Keresés

Ferenc pápa az Apostoli Penitenciária belső fórum tanfolyamának résztvevőivel a VI. Pál teremben Ferenc pápa az Apostoli Penitenciária belső fórum tanfolyamának résztvevőivel a VI. Pál teremben  (ANSA)

A pápa a belső fórum képzés résztvevőihez: Az irgalmasság egybeesik az egyház missziós hivatásával

Ferenc pápa a gyónás szentsége fontosságát hangsúlyozta az Apostoli Penitenciára által szervezett 33. belső fórum tanfolyam résztvevőihez intézett beszédében.

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán

„Elválaszthatatlan kapcsolat van az egyház missziós hivatása és aközött, hogy felajánljuk az irgalmasságot minden embernek” – mondta csütörtökön Ferenc pápa. A Szentatya a belső fórumról szóló tanfolyam résztvevőihez fordult, amelyet minden évben az Apostoli Penitenciária szervez. A vatikáni dikasztérium „minden olyan kérdésben illetékes, amely a belső fórumot és az isteni irgalmasság megnyilvánulását, mint a bűnbocsánatot érinti”.

Irgalmasság és az egyház missziós tevékenysége

Ferenc pápa kifejtette, hogy az irgalmasság az egyház megkülönböztető jegyei közé sorolható: „Az isteni irgalmasság műve tehát egybeesik az egyház missziós tevékenységével, az evangelizációval, mert Isten arca, amint azt Jézus megmutatta nekünk, átragyog rajta.” Ezért fontos, hogy a papok rendelkezésre álljanak, különösen a nagyböjt idején, hogy kiszolgáltassák a gyónás szentségét, más néven a kiengesztelődést. A pápa hangsúlyozta, hogy ez a papi rendelkezésre állás „bizonyos evangéliumi viselkedésmódokban” mutatkozik meg, kezdve azzal, hogy mindenkit előítéletek nélkül fogadnak, beleértve a szív fülével való meghallgatást, a bűnbánók nagylelkű feloldozását és a szentséghez közeledők elkísérését a bűnbánati úton.

A gyónás ajándékának újrafelfedezése

Ferenc pápa megjegyezte, hogy „az egyház evangelizációs küldetése nagyrészt a gyónás ajándékának újrafelfedezésén keresztül valósul meg”, nem utolsósorban a közelgő 2025-ös szentévre való tekintettel. A részegyházak lelkipásztori terveire utalva a pápa nyomatékosította a szentségi gyónás fontosságát, és annak biztosítását, hogy a hívek hozzáférjenek a szentséghez. Azt javasolta, hogy a székesegyházakban és más templomokban mindig legyen gyóntató szolgálatban, annak érdekében, hogy „minél jobban megkönnyítsék a hívek számára a hozzáférést ehhez a ’szeretettel való találkozáshoz’”.

24 március 2023, 12:49