Vizi E. Szilveszter professzor a pápalátogatásról: "Egy ember jött ide, aki nem ment el, itt maradt"

Somogyi Viktória - Vatikán

Visszatekintünk Ferenc pápa magyarországi látogatására, ezúttal egy tudós, kutató szemszögéből. A Szentatya háromnapos apostoli útjának záróprogramjaként a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Karán találkozott az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Az eseményen jelen volt Vizi E. Szilveszter professzor, agy- és idegrendszer kutató, egyetemi tanár, az MTA korábbi elnöke, aki személyesen is köszönthette a pápát, akinek ajándékot is adott.

Megkértük, hogy ossza meg a Vatikáni Rádió hallgatóival a pápalátogatásról szerzett élményeit. Kérdeztük gyermekkori egyházi iskolai emlékeiről, a pápának adott ajándékáról és a Katolikus Egyetemen elhangzott pápai beszéd üzenetéről, a Magyarország Barátai Alapítványról, amelynek alapítója. 

Szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió mikrofonjánál Vizi E. Szilveszter professzor urat, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét.

Vizi E. Szilveszter: Én is köszöntöm a hallgatókat, és hadd mondjam meg, a pápalátogatás után egy csodálatos érzés magyarnak lenni.

Professzor úr részt vett Ferenc pápa magyarországi látogatásának záró programján a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Még mielőtt erről a találkozóról szólnánk, említsük meg, hogy gyermekkorában egyházi iskolákban tanult.

Vizi E. Szilveszter: Talán azzal kezdeném, hogy gyermekkoromnak volt egy megrázó emléke. Fölvettek a Sacré-Coeurbe. Ez egy lányiskola volt. A Sacré-Coeur szerzetesnői vitték az iskolát, és fölvettek négy fiút ministránsnak. És mi ott egyrészt a Sacré-Coeurben, a Szofiánumban, a Krisztus Király plébániatemplomban, ami harminc méterre van tőle és a 100-150 méterre lévő Jézus Szíve Jezsuita templomban ministráltunk.

A sors úgy hozta, hogy Kovács Pistivel, “a dokival”, aki jól ismert, neves és nagyon eredményes katolikus pap volt, együtt ministráltunk, amikor elvitték onnét a jezsuita atyákat, és ez a délután litánia alkalmával történt. Ketten Pistivel bezártuk a templomot, a sekrestyét, és vittük a két kulcsot Kovács Pisti édesapjának, aki egyébként nekem bérmaapám is volt. Ez egy olyan emlék volt, amelyet nem lehet kitörölni, hiszen személyesen éltünk meg egy olyan egyházellenes, durva, minden jogot, minden emberi érzést nélkülöző eseményt, amely végig kísért minket, engem személy szerint az életemben.

Mikor történt ez?

Vizi E. Szilveszter: Az 50-es évek elején. Azért is volt fontos számunkra, mert Szarvas atya akkor jött haza Kínából, és a Manrézában jónéhányunkat oktatott. Oda jártunk oktatásra. Előkészített minket, hogy majd egykoron mi az egyház kötelékében jezsuitaként vagy nem jezsuitaként szolgálunk. Többünkből ketten lettek papok. Én aztán nem erre a pályára mentem, de Kovács Pistinél is igazából a szülői tanácsra, orvosi pályára ment. Elvégezte az orvosit és utána végezte el a papneveldét.

Tehát a sors abban az időszakban hihetetlen, hogy a társadalom szövetében milyen kárt tudott tenni, és milyen fantasztikus egyéni teljesítmények jelentek meg, amelyek tovább éltették azt az erkölcsiséget, amelynek most, Ferenc pápa látogatásakor megint a magyarságban, de nem csak a Kárpát-medencében élők körében, hanem az egész világon élő magyarság számára egy reneszánszot, egy új sugarat, reménysugarat adott. Szerintem igazából Ferenc pápa látogatásának ez a nagy-nagy eredménye.  Azt hiszem, hogy Ő idejött, mint ember, aki szeretetet sugárzott. Talán Assisi Szent Ferenc egy gyönyörű gondolatát ismerve, vagy annak a szellemiségében Ő tudta, hogy az ember amennyi szeretetet ad, annyi marad meg benne.

Egyébként én, mint aki az emberi agy működésével foglalkozom, ezt biokémiailag, élettanilag is meg tudom magyarázni. Mert van az emberi agyban egy központ, amely megjutalmazza az embert, ha valami jót cselekszik, vagy például, ha eredményes vagy ha jó sporteredményt ért el, vagy jó gazdasági eredményt, de akkor is, ha a másiknak szeretetet ad, mert a másik magatartásából kap visszajelzést, amely az emberi agyban, ebben a jutalmazási központban, amelyet én néha boldogság központnak hívok, szintén megjelenik az a kémiai reakció, amely boldoggá teszi azt, aki adta a szeretetet.

