Keresés

Ferenc pápa a Katolikus Női Szervezetek Világszövetségét fogadta a VI. Pál-teremben Ferenc pápa a Katolikus Női Szervezetek Világszövetségét fogadta a VI. Pál-teremben  (Vatican Media)

Ferenc pápa a katolikus nőkhöz: A béke mindenekelőtt a szívben kezdődik

Május 13-án, pénteken, Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Katolikus Női Szervezetek Világszövetségének tagjait. „Sürgős szükség van a békére a világban” – mondta a pápa, többek között arra figyelmeztetve, hogy veszélyben van a nők „antropológiai identitása”. Szomorúan emlékeztetett rá, hogy Portugáliában, a Fatimai Szűzanya országában új törvényt hoztak az eutanáziáról.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa köszönetét fejezte ki a szövetség tagjainak, akik a világ különböző részeiből családtagjaikkal együtt érkeztek, hogy egyházi lelkiséggel átitatva még nagyobb lelkesedéssel térhessenek vissza származási helyeikre. Megköszönte az elhangzott beszédeket, amelyekkel bemutatták munkájukat és kezdeményezéseiket. Utalt rá, hogy a Katolikus Női Szervezetek Világszövetségének tagjai Rómában fel kívántak készülni az Assisiben május 14-20 között megtartandó közgyűlésükre. Arra buzdította őket, hogy imáikkal kísérjék el a küldötteket, hogy a Szentlélek világítsa meg őket és a közgyűlés legyen jó alkalom missziós lendületük megújítására. Kövessék azokat az elveket, amelyek az alapítónőket a szövetség létrehozására késztették, ugyanakkor tekintsenek a jövőbe a világra nyitott szemmel és szívvel, hogy meghallgassák a világban élő olyan sok nő panaszát, akik igazságtalanságot, elhagyatottságot, hátrányos megkülönböztetést, szegénységet szenvednek el, vagy embertelen bánásmódban van részük már kislány koruk óta bizonyos folyamatokban. Felismerve a szükségleteket legyenek jó „szamaritánusok” és útitársak, akik reményt és jókedvet csepegtetnek a szívekbe, segítve másoknak és másokat arra késztetve, hogy segítsenek az emberiség olyan sok testi és lelki szükségletének enyhítésében.

Ferenc pápa az audiencián
Ferenc pápa az audiencián

Ma a világ beteg szívét a gyűlölet megosztottsága tépi szét

A pápa nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ma sürgősen meg kell találnunk a békét a világban, egy olyan békét, amely mindenekelőtt a szívben kezdődik, egy beteg szívben, amelyet a gyűlölet és a harag megosztottsága tép szét. A béke mellett a nők antropológiai identitása is veszélyben van, mivel eszközként, politikai viták és kulturális ideológiák tárgyaként használják őket, amelyek figyelmen kívül hagyják a nők teremtéskor kapott szépségét. Szükséges, hogy jobban értékeljék a nők képességét a kapcsolatteremtésre és az adományozásra, és hogy a férfiak jobban megértsék a nőktől kapott kölcsönösség gazdagságát, hogy visszaszerezzék azokat az antropológiai elemeket, amelyek az emberi identitást és ezzel együtt a nők identitását, a családban és a társadalomban betöltött szerepét jellemzik, ahol nem szűnnek meg dobogó szívek lenni. És ha tudni akarjuk, milyen az emberiség nő nélkül, milyen a férfi nő nélkül, akkor a Biblia első oldalán megtaláljuk: magány – tette hozzá rögtönzött szavakkal Ferenc pápa, utalással a Teremtés könyvének szavaira. A férfi nő nélkül egyedül van. Az emberiség nő nélkül egyedül van. Egy kultúra nő nélkül egyedül van. Ahol nincs nő, ott magány van, sivár magány, amely szomorúságot és mindenféle kárt okoz az emberiségnek. Ahol nincs nő, ott magány van – állapította meg a Szentatya.

