Keresés

Üdvözlégy Mária, tengernek fénylő Csillaga!  Üdvözlégy Mária, tengernek fénylő Csillaga!  

Pápai levél a Tengernek Csillaga 25. Világkongresszushoz: A Szűzanya szerető oltalma alatt

Október 2-a és 5-e közt tartják a skóciai Glasgow-ban a Stella Maris tengeri apostolkodás 25. Világkongresszusát, melyre Ferenc pápa aláírásával ellátott levelet küldött és a sajátos tengeri elszigeteltségben élő tengerészeket különleges módon biztosítja közelségéről, imáiról és szolidaritásáról.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

102 éve alapították a Stella Maris tengeri apostolkodást

A pápa örömmel állapítja meg, hogy a Covid-19 világjárvány kitörése óta most először személyesen gyűltek össze és így lehetőség kínálkozik arra, hogy a Tengeri Apostolkodás megalapításának századik évfordulóját – amely 1920. október 4-én történt – most ugyanabban a városban utólagosan, de teljes mértékben megünnepeljék. Az időpont egyúttal egyidejűleg Szent II. János Pál pápa  Stella Maris kezdetű apostoli levelének negyedszázados évfordulója is, amely az apostolkodás normáit aktualizálta, hogy mind jobban szolgálják a tengeri közösség jelenlegi szükségleteit. Ferenc pápa hálát ad Istennek a Stella Maris közösségének hitbéli tanúságtételéért, valamint számtalan jótékony cselekedetéért, amelyet oly sok tengeri lelkész és önkéntes tanúsított az elmúlt évszázad során a tengeri és egyéb vízi utakon utazók és dolgozók javára. 1922-ben XI. Pius pápa imádságos jókívánságairól biztosította az éppen megalapított tengeri apostolkodást, remélve, hogy bőséges termést fog aratni. Most mindannyian hálásak lehetünk, hogy ezek a gyümölcsök bőségesen teremtek.

Világméretű tengeri apostolkodás a kicsiny genezáreti tó partjáról indulva  

A kicsi és szerény kezdetekből indulva a Stella Maris széles körben elterjedt szervezetté vált, amely ma spirituális, pszichológiai és anyagi segítséget is nyújt a hajókon és a partokon szolgáló tengerészek soknemzetiségű és többféle vallási hagyományhoz kötődő nagy közösségének. Ez a globális jelenlét mintegy válasz az Úr parancsára: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Nem lehet figyelmen kívül hagyni ebben a tekintetben azt a tényt, hogy Jézus szolgálatának nagy része egy kicsiny vízen, a Galileai-tengeren és annak környékén zajlott, továbbá, hogy első tanítványai közül többen halászok voltak, akiket aztán emberhalászokká tett (vö. Mt 4,19).

A világkereskedelem áruinak kilencven százalékát hajókon szállítják

A teremtés, közös otthonunk hatalmas vízfelületből áll, amely nélkülözhetetlen az élet és a kereskedelem számára, nem is beszélve a turizmusról. Ezért nem lehet meglepő, hogy a világkereskedelem áruinak mintegy kilencven százalékát hajókon szállítják, amit több mint másfél millió ember napi munkája tesz lehetővé, akik közül sokan hónapokig távol vannak hazájuktól, családjaiktól, társadalmi és vallási közösségeiktől.

Többszörösen veszélyeztetett élet  

A pápa levele kitér a világjárvány okozta elszigetelődéssel járó nehézségekre , melyben különösen fontossá lett a Stella Maris által nyújtott szolgálat. A Szentatya idézett a Stella Maris alapításának centenáriumára küldött videó-üzenetéből, melyben a szenvedő tengerészeket arra emlékeztette: „Tudjátok meg, hogy nem vagytok egyedül és nem felejtünk el titeket. Tengeren végzett munkátok gyakran távol tart a többi embertől, de közel vagytok hozzám gondolataimban és imáimban, valamint lelkészeitek és a Stella Maris önkéntesei fohászaiban is”. Ahogy a világ egyre inkább kilép a járványból, ez a kongresszus lehetőséget ad nektek, hogy ihletet merítsetek gazdag történelmetekből, keresve annak a lehetőségét, hogy miként lehet szolgálni továbbra is azokat, akiknek élete és megélhetése a tengerekhez kapcsolódik. A tenger világának dolgozói közül számosan szenvednek igazságtalan munkakörülmény és egyéb nélkülözések, valamint az éghajlatváltozás és a tengeri környezetkárosodás miatt, másokat pedig megfosztanak Istentől kapott emberi méltóságuktól. Ferenc pápa levele végén a Stella Maris lelkészeit és önkénteseit a Tengernek Csillaga Szűzanya szerető oltalmára bízza és apostoli áldását küldi rájuk.

03 október 2022, 15:19