Keresés

Ferenc pápa egy korábban tervezett orvosi ellenőrzésen a római Gemelli-kórházban Ferenc pápa egy korábban tervezett orvosi ellenőrzésen a római Gemelli-kórházban 

A pápa a napokban hazatérhet, egyértelműen javul az állapota

Ferenc pápa szerda délután a római Gemelli-kórházba ment orvosi kontrollra, ahol légúti fertőzést állapítottak meg és emiatt kórházban tartják pár napig.

Somogyi Viktória – Vatikán

Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója szerda délután újságíróknak küldött közleményében a következőket írta Ferenc pápával kapcsolatban: „Ma délután a Szentatya a Gemelli-kórházba ment néhány, korábban tervezett ellenőrzésre.” A szokásoknak megfelelően szerda délelőtt a Szentatya vezette az általános kihallgatást a Szent Péter téren.

Szerdán este a Szentszék Sajtótermének igazgatója az újságíróknak kijelentette:

„Az elmúlt napokban Ferenc pápa légzési nehézségekre panaszkodott, és ma délután elment a Gemelli klinikára, hogy elvégezzen néhány orvosi vizsgálatot. Ezek eredménye légúti fertőzést állapított meg (nem Covid-19 fertőzésről van szó), amely néhány napos megfelelő kórházi gyógykezelést igényel. Ferenc pápa meghatódott a sok üzenettől, és háláját fejezi ki a közelségért és az imákért.”

„Ferenc pápa jól pihent az éjszaka folyamán. Állapota fokozatosan javul, a tervezett kezelések folytatódnak". Ezt Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója jelentette be sajtóközleményében a légúti fertőzés miatt szerdán a római Gemell- kórházba került pápa egészségi állapotával kapcsolatban. Bruni továbbá arról is beszámolt, hogy csütörtök reggel a pápa „reggelizés után elolvasott néhány újságot és újra dolgozni kezdett". „Ebéd előtt a lakosztálya kis kápolnájába ment, ahol imádkozott és magához vette az Eucharisztiát."

Csütörtök este a szentszéki szóvivő sajtóközleményt tett közzé a pápa állapotáról: „Ferenc pápa a délutánt a Gemelli-kórházban töltötte, és a pihenésnek, az imádságnak és a munkának szentelte magát."

A Szentatyát a kórházban kezelő orvosok tájékoztatása szerint „a Szentatya tervezett klinikai vizsgálatai során fertőző hörghurutot állapítottak meg, amely infúziós alapú antibiotikum terápia alkalmazását tette szükségessé, amely a várt hatásokat és az egészségi állapot egyértelmű javulását eredményezte. A gyógyulás várható alakulása alapján a Szentatya a következő napokban hazatérhet."

(Frissítve: március 30. 21.05-kor)

29 március 2023, 17:32