PÁPA

Jézus mindnyájunkat hív követésére – Ferenc pápa Úrangyala imája

Ahhoz, hogy teljes életet éljünk, fogadjuk el a kihívást: hagyjuk magunk mögött a kényelmet, a biztonságot, a bűnt, a félelmeket, az önző számításokat és kövessük Jézust - fejtette ki Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében, amelyet a Szent Péter téren összegyűlt mintegy tizenötezer hívőhöz intézett.

Vertse Márta – Vatikán

Találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy lemondjunk a felesleges dolgokról és ne csak puszta szemlélői legyünk életünknek, hanem kövessük Jézust, és a maga teljességében éljük meg hitünket – tanította Ferenc pápa.

Az Úr mindig közel jön hozzánk és követésére szólít fel

A vasárnapi evangélium szakasz (Mt 4,12-23) az első tanítványok meghívását beszéli el, akik a Galileai-tengeren mindent elhagynak, hogy Jézust kövessék – kezdte beszédét Ferenc pápa, megállapítva, hogy néhányan közülük Keresztelő Jánosnak köszönhetően már találkoztak vele, és Isten elhintette bennük a hit magvát (vö. Jn 1,35-39). Jézus most visszamegy, hogy megkeresse őket ott, ahol élnek és dolgoznak. Az Úr mindig keres minket; az Úr mindig közel jön hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ezúttal Jézus egyértelmű felhívást intéz hozzájuk: „Kövessetek engem!” (Mt 4,19). És ők azonnal „otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá”. Álljunk meg ennél a jelenetnél – mondta a Pápa, rámutatva, hogy ez a Jézussal való döntő találkozás pillanata, amelyre egész életükben emlékezni fognak, és amely bekerül az evangéliumba. Attól kezdve követik Jézust, és hogy követhessék őt, otthagyják hálóikat.

Jézus követése bátor döntést igényel

Otthagyni, hogy kövessük Jézust. Jézusnál ez mindig így van – szögezte le Ferenc pápa. Valahogy elkezdjük érezni a varázsát, talán másoknak köszönhetően. Azután a tudás személyesebbé válhat, és fénysugarat gyújthat a szívben. Valami nagyon széppé válik, amit meg kell osztani: „Tudod, ez az evangéliumi szakasz mélyen megragadott, a szolgálat élménye megérintett” – mondhatnánk. Valami, ami megérinti a szívedet – fejtette ki a pápa, utalással az első tanítványokra, akik valószínűleg szintén így tettek (vö. Jn 1,40-42). Előbb-utóbb eljön az idő, amikor ott kell hagyni, hogy kövessük őt (vö. Lk 11,27-28). És ott kell eldöntenünk: elhagyok néhány biztos pontot és elindulok egy új kalandra, vagy maradok ott, ahol vagyok? Ez egy döntő pillanat minden keresztény számára, mert itt minden másnak az értelme forog kockán. Ha valaki nem találja meg a bátorságot, hogy elinduljon, fennáll annak a veszélye, hogy saját létezésének pusztán szemlélője marad, és csak félig éli meg hitét.

Jézus követését kezdjük bűneink megbánásával

A Jézussal való együttlét tehát bátorságot igényel ahhoz, hogy mindent magunk mögött hagyjunk és útnak induljunk. Mit kell hátra hagynunk? – hangzott a pápa kérdése. Bizonyára a vétkeinket és a bűneinket, amelyek olyanok, mint a horgonyok, amelyek a parthoz láncolnak bennünket és megakadályozzák, hogy a tengerre szálljunk. Ahhoz, hogy elkezdjük az utat, helyes, ha a bocsánatkéréssel kezdjük mindazokért a dolgokért, amelyek nem voltak jók. De azt is magunk mögött kell hagynunk, ami visszatart minket attól, hogy teljes mértékben éljünk, mint például a félelmek, az önző számítások, a garanciák, hogy biztonságban maradjunk azáltal, hogy megelégszünk a túléléssel.

Mondjunk le a felesleges tevékenységekről, szenteljünk időt az imának

És le kell mondanunk arról az időről is, amelyet oly sok haszontalan dologra pazarolunk. Milyen jó mindezt hátra hagyni, hogy megtapasztaljuk például a szolgálat fárasztó, de kifizetődő kockázatát, vagy időt szentelni az imádságnak, hogy növekedjünk az Úrral való barátságban. Ferenc pápa itt utalt egy fiatal családra, amely maga mögött hagyja a nyugodt életet, hogy megnyíljon az anyaság és az apaság beláthatatlan és gyönyörű kalandjának. Ez egy áldozat, de elég csak a gyerekekre nézni, hogy rájöjjünk, hogy helyes volt bizonyos életritmusokat és kényelmet hátra hagyni, hogy ezt az örömöt megélhessük. Ferenc pápa itt egyes szakmákat hozott fel példának: egy orvosra vagy egy egészségügyi dolgozóra gondolt, akik sok szabadidőt szenteltek a tanulásnak és a felkészülésnek, és most jót tesznek azzal, hogy éjjel és nappal sok órát, sok fizikai és szellemi energiát áldoznak a betegekre. Azokra a munkásokra is gondolt, akik felhagynak a kényelmes élettel, az édes semmittevéssel, hogy megkeressék a mindennapi kenyeret. Az élet megvalósításához el kell fogadni a kihívást, hogy sok mindennel felhagyjunk – összegezte tanítását Ferenc pápa, rámutatva, hogy ma Jézus erre hív mindannyiunkat.

Mária segítsen bennünket, hogy jobban követhessük Jézust

A pápa ekkor szokásához híven néhány kérdéssel zárta beszédét. Vizsgáljuk meg, hogy emlékezünk-e olyan „erőteljes pillanatra”, amikor találkoztunk Jézussal? Mindannyian gondolkodjunk el a saját történetünkön: volt-e olyan erős pillanat az életemben, amikor találkoztam Jézussal? És volt valami szép és jelentőségteljes történés az életemben, amiért más, kevésbé fontos dolgokat hátra hagytam? És ma van-e valami, amiről Jézus azt kéri, hogy mondjak le? Milyen anyagi dolgokat, gondolkodásmódot, szokásokat kell magam mögött hagynom ahhoz, hogy valóban „igent” mondhassak neki? Végül az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét Ferenc pápa a Szűzanyához intézett fohásszal zárta: „Mária segítsen nekünk, hogy hozzá hasonlóan teljes igent mondjunk Istennek, hogy tudjuk, mit hagyjunk hátra, hogy jobban követhessük őt. Ne féljünk bármit hátra hagyni, ha az Jézus követése érdekében történik, a végén mindig jobban fogjuk érezni magunkat és jobbak leszünk”.