Keresés

Ferenc pápa a Collegio Urbano tanáraival és diákjaival találkozott  Ferenc pápa a Collegio Urbano tanáraival és diákjaival találkozott   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa a Collegio Urbano tanáraihoz és diákjaihoz: hitelesség, kilépés, párbeszéd

Szombaton délben fogadta Ferenc pápa a római Orbán kollégium küldöttségét, melyet VIII. Orbán pápa 1627-ben alapított azzal a céllal, hogy a missziónak nevezett területek számára képezzen papokat.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán          

A fontos alapítás máig őrzi érvényességét, amit a mai körülményekhez kell igazítani az egész egyház számára kötelező „lelkipásztori és missziós megtérés” révén. Idén ünnepli a Propaganda Fide Kongregáció alapítása negyedik centenáriumát, melynek jegyében a kollégium a következő témát értelmezi: „A Jézussal való személyes és élő kapcsolat, mint minden misszió lelki forrása”. Ferenc pápa beszédében e témához ajánlott három szempontot megfontolásra.

A missziós küldetés első jellemzője a „bátorság a hitelességre”

A missziós küldetés első jellemzője a „bátorság a hitelességre”. Az Istenhez és a testvéreinkhez való közelség olyan mértékben valósul meg és válik hitelessé, amilyen mértékben le tudjuk vetni álarcainkat. Álarcok nem kellenek, ellenben ápoljuk a szív őszinteségét és alázatát. A pápa arra emlékeztetett, hogy nem a habitus, a ruha, vagy külső megnyilvánulás teszi hitelessé a misszionáriust, hanem az egyszerűség és az őszinteség stílusa. Jézus hitelre méltósága abból a harmóniából eredt, ami szavai és tettei közt fennállt. Ezért a kollégium diákjai ne féljenek másnak mutatkozni, mint amik, főként a tanáriak előtt. Ferenc pápa a kollégium öregdiákja, Szent John Henry Newman bíboros mondását idézte, ami szerint a hitelesség tekintetében őrizkedni kell azoktól, aki noha „szeretnének méltósággal cselekedni, ám ehelyett felhagynak azzal, hogy önmaguk legyenek” .

Második jellemző tulajdonsága a képesség kilépni önmagunkból

A hiteles misszionárius második jellemző tulajdonsága, hogy képesek kilépni magukból, hiszen a valós élet állandó kilépésekből áll. Enélkül azt kockázatjuk, hogy Istenből bálványt csinálunk a kivetítéseink révén. Követnünk kell Ábrahám, Mózes és galileai halászok példáját, hogy a kollégium sokszínű és gazdag világában mindenki kilépjen saját falai közül, hogy megnyíljon a másik számára, még ha ez fáradtságot is jelent. Az egyháznak szüksége van a testvériség tanúira, akik egyúttal tanúságot tesznek a misszionárius örömről is.

Harmadik vonásként nyíljanak meg a párbeszédre

Harmadik vonásként a pápa azt kérte a misszionárius-tanítványoktól, hogy nyíljanak meg a párbeszédre. Először is Isten felé az imádságban, aztán a testvéri dialógusra, a másik iránti alapvető megnyílás jegyében. A világnak szüksége van a párbeszédre és a békére, éppen ezért járjanak a „párbeszéd vértanúinak” iskolájába. Szűz Mária, mindnyájunk Édesanyjának a közbenjárása kísérje őket a képzésük útján – zárta a római Orbán kollégium küldöttségéhez intézett beszédét Ferenc pápa.                   

21 január 2023, 18:00