Keresés

Ferenc pápa ismételten Ukrajna békéjéért imádkozott   Ferenc pápa ismételten Ukrajna békéjéért imádkozott   (Vatican Media)

Ferenc pápa imája a meggyötört ukrán népért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa imádkozott Ukrajna és Peru békéjéért, felhívást intézett Törökország és Szíria földrengés által sújtott lakossága érdekében, valamint köszöntötte a centenáriumát ünneplő olasz légierő küldöttségének tagjait.

Vertse Márta – Vatikán

A Mária imát követően Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén megújította a felajánlást Mária Szeplőtelen Szívének, abban a bizonyosságban, hogy csak a szívek megtérése nyithatja meg a békéhez vezető utat. Arra szólított fel, hogy továbbra is imádkozzunk a meggyötört ukrán népért. A pápa március 22-én, a szerda délelőtti általános kihallgatás végén emlékeztetett rá, hogy egy évvel ezelőtt, március 25-én, felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Arra kérte a hívők közösségét, hogy idén újítsák meg a felajánlást, kérve a béke kegyelmét.

Gyűjtés az olasz plébániákon Törökország és Szíria lakossága számára

„Maradjunk közel Törökország és Szíria földrengés által sújtott lakosságához is” – hangzott Ferenc pápa felhívása. Ezen a vasárnapon különleges gyűjtést rendeztek számukra Olaszország minden plébániáján. A pápa továbbá imát kért Mississippi állam lakosságáért is, akiket egy pusztító tornádó sújtott.

A pápa imádkozik Peru békéjéért

Ezután Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat és a számos országból érkezett zarándokokat, kiemelve a madridi és pamplonai, továbbá mexikói és perui híveket. Továbbra is imádkozik a sokat szenvedő Peru lakosságáért, a megbékélésért és az ország békéjéért.

Az olasz légierők centenáriuma – építsék a békét

A számos olasz zarándokcsoport köszöntése után Ferenc pápa külön üdvözölte az olasz légierő küldöttségét, akik alapításuk centenáriumát ünneplik. Az évforduló alkalmából kifejezte legjobb kívánságait és arra bátorította őket, hogy munkálkodjanak mindig az igazságosság és a béke építésén. 

27 március 2023, 09:38