Ferenc pápa idejött, és lehetett érezni, hogy szeretetet hoz. Egy ember jött ide, aki szerintem nem ment el. Itt maradt az emléke, itt maradt az, amit ő adott ez alatt a néhány nap alatt. Ez Ferenc pápa látogatásának, szerintem, az igazi jutaléka, az igazi eredménye.

A Sacré Coeur, a jezsuiták és a bencések korábbi diákja 2023-ban megérte azt, hogy Ferenc pápával személyesen is találkozhasson a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Személyesen is köszönthette és átadhatott neki három kötetet. Megosztaná a hallgatókkal, hogy mit ajándékozott a pápának?

Vizi E. Szilveszter: Igen, nem volt könnyű, mert úgy éreztem, hogy a Szentatyának adni kell valamit, valami emlékeztetőt, hogy itt volt. Én, mint a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, mint a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, amely a világban, a diaszpórában élő magyarokat egyesíti, úgy éreztem, hogy valamit adni kell. Piros-fehér-zöld, gyönyörű – a televízió egyébként közvetítette – három könyvet adtam neki: a „Hit, erkölcs, tudomány”-t, amelynek a szerzői Erdő Péter bíboros, Schweitzer József főrabbi és jómagam. Ugyanezt adtam neki, ami megjelent németül az egyik legnevesebb német egyházi kiadónál. A harmadik pedig ugyanez, ami Amerikában jelent meg, és nagy sikert aratott a „Faith, Morality and Science”.

Rámutatva a három könyvre, mondtam neki, hogy „Fede, morale e scienza”, és azt mondta: „la scienza è molto importante”. Tehát nagyon fontos a tudomány. Miért? Mert ugye próbáltam magyarázni, ahogy köszöntöttem, hogy „Santo Padre, Salve Tibi Domine Laudetur Jesus Cristus”. Azt válaszolta, hogy „és a tied is”. Megfogta a kezem és amiről már beszéltem, sugárzott belőle az, hogy szereti a másikat és ez felejthetetlen élmény. Kaptam tőle ajándékba egy plakettet. Az van ráírva, hogy Franciscus Pontifex Maximus, tehát a Hídépítő Ferenc, Hungarian visit, a magyar látogatása és a másik oldalán ennek a nagy éremnek az van, hogy Szent István felajánlja a Szent Koronát Szűz Máriának.

Valahol tehát a pápa is tudta, hogy eljött közénk, ahol nagyon nagy tisztelete van a Szűz Máriának, és eljött egy országba, amely több mint ezeréves államiságot tud felmutatni. Nem sok országot ismerek ma a világon, amely ilyennel büszkélkedhet, hogy első Szent Istvánunk óta tulajdonképpen – és én ezt külön ki szoktam hangsúlyozni. Tényleg a magyarság nagyon jó a tudományban, a zenében. Mi sokkal többet adtunk a világ kultúrájának, a világörökségnek, mint amire számítani lehetne nagyságunkból, különleges nyelvünkből vagy gazdasági eredményeinkből. De még valamit adtunk. Nincs még egy ország, amely ennyi szentet, boldoggá avatott személyt adott volna. Skóciai Szent Margittól kezdve, akit nem szoktak emlegetni, aki a Mecsek mellett született, végig utolsó boldoggá avatott Apor Vilmosig és még sorolhatnám. Mi nagyon sokat adtunk. És én úgy érzem, hogy amikor a Szentatya azt mondta, hogy a szentek országába jöttem, akkor ő már tudta, hogy tényleg ez egy nép, amely íme, hihetetlen sokat adott a kereszténységnek.

A látogatás végén az olasz rádiós munkatársaink megkérdezték, hogy valójában az egyetem és a kultúra világával való találkozóján Ferenc pápa milyen üzenetet hagy a magyar ifjúságnak, és hogyan fogják feldolgozni az ott ülő egyetemisták ezt a nagyon összetett és komplex beszédet?

Vizi E. Szilveszter: Volt neki egy nagyon érdekes üzenete, hogy amíg a kommunizmus nem adott semmit az embernek, amit fogyaszthat, amit elsajátíthat, aminek örülhet, de nem adott semmit az embernek se. És ő azt mondta a korunk nagy veszélye az, hogy a fogyasztás őrülete viszont – úgy tudom, konzumizmusnak nevezte – lehetővé teszi, hogy sok mindent magunkévá tehetünk, de az embert veszítjük el közben, mert nem marad időnk foglalkozni önmagunkkal, megismerni önmagunkat, nem marad időnk a másikkal foglalkozni. Amikor ezeket mondta, akkor nekem eszembe jutott az, hogy az ember elmegy, megcsodálja a világot, meglátogatja a másik országot, megnézi a csodálatos új autókat, a fantasztikus repülőket, de elfeledkeztünk, elfeledkezünk a mellettünk lévő emberről, mert nincs már rá idő. És valahol azt hiszem, hogy Ferenc pápa erre utalt, és ezért gondolom, hogy ő az a pápa, aki a ma mindennapi emberének a pápája, aki az utcán van, aki a lakásban van, aki él. Ezeknek a pápája ő. És ezért szerintem Magyarországon nemcsak a katolikusokat, nemcsak a keresztényeket, hanem az istentagadókat, mindenkit, függetlenül politikai állástól megszólított. Íme a döbbenet, a csoda a XXI. században, hogy eljön Róma püspöke, és íme, egy ország lakosságát tulajdonképpen meghódítja.