Az anyaság ajándék és feladat

Azon a napon, amikor Szűz Máriának a fatimai kis pásztoroknak adott jelenéseire emlékezünk, a pápa szomorúságának adott hangot, mert abban az országban, ahol a Szűzanya megjelent, törvényt hirdetnek ki a gyilkosságról, ami egy újabb lépés az eutanáziát engedélyező országok hosszú listáján. A fatimai Szűz ünnepén tekintsünk Máriára, a nők legnagyobb példaképére, aki maradéktalanul megél egy ajándékot és egy feladatot: az „anyaság” ajándékát és gyermekei „gondozásának” a feladatát az egyházban – folytatta beszédét Ferenc pápa.

Ferenc pápa a VI. Pál-teremben
Ferenc pápa a VI. Pál-teremben

Az ész, a szív és a kéz nyelvezetének összhangja

Mária példáját követve a katolikus nők hozzanak létre új életet, azt mindig védjék meg, gyengédséggel és együttérzéssel viszonyuljanak másokhoz, és ötvözzenek össze három nyelvezetet: az elme, a szív és a kéz nyelvét. Amit a fej gondol, azt érezze a szív és tegyék meg a kezek; amit a szív érez, az legyen összhangban azzal, amit a fej gondol, és amit a kezek tesznek; amit a kezek tesznek, az legyen összhangban azzal, amit a szív érez és amit a fej gondol. A pápa ismét megállapította, hogy a nőknek megvan az a képességük, hogy azt gondolják, amit éreznek, hogy azt érezzék, amit gondolnak és tesznek, és hogy azt tegyék, amit éreznek és gondolnak. Arra bátorította a katolikus nőket, hogy továbbra is értékesítsék ezt az érzékenységüket mások szolgálatában.

Isten minden nagy tettét a szegénység és az alázat jellemzi

Visszatérve a fatimai Szűzanya és a pásztorgyermekek találkozójának példájához, a Szentatya a jelenetet jellemző szegénységre és alázatra hívta fel a figyelmet. Ezekben a kis pásztorokban az egész törékeny emberiség megjelenik. Mindnyájan megtapasztaljuk, hogy az életünkben bekövetkező események néha felülmúlnak és válságba sodornak bennünket. A pápa feltette a kérdést: mi tette erőssé Máriát? Mi az a titok, ami erőt adott a kis pásztoroknak, hogy az evangélium örömének hiteles tanúivá váljanak? Válaszában leszögezte, hogy minden tanítványság és misszióra való készség titka egy belülről jövő egység művelésében rejlik, egységben a „lélek édes vendégével”, amely mindig elkísér bennünket: ez pedig az Isten iránti szeretet és az, hogy egységben maradjunk vele, mint a szőlővesszők a szőlőtővel (vö. Jn 15,1-11), hogy - mint Mária – megéljék a női lét teljességét annak a tudatában, hogy kiválasztottak és Isten üdvözítő művének főszereplői.

Lelkes hívek üdvözlik a Szentatyát
Lelkes hívek üdvözlik a Szentatyát

Jézussal egyesülve, összhangban az egyház küldetésével

A Szentatya hozzátette, hogy ez önmagában véve még nem elég, mert a Jézussal való belső egyesülésnek külsőleg is meg kell nyilvánulnia közösségben az egyházzal, a családdal vagy a szervezettel. Minden kezdeményezésükben legyenek összhangban az egész egyház küldetésével. Ez a szinodalitás lényege is – mutatott rá a pápa: érezzük magunkat főszereplőnek és társfelelősnek az egyház „jó létéért”, hogy tudjuk, hogyan kell integrálni a különbözőségeket, összhangban az egyházzal. Végül a Szentatya köszönetét fejezte ki a Katolikus Női Szervezetek Világszövetsége tagjainak tevékenységükért, arra bátorítva őket, hogy lelkesen haladjanak tovább az evangelizációt szolgáló projektjeikben és tevékenységeikben, követve a Lélek belső hangját, engedelmeskedve belső érintéseinek. Búcsúzóul Jézus áldását és a Fatimai Szűz oltalmát kérte rájuk és családjaikra, imáiról biztosítva mindnyájukat.

15 május 2023, 12:36