Keresés

Ferenc pápát köszöntik a ferences centenáriumi bizottság vezetői  Ferenc pápát köszöntik a ferences centenáriumi bizottság vezetői  

A pápa a 8. ferences centenárium koordinátoraihoz: Krisztus követése a szegények szeretetével

2023 és 2026 között tartja a ferences szerzetescsalád alapítójuk utolsó négy esztendejére emlékező nyolcadik centenáriumi ünnepségsorozatot, melynek előkészítő bizottságát Ferenc pápa október 31-én fogadta a Vatikánban. Beszédében Szent Ferenc életének két elválaszthatatlan összekapcsolódó vonására emlékeztette őket, a szegény Krisztus feltétlen követésére és a szegények iránti szeretetére.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán         

Ferenc pápa örömmel üdvözölte a centenáriumi koordinációs bizottság 300 tagját, melynek feladata, hogy a Rieti szent völgyéből jövőre induló zarándoklat lelki és kulturális programját előkészítse, melynek folytatása La Verna hegye, ahol a Poverello elnyerte az Úr szent sebhelyeit és végül Assisi, ahol majd a 800 évvel ezelőtti Transitus-ára emlékeznek.     

Szent Ferenc a béke és a szegénység embere, aki szereti és ünnepli a teremtett világot    

Amikor úgy döntöttem, hogy a Ferenc nevet veszem fel, tudtam, hogy egy nagyon népszerű, de mégannyira félreértett szentre gondolok. Valójában Ferenc a béke embere, a szegénység embere, aki szereti és ünnepli a teremtett világot. Ám mégis, mi ennek az egésznek a gyökere, mi a forrása? – kérdezte a pápa. A válasz Jézus Krisztus, hiszen minden tapasztalatának forrása a hit. Ferenc a feszület előtt kapja meg azt ajándékba, a Megfeszített és Feltámadt Úr pedig feltárja előtte az élet és az emberi szenvedés értelmét. Amikor pedig Jézus a leprás személyében szól hozzá, megtapasztalja Isten irgalmának nagyságát és saját alázatának szükségességét. Ezért a Poverello hálával és csodálkozással telve órákat töltött Urával és így szólt hozzá: „Ki vagy Te? és Ki vagyok én?”. Ebből a forrásból aztán bőségesen kapja a Szentlelket, ami arra készteti, hogy kövesse Jézust és az evangéliumot, betű szerint. Ferenc a szegény Krisztus követését és a szegények iránti szeretetet egymástól elválaszthatatlan módon élte meg, mint egyazon érem két oldalát. A következő ferences centenárium akkor nem lesz rituális ünnep, ha együtt tartja Krisztus követését és a szegények iránti szeretetét. Ez pedig a különféle ferences „helyszínekből” áradó légkörnek lesz köszönhető, amelyek mindegyike sajátos karakterű, olyan termékeny adománnyal, amely hozzájárul az Egyház arculatának megújításához.

Első állomás az itt írt Regula révén, a közeli Greccióval együtt

Ferenc pápa ezután felsorolta időrendben az egykori történelmi eseményeket. Ennek a ferences zarándokútnak első szakasza időrendi sorrendben (1223) a Rieti melletti Fontecolombo. Első állomás az itt írt Regula révén, a közeli Greccióval együtt, mely a betlehem születési helye. Erőteljes felhívás ez, hogy Jézus Krisztus megtestesülésében újra felfedezzük Isten „útját”. Ez az alapvető döntés azt mondja, hogy Istennek az „útja” az ember, következésképpen ez az Egyház egyetlen „útja”. A „Gaudium et spes” zsinati konstitúció emlékezetes szavakkal szól erről: „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán. Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását” (GS 22)

La Verna hegye a stigmákkal (1224) az „utolsó pecsét”

La Verna hegye a stigmákkal (1224) az „utolsó pecsét” – ahogy Dante mondja (Paradiso, XI, 107) –, amely a szentet a keresztre feszített Krisztussal azonosítja és képes behatolni az emberi életbe, amelyet gyökeresen átjár a fájdalom és a szenvedés”. Szent Bonaventúra Ferenc „legszentebb testéről” beszél, mely „vétkeivel együtt keresztre feszíttetik” és „új teremtménnyé” válik. Így kivételes kiváltságként Krisztus szenvedésének képmását mutatja mindenkinek és egy soha nem látott csoda révén mintegy elővételezi a feltámadás képét”.

