A Szentszék és Kína meghosszabbította a püspökszentelésekről szóló ideiglenes megállapodását
Horváth Hajnalka - Vatikán
Szentszéki sajtóközlemény erősítette meg, hogy a Szentszék és Kína aláírta, ezzel pedig két évvel meghosszabbította az először 2018. szeptember 18-án megkötött, majd 2020. október 22-én megújított püspökszentelésekről szóló ideiglenes megegyezést. A vatikáni fél tovább kívánja folytatni az építő és tiszteletteljes párbeszédet a kínai féllel a megállapodás gyümölcsöző végrehajtása és a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése, a katolikus egyház küldetésének és a kínai nép javának előmozdítása érdekében – olvasható a szentszéki közleményben.
Ferenc pápa a Reuters hírügynökségnek adott júliusi interjújában annak a reményének adott hangot, hogy a megállapodást idén októberben meg lehet újítani. „A megállapodás jól halad” - mondta a püspöki kinevezésekre utalva - még ha „lassan is megy”, „kínai módra” - tette hozzá – „mert a kínaiaknak megvan az az időérzékük, hogy senki se siettesse őket”, emellett „nekik is vannak problémáik”, mert a helyi hatóságok különbözőképpen viselkednek a katolikus egyházzal, és „nem minden országrészben ugyanaz a helyzet”.
A pápa, felidézte Agostino Casaroli bíboros tevekénységét, a Vatikán a kelet-európai országok iránti politikájának kiemelkedő alakját és diplomáciai erőfeszítéseit, aki a „türelem vértanúságáról” beszélt: „Sokan sok mindent mondtak XXIII. János, VI. Pál és Casaroli bíboros tevekénységével kapcsolatban, de a diplomácia már csak ilyen. Egy zárt helyzet előtt a lehetséges megoldást kell keresni, nem az ideálist, a diplomácia a lehetséges művészete és az a munka, hogy ez a lehetséges valóra váljon".