Keresés

Filmvetítés az ukrajnai háborúról Ferenc pápával Filmvetítés az ukrajnai háborúról Ferenc pápával  (ANSA)

Ferenc pápa: a háború mindent elpusztít, tekintsünk Ukrajnára, ne szégyelljük könnyeinket

Az Ukrajna ellen indított háború kitörésének első évfordulóján Ferenc pápa a szinódusi aulában péntek este megtekintette Jevgenyij Afinyevszkij a „Szabadság tűz alatt – Ukrajna szabadságharca” című dokumentumfilmjét. A pápa szava a vetítés után: „Ma, egy éve a háború kezdetétől, tekintsünk Ukrajnára, imádkozzunk Ukrajnáért, és nyissuk meg szívünket a fájdalom előtt”.

Salvatore Cernuzio / P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ukrajnai menekültek, hajléktalanok, rászorulók és az őket segítő Pápai Alamizsnahivatal karitász munkatársai töltötték meg a szinódusi aulát, mintegy 240 személy, hogy Ferenc pápával együtt nézzék meg az ukrajnai háború gyötrelmeit és kegyetlenségeit bemutató drámai erejű dokumentumfilmet. Ferenc pápa a karéjos nézőtér legfelső sorában foglalt helyet egy fiatal ukrán anya, Anna Zajtszeva és Szvjatoszlav kisgyermeke mellett, aki a vetítés közben Ferenc pápa botjával játszott és akit a Szentatya közben meg-megsimogatott.

A kétórás dokumentumfilm megtekintése után Ferenc pápa megindult szavakkal fordult a vendégeihez: „Amikor Isten megteremtette az embert, azt mondta, hogy vegye a földet, gyarapítsa és tegye széppé. A háború szelleme ennek éppen az ellenkezője: rombol, pusztít, nem enged gyarapodni, mindent elpusztít, férfiakat és nőket, gyerekeket, időseket, mindenkit. Ma, egy éve a háború kezdetétől, tekintsünk Ukrajnára, imádkozzunk Ukrajnáért, és nyissuk meg szívünket a fájdalom előtt. Ne szégyelljünk szenvedni és sírni, mert a háború pusztítás, a háború mindig lefokoz minket. Adja Isten, hogy megértsük ezt!

Ferenc pápa megcsókolja az ajándékba kapott ukrán zászlót
Ferenc pápa megcsókolja az ajándékba kapott ukrán zászlót

Vesd el bennünk a béke magvát! Ámen!

Let us pray!” – szólított imádságra angol nyelven a pápa, majd olaszul folytatta: „Szent Atyánk, aki a mennyekben vagy, tekints nyomorúságainkra, sebeinkre, fájdalmainkra, önzésünkre, alantas érdekeinkre és önpusztító képességünkre. Gyógyítsd meg, gyógyítsd meg a szívünket, gyógyítsd meg az elménket, gyógyítsd meg szemeinket, hogy megláthassák teremtő műved szépségét és add, hogy ne pusztítsuk azt el önzésünkben! Vesd el bennünk a béke magvát! Ámen!”       

Ferenc pápa a vetítés végén találkozott – többek között – egy ukrajnai asszonnyal, akinek a fia a mariupoli Azovsztal acélgyárban harcolt és esett orosz fogságba és még jelenleg is fogságban van. Tolmács segítségével kérte a pápa segítségét a fogoly ukrán katonák kiszabadításáért, akik „a szabadság védelmében harcoltak”. Az ukrán anya három ajándékot is adott a Szentatyának: egy szál virágot, a szabadságért vívott ellenállás jelképeként, egy kék-sárga ukrán zászlót, amit Ferenc pápa megcsókolt és megáldott, végül egy zacskó sót, az ajándékozás Ukrajnában jellegzetes gesztusát. „Ez a föld sója, az erő jelképe” – tette hozzá – „amire szükség van ebben a nagyon erős, tragikus háborúban”.                

25 február 2023, 21:34