Keresés

A Mission América szervezet tagjai és a misszióért felelős spanyol püspökök Ferenc pápánál    A Mission América szervezet tagjai és a misszióért felelős spanyol püspökök Ferenc pápánál   (Vatican Media)

Ferenc pápa spanyol missziós művekhez: Nyissatok ajtót az egyháznak a misszióra!

Szombaton délelőtt fogadta Ferenc pápa a missziókért és az egyházakkal való együttműködésért felelős spanyol püspöki missziós bizottságnak és a „Misión América” igazgatóságának tagjait. A fennállása harminc éves évfordulóját ünneplő „Misión América” igazgatótanácsát a Szentatya a láthatóság, a tisztelet, az önkéntesség és az együttműködés szempontjaira emlékeztette, melyek alapvetően fontosak a missziós szolgálat során.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Krisztus korának teljességével haladjatok  

Ferenc pápa, amint megtudta, hogy a „Misión América” társulat az alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli, azonnal arra a hagyomány gondolt, mely Krisztus férfikorának teljességéről beszél, szenvedése és halálának idején. E fontos dátum alkalmából akarta a spanyol „Misión América” meglátogatni Péter székét, hogy megújítsa az egyetemes Egyház iránti elkötelezettségét, amellyel amerikai és afrikai missziós munkájukat végzik. Ferenc pápa gratulál nekik és arra kéri őket, hogy a tökéletes életkor eléréséig még hátralévő három év olyan alapos út legyen számukra, amelyen tovább haladhatnak a Krisztussal való azonosulásban. Ő mondta ugyanis nekünk: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21), meghagyva,  hogy nyissuk meg az Egyházat a misszió előtt. Az Egyháznak ki kell mennie és az utcán kell maradnia. A Jelenések könyve számára kedves sorát idézte a pápa Jézus szavával: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). A pápa szerint a mai probléma egy kicsit más. Jézus folyamatosan kopogtat az ajtón, de sokszor belülről,  hogy nyissunk neki ajtót és engedjük ki. A mai kihívás szerinte a misszió: Nyissuk meg tehát az egyházat a misszió számára!

Jézus megmutatja a sebeit

Ferenc pápa a továbbiakban négy kulcsfogalmat ajánlott megfontolásra a misszió helyes értelmezéséhez, melyek a láthatóság, a tisztelet, az önkéntesség és az együttműködés. A láthatóság fogalma kapcsán utalt a feltámadott megjelenésére Tamás apostolnak, akinek megmutatta kezét és oldalát. Ez a kép azért is érdekes, mert bizonyos értelemben összefoglalja az „utat”, ahogyan Jézust az Atya küldte, és most küld minket is, láthatóvá téve a fájdalom, a bűn, a halál valóságát, nem azért, hogy elítéljünk valakit, hanem meggyógyítani, mélyen meggyógyítani az emberiséget. Hasonlóképpen, a latin-amerikai valóság megismertetésére a távlat csak az lehet, hogy megmutatjuk Krisztus kinyújtott kezét, aki a legjobb menedéket kínálja nekünk sebeiben.

Jézus tiszteli az embereket  

A tisztelet vonzó, harmadik gondolata a másik emberre irányul, korára és élettereire. Jézus mindig figyelmes volt az ember szükségleteire, az egész ember igényére, hiszen Jézus tiszteli az embereket. Az igazi egyenlőség, a valódi igazságosság nem egyetlen és mindenki számára egységes, főként nem haszonelvű utat jelent, hanem azt a képességet jelzi, hogy mindenkit el tudjunk kísérni szabadságában és szükségében, hogy mindenki maga válaszolhasson Isten hívására, az ő szeretettervére, ehhez pedig türelem szükséges.

Jézus küld és erőt ad az aktív önkéntesség hivatására

A feltámadt Jézus a találkozás során kiárasztja a Szentlelket a tanítványokra és ezzel erőt és felhatalmazást ad nekik a rájuk bízott küldetés végrehajtására. Ettől kezdve a tanítványok mintha egy másik, aktívabb és vállalkozóbb lelkű szintre lépnének, természetesen a Szentlélek erejében. A pápa arra bíztatta a missziós társaságot, egyedül Istenben erejében bízva, próbáljanak a spanyol egyházból kiindulva lendületet adni az aktív önkéntesség hivatásának, ami a társadalmak egyik legszebb feladata, a világiak önkéntes szolgálata. Aktív önkéntesség ez, amit ima, a munka, a szolidaritás támogat és a Lélek indíttatására bejárja a világot és hirdeti Isten Országa Örömhírét.

Krisztus békében együttműködni, mert ez szolgálja a növekedést

Végül az Úr döntő szava a feltámadt Jézus hatalmas ajándékának megértéséhez: „Békesség nektek!”. A feltámadt Jézus ajándéka ez a békesség, amelyet ő ad nekünk. Bár lehetetlen felfogni ennek a fogalomnak a teljes jelentését, mi együttműködéssel fordítjuk le azt. Békében együttműködni, mert ez szolgálja a növekedést. Ez valami szép, azt jelenti, hogy a „béke”, amelyet Isten teremt az emberrel és az emberek között velünk és közöttünk, átalakítja létünket, mindennapi életté válik a hétköznapi együtt-járásban, a jó keresésében, a szeretet és harmónia terjesztésében, újjászül. Új valóságokat, hidakat teremt, félelmeket és haragokat semmisít meg, pont azokat, amelyek - amint a bibliai szöveg kiemeli – egykor bezárva tartották a tanítványokat. Az Egyházát misszióba küldő Jézus ösztönözze a küldetésüket, hogy láthatóvá tegyék misztikus Testében a kézzelfogható sebeket, és így igényeljék minden ember tiszteletét és jogát, hogy felismerje azt az utat, amelyet Isten jelez nekik. Ehhez munkálkodjunk együtt minden jóakaratú emberrel, Isten dicsőségét szolgálva, amely Szent Ireneusz egyházatya szavai szerint  nem más, mint az „élő ember” – zárta beszédét Ferenc pápa.

12 március 2023, 10:00