Keresés

A Szociális Testvérek Társasága képviselőit fogadta a pápa A Szociális Testvérek Társasága képviselőit fogadta a pápa  (Vatican Media)

A pápa fogadta a Szociális Testvérek rend tagjait alapításuk centenáriuma alkalmából

Ferenc pápa arra buzdította a szerzetesnőket, hogy „csak a szeretet fegyvereivel” nézzenek szembe a társadalmi kihívásokkal.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa pénteken találkozott a Szociális Testvérek Társaságának szerzetesnőivel, a magyar Slachta Margit által alapított rend fennállásának 100. évfordulója alkalmából. A jelenlévőkhöz intézett előre elkészített beszédében a Szentatya kiemelte, hogy a Társaság eredeti karizmáját „az idők során és az egyház társadalmi tanításán keresztül különböző politikai és társadalmi helyzetekre alkalmazták, egészen napjainkig”.

Minden karizma Isten ajándéka

A pápa a centenáriumra utalva megállapította, hogy e különleges esemény miatt is akartak megemlékezni róla Péter apostol sírja mellett. „Biztosítalak benneteket, hogy ez az egyháznak is kiemelkedő esemény, mert számára minden karizma Isten ajándéka. Szentlelke adja meg neki azokat a kegyelmeket, amelyekre minden történelmi pillanatban a legnagyobb szükség van.” És ebben áll a misztérium: az emberektől kapott ajándékok és amelyeket a saját erőnkkel csomagolunk be, megöregednek és tönkre mennek. A Lélek ajándékai azonban mindig új életre kapnak, és minden időben és helyen újjáélednek és újra feltalálják őket, miközben hűek maradnak gyökereikhez.

Slachta Margit, az alapító karizmája

Így tekinthetünk arra a karizmára, amelyet az alapító, Slachta Margit 100 évvel ezelőtt kapott, és amely az idők során és az egyház társadalmi tanítása által egészen napjainkig alkalmazkodott a különböző politikai és társadalmi forgatókönyvekhez. „Meglepett, hogy alapítótok már megszentelt életűként is aktív politikai tevékenységet folytatott. Lenyűgöző a holokauszt idején tett nyilatkozata, miszerint a hit előírásai arra kötelezték az apácákat, hogy saját életük kockáztatásával is védjék a zsidókat” – jelentette ki Ferenc pápa.

Sok vértanú a hiteles élete miatt halt meg

„Ez az igazság, amelyet nehezen ismerünk el: sok vértanú halt meg a hite miatt, nem azért, mert megtagadták tőlük Isten imádásának szabadságát, hanem a hiteles élet miatt, amelyre ez a hit ösztönözte őket, és ennek következtében a szabadság, az igazságosság és az igazság védelme miatt. Meglepőnek tűnhet, de ennek első bizonyítéka Keresztelő Szent János vértanúsága. A próféta azért halt meg, mert szemrehányást tett a zsarnoknak, aki nem az isteni törvények szerint élt, és mert arra hívta az embereket, hogy tagadják meg azt a romlott rendszert, amely eltávolította őket Isten akaratától, és ebben a nagybetűs Igazság tanúságtevője, vértanúja volt – nyomatékosította a pápa.

A mostani időkban is aktuális a tanúságtétel

„Azok a múlt század eleji körülmények, amelyek a társadalmi változásokkal utat nyitottak a világháborúknak, döntő pillanatok voltak, amikor Isten rendetek megszületését ösztönözte. A mostani idők sem kevésbé fontosak, és ma, mint akkor, továbbra is aktuális a felhívás a tanúságtételre. Milyen csodálatos lenne, ha Margit szavai ugyanolyan hevesen visszhangoznának a szívetekben, mint azokban az első nővérekben! Szavai ösztönzésül szolgálnak számotokra, amelyek arra tanítanak, hogy a társadalmi kihívásokkal, ahogyan akkor a nácizmus ellen tették, a szeretet egyetlen fegyverével nézzetek szembe” – buzdította a Szociális Testvéreket a pápa.

Nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja másokért

„Alapítótok, az egyház és a Szentlélek tanácsa – mindig ugyanazt az igazságot ismételve – az, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja másokért. Ennek az örökös újdonságnak a bizonyítéka a társadalmi szeretet, amelyre a „Fratelli tutti” kezdetű enciklikában utaltam, és amely Slachta Margit írásait is áthatja. Isten adjon nekünk erőt, hogy tanúi legyünk ennek a szeretetnek, az igazságnak és az igazságosságnak abban a hivatásban, amelyre elhívott minket. Kérjük ezt Boldog Salkaházi Sára közbenjárásával. Jézus áldjon meg benneteket és a Szűz Mária oltalmazzon titeket” – zárta beszédét Ferenc pápa a Slachta Margit által száz éve alapított Szociális Testvérek rend képviselőihez.

20 január 2023, 17:45