Keresés

Jeruzsálem Jeruzsálem  (ANSA)

Ferenc pápa: Jeruzsálem egyetemes spirituális értékkel bír

A pápa köszöntötte a Szentszék és Palesztina közötti vallásközi párbeszéd csoport résztvevőit, és emlékeztetett Jeruzsálem egyetemes értékére a három nagy monoteista vallás számára.

Devin Watkins / Somogyi Viktória – Vatikán 

A Szentszék adott otthont a héten Rómában a Vallásközi Párbeszéd Dikasztérium és a Vallásközi Párbeszéd Palesztin Bizottsága közötti párbeszéddel foglalkozó közös munkacsoport ülésének. Ferenc pápa bátorította az erőfeszítéseiket, amikor csütörtökön a Vatikánban találkozott a résztvevőkkel. Beszédében a pápa felidézte a korábban elhunyt Jean-Louis Tauran bíborost, aki Mahmúd Al-Habbas sejkkel, a Palesztin Állam elnökének vallásügyi tanácsadójával indította el a csoportot.

Jeruzsálem spirituális jelentősége

Ferenc pápa kiemelte Jeruzsálem spirituális jelentőségét, amely a munkacsoport ülésének témája volt. Megismételte a 2019-ben a marokkói királyhoz intézett felhívását, amelyben arra szólított fel, hogy Jeruzsálemet mindenki tekintse „az emberiség és különösen a három monoteista vallás követői közös örökségének, valamint találkozási helynek és a békés együttélés jelképének”.

„A béke városa”

Az evangéliumok megjegyzik, hogy Jeruzsálem volt Jézus élete számos eseményének színhelye. A Szent Városban mutatták be az Urat a Templomban, ahol tanított és csodákat tett, és ahol teljesítette küldetését szenvedése, halála és feltámadása által. Jeruzsálemben volt az a hely, ahol az egyház megszületett, amikor a Szentlélek kiáradt a tanítványokra, és elküldte őket a világba, hogy hirdessék az üdvösség üzenetét. „Jeruzsálemnek egyetemes értéke is van, amint az a nevéből is látszik, ami azt jelenti, hogy a Béke városa” – mutatott rá Ferenc pápa.

Egy anya, aki a szenvedő gyermekei miatt sír

A pápa felidézte Jézus szavait, amelyeket a Szent Város közelében mondott szenvedése előtt: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” (Lk 19,41-42). Ferenc pápa arra biztatta a Szentszék-Palesztina Közös Munkacsoport tagjait, hogy elmélkedjenek Jézus Jeruzsálem miatti szavainak és könnyeinek jelentőségéről. „Hány férfi és nő – zsidók, keresztények és muzulmánok – sírt, és siratja napjainkban is Jeruzsálemet!” Mi is könnyekig meghatódunk, ha arra gondolunk, hogy a Szent Város olyan, mint egy anya, aki békét kíván szenvedő gyermekeinek.

Isten együttérzése az ideológia helyett

Befejezésül Ferenc pápa sürgette a munkacsoportot, hogy emlékezzenek „az együttérzés értékére”, amikor Jeruzsálem iránti szeretetükről elmélkednek, amely „tiszteletet és nagyrabecsülést érdemel mindenki részéről”. „El kell sajátítanunk Isten Jeruzsálem iránti irgalmát, minden ideológiánál vagy politikai irányvonalnál erősebben.”

09 március 2023, 12:26