Lázár feltámasztása az élet himnusza – Ferenc pápa Úrangyala imája

Vertse Márta – Vatikán

János evangéliuma tizenegyedik fejezetének ez a szakasza azt a világos üzenetet intézi hozzánk, hogy Jézus életet ad akkor is, amikor látszólag már nincs remény. A nehéz pillanatokban, amikor az élet egy lezárt sírnak tűnik, Jézus még sokkal inkább mellettünk áll, mint valaha és minket is arra buzdít, hogy eltávolítsuk problémáink köveit. A Szent Péter teret megtöltő mintegy harmincötezer hívőt Ferenc pápa arra buzdította, hogy új életre kelve Isten szeretetének is tükreiként tegyünk tanúságot Jézus reményéről és öröméről, soha ne engedjünk a reménytelenségnek.

Lázár feltámasztása Jézus Húsvét előtti utolsó csodája

Nagyböjt ötödik vasárnapján az evangéliumi szakasz Lázár feltámasztását tárja elénk - (vö. Jn 11,1-45) kezdte beszédét Ferenc pápa, majd összefoglalta Jézus Húsvét előtti utolsó csodatételének, Lázár feltámasztásának történetét. Lázár Jézus kedves barátja, aki tudja, hogy közeleg halála. Jézus útnak indul, de barátja temetése után négy nappal érkezik meg otthonába, amikor már minden remény elveszett. Jézus jelenléte azonban felébreszt egy kis bizalmat Lázár nővérei, Márta és Mária szívében, akik még a fájdalomban is belekapaszkodnak ebbe a fénysugárba, ebbe a kis reménybe. Jézus arra szólítja őket, hogy higgyenek és kéri őket, hogy nyissák ki a sírt. Azután imádkozik az Atyához és így kiált Lázárnak „Jöjj ki!”. És Lázár visszatér az életbe és kijön a sírból. Ez a csoda, ilyen egyszerű – állapította meg Ferenc pápa.

Jézus mindig mellettünk áll a legnagyobb szenvedések idején is

Az üzenet világos: Jézus életet ad akkor is, amikor látszólag már nincs több remény. Előfordul olykor, mindenkivel megesett már, hogy reményünket veszítettük, vagy olyan személyekkel találkoztunk, akik már nem reménykednek, elkeseredtek, mert rossz dolgokat éltek át, a sebzett szív már nem tud reménykedni – mutatott rá a pápa, majd felsorolta, mi miatt veszíthetjük el reményünket: egy fájdalmas veszteségért, betegségért, égető csalódásért, egy elszenvedett sérelemért vagy árulásért, egy súlyos hiba elkövetése miatt. Néha halljuk, hogy valaki ezt mondja: „nincs már mit tenni!” és becsukja az ajtót minden remény előtt. Olyan pillanatok ezek, amelyekben az élet egy lezárt sírnak tűnik: minden sötét, körülöttünk csak fájdalmat és kétségbeesést látunk. A vasárnapi evangélium csodája azt mondja nekünk, hogy ez nem így van, nem ez a vég, ezekben a pillanatokban nem vagyunk egyedül, sőt, éppen ezekben a pillanatokban Jézus sokkal inkább közel van hozzánk, hogy visszaadja számunkra az életet. Jézus sír: az evangélium azt mondja, hogy Jézus, Lázár sírja előtt sírt és ma Jézus velünk együtt sír, mint ahogy tudott sírni Lázárért: az evangélium kétszer megismétli, hogy mélyen megrendült és hangsúlyozza, hogy könnyekre fakadt. Ugyanakkor Jézus arra hív bennünket, hogy soha ne szűnjünk meg hinni és reménykedni, ne hagyjuk, hogy összetörjenek minket a negatív érzelmek, amelyek megfosztanak könnyeinktől – fejtette ki a pápa. Sírjainkhoz közelít és azt mondja nekünk, mint akkor: „Vegyétek el a követ!”. Ezekben a pillanatokban olyan, mintha egy kő lenne bennünk és az egyetlen, aki el tudja távolítani, az Jézus, az ő szavaival: „Vegyétek el a követ!”.

