották Rómában. Óvakodjanak a rossz árnyaitól, vagyis ne csak a vagyonszerzés motiválja őket, hanem segítsék egymást, hálózatba tömörüljenek, kerüljék a konfliktusokat, és ne feledjék: minden dolgozó mögött egy család és egy egész társadalom áll.

Gedő Ágnes / Antonella Palermo – Vatikán

A Latin-amerikai vállalkozók tanácsa éves ülésének résztvevői szociális témákról cseréltek eszmét, mint a munka és a migráció, éghajlatváltozás és átfogó emberi fejlődés. A csütörtöki audiencián a pápa arra biztatta őket, hogy éljék meg teljesen a találkozás kultúráját és építsenek hálózatokat.

A haszon eltorzítja az emberi kapcsolatokat

Ma sokféle válság szorongat bennünket, ezért Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy a mindennap meghozott erőfeszítések és áldozatok árán a vállalkozások előrehaladnak. Dicsérő szavakkal méltatta a dolgozók képzését és azt a törekvést, hogy elkerüljék a konfliktusokat és az elbocsátás fájdalmát, hiszen tudják: minden dolgozó ember mögött egy család áll, és egy egész társadalom. Ápolják a találkozás kultúráját – emlékeztetett pápasága egyik fő tanítására. A vállalkozói világot ennek a kultúrának az értékei arra ösztönzik, hogy védekezzen a rossz árnyaitól, amelyek eluralkodnak rajtunk, amikor a mindenáron való haszonszerzés eltorzítja kapcsolatainkat, leértékelve és rabszolgává téve az embereket. Ezzel szemben a találkozás kultúrája a közjó keresését fejezi ki, ezáltal segít eloszlatni a rossz árnyakat.

A pápai audiencia
A pápai audiencia

Építsenek hálózatot, segítsék egymást

Tekintsenek az evangéliumra és kövessék Jézus tanítványainak példáját – biztatta a pápa a Latin-amerikai vállalkozókat. Mindennapos tanúságtételükkel és szilárd hitükkel, Isten kegyelméből át tudták formálni környezetüket az evangélium világosságára. Beszédes a háló és a halászok metaforája – hiszen Rómában, Péter apostol városában vagyunk - amelyet mindennapos belső megújulásra használhatnak. Ne feledjük, hogy a horgony, amibe kapaszkodhatunk: a reménység. Biztosan hajózhatunk, ha rábízzuk magunkat Istenre, aki vezet minket az úton. Ahhoz, hogy szembenézzenek a tenger és a viharok veszélyeivel a világban, egységbe kell tömörülniük, hálózatokat létrehozni, ahol egymást segítik a vállalkozók. Ez nem elvont szolgálat, hanem minden egyes embernek és népnek szól. Ezért fontos együtt cselekedni, anélkül, hogy bárkit is elnyomnánk vagy hátrahagynánk. Meglehetősen összetett kihívás – állapította meg a pápa, majd Jézus áldását és a Szűzanya oltalmát kérte családjaikra, a vállalkozásaikban dolgozókra.

02 június 2023, 10:30