Ferenc pápa beszédében szólt az igazság keresésének és művelésének fáradságos és kockázatos útjáról a tudomány és a kultúra képviselőinek. Hogyan segített szakmai karrierjében az igazság keresésében az a bencés múlt, amire annyira büszke?

Vizi E. Szilveszter: Tudni kell, hogy minket túlnyomó részt Szunyogh Xavér atya, Kovács Arisztid, és a többiek oktattak évekig, teljesen függetlenül mindentől, és kaptunk idézőjelben egy jezsuita nevelést, amely hihetetlen fontossággal bírt. Ennek a nevelésnek az eredménye volt az, hogy a természetben fel lehet lelni a csodálatos teremtményt, a csodát, azt a hihetetlen összefonódást, azokat a hihetetlen összefüggéseket, amelyek, és akár Albert Einsteint is idézhetem, valahol utalnak valami alkotóerőre. Most, hogy ezt valaki Istennek nevezi, vagy azt mondja, hogy ez egy különleges erő volt, teljesen lényegtelen.

A beszélgetés elején utaltam rá, hogy amikor köszöntöttem a Szentatyát, és bemutattam neki a három könyvet, és mondtam, hogy „scienza”, a harmadik a hit és az erkölcs mellett a tudomány, akkor ő ezt nagyon fontosnak tartotta. A Fides et ratio, amely ugye egy fantasztikus lengyel pápa enciklikája, viszont megfogalmazza ezt nagyon helyesen. És ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert a Fides et ratio enciklikát minden szempontból nemcsak rendkívül érdekesnek, hanem segédeszköznek is érzem a világ megismerésében. Igenis a hitnek van szerepe. Nem kell itt most egy katolikus és egyéb hitre gondolni. A hitnek, hogy hiszek abban, amit a másik mond, a másik tudós mond, és erre építek.

Jáki Szaniszló nagyon jó barátom volt. A magyar nyelvű könyveit támogatta a Magyar Tudományos Akadémia. Megírtam, hogy Jáki Szaniszló az előfutára volt a Fides et ratio-nak. És íme, most jön egy pápa, aki a nép pápája, az utcai ember, a mindennapi ember pápája, s azt mondja nekem, hogy „molto importante”, hogy „nagyon fontos”. Tehát valahol van egy összefüggés. Íme. Most említettem Jáki Szaniszló bencés szerzetes barátomat, aki ugye a legnagyobb díjat megkapta, és említettem Ferenc pápának ezt az egyetlen egy jelzőjét a tudományról. Visszatérve erre a gondolatára, hogy ő tudta, amikor a tudomány művelőihez szólt, utalva a fiatalokra, hogy ez az az út, ahol igenis el lehet jutni Istenhez. Egyébként ebben a könyvben a bíboros úrral és a főrabbi úrral írt könyvünkben benne van, hogy van egy út az elemi katekizmuson kívül. Az egyéb vakhiten kívül van egy út, hogy a természet megismerése során jut el valaki a Teremtőhöz. Tehát ilyen szempontból számomra egy hihetetlen élmény volt találkozni valakivel, akit teljesen egyértelműen a világ úgy ismert meg, hogy a szegények, a rászorultak, a menekültek pápája, szószólója, modern kifejezéssel élve, az igenis áldását adja a tudós tevékenységre. Áldását adja arra a magyarra, amely az egész világban él, mert ahogy ő mondta: én a szentek országába jöttem.

A beszédében Ferenc pápa említette a tudósokhoz fordulva azt a szempontot, hogy nagyon sokan talán elfelejtik, hogy mindazt, amit megtehetünk, nem biztos, hogy erkölcsös, etikus megtenni. Ezt a jelenlévő fiatalok figyelmébe is ajánlotta. Professzor úr szerint hogyan lehet e felé terelni a mai fiatal tudósokat, hogy a technológia, a technika fejlődésével bizonyos erkölcsi, etikai szempontokat is figyelembe vegyenek a kutatás területén? Mennyire lehet egyáltalán föltenni ezt a kérdést?

