Ferenc pápa levele az ukrán néphez kilenc hónappal a háború kitörése után: Veletek vagyok!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Kedves ukrán testvéreim! Kilenc hónapja szabadult el földeteken a háború eszetlen őrülete. A levegőben megállás nélkül hallatszik a robbanások vészterhes zúgása és a szirénák baljós hangja. Városaitokra bombák zápora hull, miközben rakéták becsapódása okoz halált, pusztulást, fájdalmat, éhséget, szomjúságot és hideget. Utcáitokról sokaknak el kellett menekülniük, elhagyva otthonaitokat és szeretteiteket. Nagy folyóitok mellett napról napra vér- és könnyfolyamok fakadnak.
A pápa együtt sír az ukránokkal
A pápa könnyei egybefolynak az ukránokéval, minden nap közel van hozzájuk és szívében hordozza fájdalmaikat. Jézus keresztjén látja őket, az agresszió okozta rettegésük elszenvedésével. Az Ur keresztje ma újraéli szenvedéseit a holttesteken esett kínzásokkal, a feltárt tömegsírokban, melyek véres látványára felkiált a lélek: „De hát miért? Hogyan bánhat így ember az emberrel?”
A pápa megemlékezik sok tragikus történetről, mindenekelőtt a gyermekek haláláról, a megsebesült és árván maradt kicsikről. Együtt sír velük minden kisgyermek haláláért, közöttük név szerint említve Kirát Odesszából és Lisát Vinnyicából. Ők most Isten ölében vannak, ám az anyák fájdalma felbecsülhetetlen.
Gondolatban együtt a fiatalokkal, családokkal, idősekkel
A pápa levelében gondol a haza bátor védelmében fegyvert ragadó fiatalokra, és gondol a férjeiket sirató feleségekre, a felnőttekre, akik minden módon próbáljátok megvédeni szeretteiteket és az idősekre, akik békés öregkor helyett a háború sötét éjszakájába kerültek. Ferenc pápa gondol továbbá az emberekkel törődő önkéntesekre; Isten szent népének lelkipásztorai, akik nagy veszélyben is közel maradnak az emberekhez; gondol a menekültekre, az otthonukat elhagyókra; a hatóságra, akiknek kötelességük vezetni az országot e tragikus időkben is és előremutató döntéseket hozni a béke és a gazdaság fejlesztése érdekében.
Nem maradnak egyedül sem ma, sem a jövőben!
Ferenc pápa levele a mai szenvedések tengerében visszatekint a kilencven évvel ezelőtti Holodomor szörnyű népirtására és csodálattal tekint buzgalmukra, ahogy a hatalmas tragédia ellenére az ukrán nép soha nem csüggedt el. A világ úgy ismeri őket, mint egy bátor és erős népet, amely szenved és imádkozik, sír és küzd, ellenáll és reménykedik. A Szentatya továbbra is közel áll hozzájuk szívével és imájával és azt kéri tőlük, hogy ne szokjanak hozzá a háborúhoz, mert nem maradnak egyedül sem ma, sem a jövőben.
Világosság érkezik, nem emberektől, hanem Istentől, nem a földről, hanem a Mennyből
Ezekben a hónapokban, amikor a közelgő tél még tragikusabbá teszi az átélt eseményeket, a pápa az Egyház szeretetére, az ima erejére utal: Pár hét múlva itt a Karácsony, amikor a szenvedés sikolya még fájdalmasabb lesz. Szívesen visszamenne az ukrán néppel Betlehembe, annak a próbának szemlélésére, amellyel a Szent Családnak kellett szembenéznie azon az éjszakán, mely hidegnek és sötétnek tűnt, de ehelyett mégis világosság érkezett, nem is emberektől, hanem Istentől, nem is a földről, hanem a Mennyből.
Az Úr áldja, a Szűzanya pedig oltalmazza az ukrán népet!
Levele végén a pápa a Szűzanya segítségét kéri: Virrasszon az ukrán nép felett! A világ püspökeivel együtt az ő Szeplőtelen Szívének szentelte az Egyházat és az emberiséget, különösen Ukrajnát és Oroszországot. Anyai Szívének ajánlja most szenvedéseiket és könnyeiket. Akiről országuk egyik nagy fia írta: „Istent a mi világunkba hozta”, fáradhatatlanul kérjék a béke ajándékát annak a bizonyosságában, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen”. Töltse be szívetek igaz várakozásait, gyógyítsa sebeiket és adjon vigasztalást. A pápa velük van, imádkozik értük és kéri, hogy az Úr áldja, a Szűzanya pedig oltalmazza őket! – zárul Ferenc pápa levele az ukrán néphez kilenc hónappal a háború kitörése után.
