Keresés

Ferenc pápa találkozott a Szent József Kongregáció képviselőivel Ferenc pápa találkozott a Szent József Kongregáció képviselőivel  (ANSA)

A pápa fogadta a Szent József Kongregáció tagjait alapításuk 150. évfordulóján

Ferenc pápa pénteken fogadta a Szent József Kongregáció tagjait abból az alkalomból, hogy Szent Leonardo Murialdo 150 éve alapította a rendet. Beszédében kiemelte apostolkodásuk három aspektusát: Isten szeretetének elsőbbségét, a változó világ iránti odafigyelést és „a szeretet atyai szelídségét”.

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán 

Annak ellenére, hogy az olaszországi Torino a szabadkőművesség és más antiklerikális mozgalmak egyik központja volt, a város a XIX. század végén számos szentet szült, köztük Szent Leonardo Murialdót, aki százötven évvel ezelőtt megalapította a Szent József Kongregációt.

A szeretet öröksége

Az évforduló alkalmából tartott audiencián Ferenc pápa felidézte a rend alapításának zord körülményeit, miközben kiemelte, hogy az elmúlt másfél évszázadban a Szent József Kongregáció gazdagodott „emberekkel, tevékenységekkel, különböző kulturális tapasztalatokkal és mindenekelőtt szeretettel”. A Szentatya arra biztatta a rend tagjait, hogy folytassák az idők jeleinek olvasását, és válaszoljanak rájuk „a Szentlélek kreativitásával” – ez az elkötelezettség „megkülönböztetést és hűséget” igényel.

Isten szeretetének elsőbbsége

Ferenc pápa különösen három aspektust emelt ki, amelyek életük és szolgálatuk szempontjából fontosak: „Isten szeretetének elsőbbsége; figyelem a változó világra; és a szeretet atyai szelídsége”. A pápa felidézve alapítójuk szavait és példáját, arra hívta a szerzeteseket, engedjék, hogy Isten szeresse őket, „hogy hiteles tanúi lehessenek Isten szeretetének”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Szent Leonardo megértette a világi hívek értékét és Isten népe apostolkodását a modern világban, előre vetítve a II. Vatikáni Zsinat meglátásait.

A szeretet atyai szelídsége

Végül arra szólította fel őket, hogy keressék és éljék „a szeretet atyai szelídségét”, Szűz Mária példáját követve, aki egyszerre volt erős a tanúságtételben és szelíd a szeretetben. Szent Leonardót idézte, aki szerint, ahogy az ember nem lehet kedves Istennek hit nélkül, úgy nem lehet kedves felebarátjának szelídség nélkül. Ferenc pápa beszéde végén arra kérte a szerzeteseket, hogy „váljanak szentekké – és tegyék ezt gyorsan”. Majd köszönetet mondott nekik azért, „amilyenek és azért, amit az egyházban tesznek, Szent Leonardo nyomdokaiban és Szent Józseftől ösztönzést nyerve”.

18 március 2023, 14:07