Vizi E. Szilveszter: Föl lehet tenni, hiszen az atombomba alkalmazásánál már magyar tudósok a világon elsőként felvetették az erkölcsi kérdést, hogy lehet-e használni olyan tömegpusztító fegyvert, amelynek esetleg borzalmas hatása van, mint ahogy volt is. De ilyen szempontból azt tudom mondani, hogy a tudós tevékenységét nem szabad akadályozni. De a tudósnak kötelessége felhívni a figyelmet, hogy kutatásának eredménye nem etikus, nem erkölcsös felhasználása tragédiához vezethet. Hogy ne vezessen tragédiához, ne vezessen rosszhoz, az már törvényhozónak a felelőssége a parlamentekben a világon, hogy korlátozza. Tehát a felhasználást kell korlátozni. A tudomány eredményeit hagyni kell, hogy növekedjenek. Itt van ez a mesterséges intelligencia, ami hihetetlen problémákat fog felvetni.

Nem azt kell korlátozni, hiszen az emberi agy a legbonyolultabb és a legfantasztikusabb intelligencia-forrás, gondolkodás-forrás, hanem a felhasználást kell és ezt adja tulajdonképpen a legegyszerűbb módon, amit Mózes megkapott kőtáblában, a tízparancsolat. Évszázadokig, ezredekig tulajdonképpen adott egy erkölcsi alapot. Az egy szomorú történet, hogy az Európai Unió már nem akar erre hivatkozni.  Tessék megnézni az európai jogrendet. Ez egy alap volt. Persze nagyon fontos volt a római jog, a reneszánsz és az a gondolkodás, ami a francia forradalom után jött. Ez mind-mind eredményezett valamit, hogy ma, a XX. században a tudomány exponenciálisan fejlődött, a technika, technológia exponenciálisan, az erkölcs legfeljebb lineárisan... Az olló szétnyílt, és eredményezett egy Hitlert, egy Sztálint, egy hadd ne mondjam... terrorizmust és sorolhatnám...Tehát mi a korunknak a nagy problémája? Az erkölcs eltűnése vagy elvesztése, ami tulajdonképpen az európai és az észak-amerikai kultúrának alapja volt, eredményességének alapja.

Ferenc pápa a beszédében utalt arra is, hogy valójában az ember közösségi dimenziója a jelenlegi technológiák fejlődésével, a közösségi médiák hatására egyre mondjuk úgy, hogy izoláltabbá válik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az embernek a közösségi térben való önmegvalósítása. Ön miért érezte fontosnak, hogy létrehozza a Magyarország Barátai Alapítványt, ami talán besorolható egy olyan fajta közösségi felelősségvállalásba, – amely nyilván nemzetközi téren mozogva szembetűnik az embernek –, hogy fontos az, hogy a nagyobb közösségünket, a nemzetközösséget is előmozdítsuk a világban és népszerűsítsük?

Vizi E. Szilveszter: Igen, tehát nekünk, magyaroknak, akik akarva akaratlanul sok rosszat cselekedtünk, de nagyon sok jót adtunk a világnak, a világban élő sikeres magyarokat kell egyesítenünk, hogy mi valami közös célért és ebben pontosan benne van az, amiről most beszélgetünk, hogy a sikerhez vezető úton meg kell találni azt a szűk területet, ahol még etikusan, erkölcsi alapon is sikerhez tudjuk vezetni – nyugodtan ki lehet mondani, nagy szó – az emberiséget, mert minden tudományos eredmény, minden gazdasági eredmény, de minden sport, zenei, bármilyen egyházi eredmény tulajdonképpen vezeti ezt a 7 és fél milliárd embert a jobb fele, vagy szeretné vezetni a jobb vele.

Tehát ilyen szempontból az a tény, hogy a világ lakosságának több mint 30-32 %-a keresztény, óriási dolog. Ennek felelőssége van, hogy pontosan az előbb említett többezer éves múlt, a Sínai-hegyen átadott kőtáblák óta való fantasztikus fejlődés is biztosítsa azt az emberhez méltó és ez ennek a pápának a csodálatos üzenete, emberhez méltó jövő kialakítását. Tehát ilyen értelemben igenis a világ magyarságának szerepe van ebben. Nem vagyunk sokan, de ahogy én már említettem volt, hogy sokkal hatékonyabbak vagyunk, mint más nemzetek, mert erőnkhöz, erőforrásaikat viszonyítva mi nagyon sokat adunk a világörökségnek.

Köszönöm szépen professzor úrnak ezt a tartalmas beszélgetést.

Vizi E. Szilveszter: Én is köszönöm, Köszönöm a hallgatóknak, és csak azt tudom kívánni, hogy az itt maradt Ferenc pápa továbbra is segítsen nemcsak minket, hanem mindenkit Európában. Köszönöm!