Távolítsuk el a szívünket lezáró köveket és lépjünk ki az életbe

Ezt mondja nekünk is Jézus: Vegyétek el a követ: a fájdalmat, a tévedéseket, még a kudarcokat se rejtsétek el magatokban, egy bezárt, sötét és magányos szobában. Vegyétek el a követ: öntsetek ki mindent, ami bennetek van – magyarázta az evangéliumi szakasz tanítását Ferenc pápa. Erre válaszolhatnánk azt, hogy „szégyenérzet tölt majd el bennünket”. Jézus azonban arra kér, hogy öntsünk ki mindent bensőnkből, és vessük belé bizalommal, ő nem botránkozik meg. Az Úr ezt mondja: „vessétek belém félelem nélkül, mert én veletek vagyok, szeretlek titeket és azt akarom, hogy térjetek vissza az életbe”. És mint Lázárnak, mindnyájunknak mondja: Jöjj ki! Állj fel, indulj ismét útnak, nyerd vissza a bizalmat! A pápa utalt rá, hogy mi is sokszor találhattuk magunkat életünkben abban a helyzetben, hogy nem volt erőnk felállni. Jézus pedig ezt mondja: „Menj tovább! Én veled vagyok”. Kézen foglak, mondja Jézus, mint amikor kiskorodban megtanultad megtenni az első lépéseket. Oldd fel a kötéseidet, amelyek leláncolnak; ne engedj a pesszimizmusnak, amely lehangol, ne engedj a szorongásnak, amely elszigetel, ne engedj a csüggedésnek rossz tapasztalatok emlékei miatt, ne engedj a félelemnek, amely megbénít. Jézus ezt mondja nekünk: „Szabadnak akarlak téged, azt akarom, hogy élj, nem hagylak magadra és veled vagyok! Minden sötét, de én veled vagyok! Ne hagyd, hogy a fájdalom bebörtönözzön, ne hagyd meghalni a reményt. Fivérem, nővérem, térj vissza az életbe!” - mondja nekünk Jézus. „És hogyan tegyem?” – tesszük fel a kérdést, amelyre Jézus ezt válaszolja: „Fogd meg a kezem” és Jézus kézen fog minket. Hagyd, hogy kihúzzon téged: Ő képes rá. Ezekben a rossz pillanatokban, amelyek mindnyájunkkal előfordulnak – hangsúlyozta beszédében Ferenc pápa.  

Tegyünk tanúságot környezetünkben Jézus reménységéről és öröméről

János evangéliuma tizenegyedik fejezetének ez a szakasza, amelyet olyan jó elolvasnunk, himnusz az életről és csak akkor hirdetjük, amikor közeleg Húsvét ünnepe – utalt rá a pápa. Talán ebben a pillanatban mi is hordozunk a szívünkben valamilyen súlyt vagy szenvedést, amely úgy tűnik, hogy összetör minket; valamilyen rossz dolog, egy régi bűn, amelyet nem tudunk magunkból előhozni, egy fiatalkori tévedés, soha nem lehet tudni. Ezeket a rossz dolgokat el kell távolítanunk magunkból. És Jézus mondja: „Jöjj ki!”. Akkor elérkezett tehát a pillanat, hogy eltávolítsuk a követ és kilépjünk, hogy találkozzunk Jézussal, aki közel van. Sikerül-e megnyitni számára szívünket és rábíznunk aggodalmainkat? Megtesszük? Ki tudjuk-e nyitni a problémák sírját, képesek vagyunk-e rá, és tudunk-e a küszöbön túlra, Jézus világossága felé tekinteni, vagy félünk ettől? És sikerül-e nekünk, mint Isten szeretetének kis tükreinek, szavakkal és életgesztusokkal megvilágítanunk azt a környezetet, amelyben élünk? Tanúságot teszünk-e Jézus reménységéről és öröméről? Mi, bűnösök, mindannyian? – tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, majd néhány szót intézett a gyóntatókhoz is: „Kedves testvéreim, ne felejtsétek el, hogy ti is bűnösök vagytok, és nem azért vagytok a gyóntatószékben, hogy kínozzatok, hanem hogy megbocsássatok, és hogy megbocsássatok mindent, ahogy az Úr is megbocsát mindent”. Végül a pápa a következő fohásszal zárta az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „Mária, a reménység anyja újítsa meg bennünk annak örömét, hogy nem érezzük magunkat egyedül, és a meghívást, hogy világosságot vigyünk a minket körülvevő sötétségbe”.