Ferenc Porziuncolában történt Transitusa feltárja a kereszténység lényegét

Végül a pápa Assisit említi meg Ferenc Porziuncolában történt Transitus-ával (1226), mely feltárja a kereszténység lényegét, vagyis az örök életbe vetett reményét. Nem véletlen, hogy a Szentnek a bazilika altemplomában található sírhelye az idők során Assisi mágnese, dobogó szíve lett, félreérthetetlen jeleként az ő jelenlétének, kinek „csodálatos életéről / jobban csak a mennyei dicsőségében énekelnének” – ahogy Dante írja róla  az Isteni Színjátékban.

Nyolc évszázad után Szent Ferenc továbbra is rejtély marad számunkra.  Ahogy Masseusz testvér  kérdése is érvényes mindmáig: „De hát miért követ téged az egész világ, mert úgy tűnik, hogy mindenki látni és hallani akar téged, és engedelmeskedni neked?” – ahogy azt a Fioretti-ben, a Szent Ferenc virágoskertje könyvben olvassuk. Válaszért a Poverello iskolájába kell járni, hogy az ő evangéliumi életében találjunk az útra, amivel Jézus nyomdokaiba léphetünk. Ez pedig konkrétan jelzi, hogy nekünk ehhez figyelni, úton járni és hirdetni kell.

Az Egyház szolgálatába kell állni, szeretni kell azt

Mindenekelőtt hallgatni! Ferenc a feszület előtt meghallja Jézus hangját, aki azt mondja neki: „Ferenc, menj és javítsd meg a házamat”. Az ifjú Ferenc pedig készséggel és nagylelkűen válaszol az Úr felszólítására, hogy megjavítsa a házát. De melyik házat? Lassan rádöbben, nem arról van szó, hogy kőművesként rendbe hozzon egy kőből emelt épületet, hanem arról, hogy hozzájáruljon az egyház életéhez; arról volt szó, hogy az Egyház szolgálatába kell állni, szeretni kell azt és azon munkálkodni, hogy abban Krisztus Arca egyre inkább felragyogjon.

Második helyen a pápa az úton járást említette. Ferenc fáradhatatlan vándor volt, aki gyalog bejárta Olaszország számtalan falvait és városait, közben mindig közeli kapcsolatba került az emberekkel és ezzel áthidalta az egyház és az emberek közötti távolságot. Ez a „találkozásra indulni”, nem pedig „átlépésre várni” képessége lett a keresztény közösség stílusa, amely késztetést érez arra, hogy közel kerüljön másokhoz, az önmagába fordulás helyett.

Örömhírt vinni és azt hirdetni a perifériákig menően

Aztán örömhírt vinni és azt hirdetni a perifériákig menően. Hiszen mindenkinek szüksége van az igazságosságra, de a bizalomra is. Csak a hit adja vissza a Szentlélek leheletét egy zárt és individualista világnak. Ezzel a lehelet kiegészítés szembe lehet nézni a jelenlegi nagy kihívásokkal, mint a béke, a közös otthonról való gondoskodás, a fejlődés új modellje, anélkül, hogy megadnánk magunkat e leküzdhetetlennek látszó tényeknek.

Végül a Szentatya arra buzdította a koordinációs bizottság tagjait, hogy maradéktalanul éljék meg a régóta várt ferences centenáriumot. Őszintén remélem, hogy ez a lelki és kulturális zarándokút összekapcsolódhat 2025 jubileumával, abban a meggyőződésben, hogy Assisi Szent Ferenc még ma is arra indítja az Egyházat, hogy napjainkban is élje meg Krisztus iránti hűségét és küldetését.

31 október 2022, 16:11