Ferenc pápa a redemptoristák nagykáptalanjához: hűen a karizmához és a kor igényeihez
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
„A nagykáptalan nem puszta kánoni formalitás, hanem Pünkösd, mely képes újjáteremteni mindent, mint ahogy az Utolsó Vacsora termének félénk apostolait a Szentlélek erővel töltötte el és elindultak az örömhírt hirdetni a világ perifériáin” – kezdte beszédét Ferenc pápa. A nagykáptalan öt témáját – ami az önazonosság, a misszió, a megszentelt élet, a képzés és a kormányzás – alapvető és egymással összefüggő területnek nevezte, amit közösségi megkülönböztetés során kell megvizsgálni, a Megváltó Krisztus misztériuma fényénél.
Ne féljetek új utakat bejárni, a világgal párbeszédet folytatni!
Rendi elhivatottságuk a szentalfonzi karizmában gyökerezik, mely éltető nedvként táplálja a lelkiéletet. Ennek határait jelöli ki az Evangélium és az Egyház Tanítóhivatala, de ne féljenek új utakat bejárni, a világgal párbeszédet folytatni, a morálteológia gazdag tapasztalata fényénél – bíztatta őket a pápa, egyik legfőbb rendi erősségükre, az erkölcsteológia kutatására és tanítására utalva. Rendalkotmányukat kövessék a diszponibilitás, a szabad rendelkezésre-állás tekintetében, hogy a jelen történelmi pillanatában képesek legyenek megújulni, teremtő hűséggel válaszolva a krisztusi küldetésre. Ez a változás a szív és lélek megtérését igényli, egy benső metanoiát, mely aztán keresztülhalad a struktúrák megváltoztatásán is.
Nem szabad akadályokat állítani a Lélek megújító tevékenysége elé
Néha szét kell törni a régi hagyományokból örökölt amforákat (vö. Jn 4,28), amelyek egykor sok vizet hordoztak, de mára betöltötték szerepüket. Ez nem könnyű feladat, fájdalmas, de szükséges, ha inni akarunk az új vízből, a Szentlélek forrásából. Akik mereven ragaszkodnak saját bizonyosságaikhoz, könnyen lehetnek a szív-elmeszedés áldozatai, ami megakadályozza a Szentlélek működését az emberi szívben. Ezért nem szabad akadályokat állítani a Lélek megújító tevékenysége elé, mert csak így válhatunk a remény misszionáriusaivá, ahogy a redemptoristák rendalkotmánya ismétli az Úr szavait: Új bort, új tömlőkbe!
Maradjanak meg mindig az Úr szeretetében
Végül a pápa a redemptoristákat három alapvető pillérre emlékeztette, melyek: Krisztus misztériumának központi helye, a közösségi élet és az imádság. Szent Alfonz tanúsága és tanítása folyamatosan arra emlékeztesse őket, hogy maradjanak meg az Úr szeretetében, hiszen nélküle semmit sem tehetnek. A közösségi élet és az ima feladása a megszentelt élet meddőségéhez, a karizma halálához és a testvérek előli elzárkózáshoz vezet. Ehelyett a Krisztus Lelke iránti engedelmesség késztesse őket arra, hogy a Megváltónak a názáreti zsinagógában elmondott bejelentése szerint hirdessék az evangéliumot a szegényeknek – zárta beszédét Ferenc pápa, mellyel a redemptorista rend nagykáptalanját bíztatta.
A rend rövid története
A redemptoristák a Legszentebb Megváltó, Sanctissimus Redemptor nevét viselik, a klerikus rendet 1732-ben alapította Liguori Szent Alfonz főként elhagyatott lelkeknek a gondozására, akiket a plébániai lelkipásztorkodás révén többnyire nem tudnak elérni. Szent Alfonz először a hegyi pásztoroknál, majd a kis falvak népénél vette észre az elhagyatottságot, s határozta el egy olyan papi kongregáció alapítását, melynek tagjai a plébániák kötelékeitől függetlenül lelkigyakorlatokkal és missziókkal gondozzák őket.
