Keresés

Ferenc pápa megválasztása estéjén a Szent Péter bazilika központi loggiáján Ferenc pápa megválasztása estéjén a Szent Péter bazilika központi loggiáján 

A CCEE és az ortodox, a görögkatolikus, az örmény egyházak jókívánságai a pápának

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) köszönetet mondott Ferenc pápának az „európai tanításáért” és azért, hogy elkíséri Európát „Krisztus hirdetésének kényes küldetésében”. Kirill moszkvai pátriárka is gratulált a pápának: a vallási vezetők közötti párbeszéd jó gyümölcsöket hozhat a sebek gyógyításában.

Michele Raviart és Tiziana Campisi / Somogyi Viktória – Vatikán

Az ukrajnai orosz invázió február 24-i kezdete óta Ferenc pápa „soha nem fáradt bele, hogy kérje a háború befejezését és hogy imádkozzon a konfliktus áldozataiért” – emlékeztettek az európai püspököket tömörítő CCEE tagjai a pápának küldött üzenetükben pápaságának 10. évfordulóján. Megújítják a felhívásukat azokhoz, akiknek hatalmuk van a nemzetek felett, hogy a lehető leghamarabb kössenek igazságos békét az ukrán nép számára”.

Ferenc pápa európai tanítása

A püspökök kifejezték szeretetüket és közelségüket a pápához üzenetükben, amelyet Gintaras Grušas, Vilnius érseke és a CCEE elnöke, valamint a két alelnök, Jean-Claude Hollerich bíboros, luxemburgi érsek és Német László belgrádi érsek írt alá. Elismerésüket fejezték ki a tanításaiért, az evangéliumi életről tett tanúságtételéért, a lelki atya szerepéért, amellyel irányítja őket, valamint „európai tanításáért”. Az európai püspökök különösen emlékeznek a pápa 2014-es strasbourgi látogatására az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsban, a 2016-os Nagy Károly-díj átadására, valamint 2017-ben az Európai Unió állam- és kormányfőivel való találkozóra a Római Szerződés hatvanadik évfordulóján. Köszönetüket fejezték ki a pápa bátorításáért, „hogy ne csüggedjenek és ne nyugodjanak be a dolgokba”, valamint azért, hogy elkíséri őket „Krisztus hirdetésének kényes küldetésében,” és „segíti Európát abban, hogy újra felfedezze Jézus és menyasszonya örökké fiatal arcát”, újra felfedezve azokat a keresztény értékeket, amelyek az európai identitás alapját képezik.

Kirill pátriárka jókívánságai: a vallási párbeszéd jó gyümölcsöt teremhet

„Ezekben a nehéz időkben a vallási vezetők közötti párbeszéd meghozhatja gyümölcsét, és elősegítheti a jóakaratú emberek erőfeszítéseinek egyesülését, hogy begyógyítsák Isten teremtményének sebeit” – hangsúlyozta Kirill moszkvai pátriárka Ferenc pápának küldött üzenetében, amelyet közzétettek az Orosz Ortodox Egyház honlapján. „A jelenlegi nehéz körülmények között Ön jelentős mértékben hozzájárul Krisztus evangéliumának hirdetéséhez, és figyelmet fordít a vallások közötti együttműködés fejlesztésére” – írta a pápához fordulva. Az üzenete végén Ferenc pápának jó egészséget, lelki békét és a Megváltó Krisztus nélkülözhetetlen segítségét kérte munkájához.

Sevcsuk nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház vezetőjének levele

Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrán görög-katolikus egyház vezetője Ferenc pápának küldött jókívánságaiban emlékeztetett a pápa számos kezdeményezésére, amelyet a „megtépázott Ukrajna” érdekében tett. A kijevi-halicsi érsek a levélben megerősítette, hogy Ferenc pápa tíz évét nem lehet megérteni „a hit szemszöge nélkül, amely az élet minden új lendületét a történelem Urára bízza”. Sevcsuk nagyérsek rámutatott, hogy a Ferenc pápa által emlegetett részletekben vívott világháború pontosan Ukrajnában, Európa szívében robbant ki, és külön köszönetet mondott a pápának az orosz agresszió után kilenc hónappal küldött leveléért, mert „vallási és felekezeti hovatartozástól függetlenül éreztük az atyai együttérzését, aki jól ismeri szenvedésünk drámáját”. „Miközben együtt gyászoljuk áldozatainkat, és a pápához hasonlóan mi is nap mint nap az igazságos békéért dolgozunk, imádkozunk az Úrhoz, hogy pápasága utat mutasson, és a kereszténység felmutassa a ragyogó krisztusi reményt a történelmi változások e korszakában” – zárta a pápához intézett levelét Kijev-Halics görögkatolikus nagyérseke.

Minászján, az örmény katolikusok kilikiai pátriárkájának hálája

Ferenc pápa szolgálatának tíz esztendeje alatt az örmény nép - nemcsak a katolikusok, hanem az apostoliak és a protestánsok is - közelebb érezték magukat Péter utódjának szívéhez - írta levelében Rafajel Minászján, az örmény katolikusok kilikiai pátriárkája. „Kiváltképpen végtelen hálával emlékezem Nareki Szent Gergely egyházdoktorrá nyilvánítására, arra a szentmisére, amelyet Őszentsége a Szent Péter-bazilikában az örmény népirtás áldozatainak emlékére celebrált, továbbá örményországi apostoli útjára, amely egyszerre volt lelkipásztori és ökumenikus, valamint a Szent Péter-bazilikában az apostoli szeretetközösség jegyében közösen bemutatott szentmisére, miután megválasztottak az örmény katolikusok pátriárkájává” – idézte fel Rafajel Minászján.  Ferenc pápa elmúlt tíz évét a következőképpen határozta meg: „bátor kezdeményezések tiszta 10 éve az egyházi struktúrák megújítására, hogy a pásztorokat közel hozza a nyájukhoz”. Az örmény-katolikus egyházra utalva rámutatott, hogy ma a pátriárka „megfosztottnak érzi magát” nyájától, és nincs egyházi joghatósága ott, ahol népének többsége él” és emiatt felvetette, hogy „sürgősen szükség van a teljes örmény-katolikus egyház egyesítésére - bárhol is legyenek hívei - az örmény katolikus patriarchátus kizárólagos joghatósága alatt. Végül biztosította a pápát az örmény katolikusok imáiról. A kilikiai pátriárka csatlakozott a pápa felhívásaihoz „a világ békéjéért és az igazságosság megteremtéséért a legszegényebbeknek”.

Bulgáriából Neofit pátriárka és a katolikus püspökök jókívánságai

Neofit bolgár pátriárka, a bolgár ortodox egyház prímása is köszöntötte a pápát: „Legyen mindig a béke és az emberek közötti jóakarat hirdetője”. A jókívánságok kifejezéséhez csatlakozott a bolgár katolikus egyház püspöki konferenciája is a papsággal és a hívekkel együtt, akik hálásan emlékeznek a pápa katolikusokhoz intézett buzdítására 2019 májusában apostoli látogatása során, hogy legyenek a történelem építői, és ne fáradjanak bele, hogy „olyan egyház legyenek, amely továbbra is teremt az ellentmondások, a fájdalom és még a sok szegénység közepette is”. „Ezeket a szavakat a szívünkben hordozzuk, mint egy programot és hivatást egyházunk számára, amely egy élő test, amelyet a testvéri szeretetközösség éltet” – írták levelükben a bolgár katolikus püspökök.

14 március 2023, 12:37