Keresés

Kétezer lelkes olasz plébániai fiatal köszönti a Szentatyát    Kétezer lelkes olasz plébániai fiatal köszönti a Szentatyát  

A pápa az Olasz Katolikus Akció fiatal plébániai felelőseihez: Legyetek a közösség kovászai!

Október utolsó szombatján délben találkozott Ferenc pápa az Olasz Katolikus Akció fiatal plébániai felelősei kétezer fős nagy csoportjával a VI. Pál aulában, akiket arra buzdított, hogy evangéliumi kovász módjára járják át a templomi közösségeket, és így teremtsék meg belőlük és köztük a krisztusi testvériséget.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

A plébánia maradjon vonatkozási pont az emberek számára    

Mindenekelőtt örömmel nyugtázta a pápa, hogy a fiatalok egészséges zsongása tölti be az aulát. Megbecsüléssel állapította meg, hogy ezek a fiatalok a szívükön viselik a plébániát, ami neki is nagyon fontos, ahol a mozgalmak vannak, ahol annyi minden történik, mert a gyökér a plébániában rejlik. Ferenc pápa összehasonlította saját kora és a mostani fiatalok plébániai tapasztalatait. Egészen más társadalmi és egyházi környezet volt akkor, de a plébánia a plébánosával együtt központi vonatkozási pont volt az emberek számára a vasárnapi mise, a katekézis, a szentségek révén. A társadalmi-kulturális környezet már régóta megváltozott, előbb más országokban, aztán Olaszországban is, aztán újragondolták az egyház küldetését, főként a plébánia misszióját. De a változásokkal együtt egy dolog azonban világos maradt a pápának és a fiataloknak is: a hit és a növekedés útja számára a plébániai tapasztalat fontos és szabadon hozzáfűzte még a pápa: helyettesíthetetlen! Ez az a normális környezet, ahol az evangéliumot hallgatjuk, ahol megismerjük az Urat, ahol önkéntesen szolgálunk, ahol közösségben imádkozunk, ahol megosztjuk egymással terveinket és elképzeléseinket, ahol Isten szent népének érezzük magunkat.

A plébánia megtanít a részvétel, a megosztás, az együttműködés és a közös imádság kultúrájára

Bevezetője után a pápa arra emlékeztette a fiatalokat, hogy a Katolikus Akción keresztül ők is a plébániai közösségek „szőttesében” szereztek erről tapasztalatot, ahol annyi mindent megtanultak a részvétel, a megosztás, az együttműködés és az közös imádkozás világából. Ez a közös tapasztalatszerzés nagyon fontos arról, hogy mindnyájan testvérek vagyunk a keresztségben, közös felelősséggel, és hogy az élet hivatás, Krisztus követése, továbbá, hogy a hit adomány, amiről tanúságot kell tenni. A keresztény ember részt vesz a társadalmi életben, hozzájárul ahhoz. Éppen ezért a pápa határozottan intette a fiatalokat a nemtörődömség magatartásától, melyet veszélyes rákos betegségnek minősített. Ugyanis az emberi nyomorúság nem sors, mely bizonyos szerencsétleneket érint, hanem egy kiküszöbölendő igazságtalanság gyümölcse. A Katolikus Akció fiataljai a plébániákon erről szereznek tapasztalatot. Jóllehet eltérő nemzedékhez tartozunk, de összeköt bennünket az egyház és a plébánia iránti szenvedélyes szeretet.

A fiatalok gyarapítsák az Egyházat a testvériségben!

Első feladatként a pápa azt bízta a fiatalokra, hogy gyarapítsák az Egyházat a testvériségben. Erre azért is van nagy szükség, mert manapság kicsi hajlam a közösségekben a közösségi vonás erősítésére. Ebben a vonatkozásban más volt a helyzet 50 évvel ezelőtt. Ma nem kívánatos dolog összejövetelekre járni és ott vitatkozni. Ennek pozitív oldala a pápa szerint, hogy a Katolikus Akció nem „katolikus szekció”, hanem az egyház az összejövetelekkel halad előre. El kell kerülni az individualizmust és a kis csoportba zárkózást, a táv-kapcsolat tartást. Minderre a legjobban azzal lehet válaszolni, hogy önmagatokon dolgoztok! – ajánlotta a Szentatya. Ez a munka elkötelező és állhatatosságot igényel. A testvériséget nem a rögtönzés, sem érzelmek, vagy jelszavak építik, hanem az önmagunkon végzett munka az Úrral, a Szentlélekkel, aki harmóniát teremt a különbözőségben. Ehhez mintegy kötelező olvasmányként ajánlotta a pápa a Christus vivit apostoli buzdítása négy pontját (163-167), melyek a megnyílást sürgetik mások felé, valamint a találkozást.

A fiatalok váljanak a közösség kovászaivá a társadalomban ott, ahol élnek

A feltámadt Krisztussal tudnak kilépni önmagukból és haladnak a találkozás felé. Ne idegenkedjenek egymástól, hanem teremtsenek kapcsolatokat egymással. Ennek alapja, hogy az Egyházban a mozgalom közösségét Krisztusban élik, az Eucharisztia által. Az Egyházban a testvériség Krisztuson alapul, az ő jelenlétén. Őáltala tudjuk egymást befogadni és elviselni, mivel a keresztény szeretet egymás elhordásán, egymás elviselésén nyugszik. Ezen a ponton a pápa felhívta a figyelmet a pletykálkodás veszélyére, mely bomlaszt. Ezzel szemben váljanak a közösség kovászaivá a társadalomban ott, ahol élnek. Kedvenc kifejezésével élve buzdított: „Legyetek olyanok, mint az ebbe a világba belegyúrt tészta!”. Ennek alapja a beletestesülés, vagyis Jézus útja: belülről vigyetek életet a világba, ne kívülről. Arra azonban mindig ügyeljenek, hogy élő kovász legyenek, mint a világ valódi sója és mint annak igazi világossága.

Kövessék a szent fiatalokat!

Befejezésül a fiatalok lelkére kötötte, hogy legyenek hívő, felelős és hitelre méltó személyek. Ez nem csak egy szólam, mert ezek valóságosan testet öltöttek a szent fiatalokban, akik közül a pápa néhány olasz fiatal szent nevét megemlítette: Assisi Szent Ferenc és Klára, Viterbói Rosa, Gabriele dell’Addolorata, Domenico Savio, Gemma Galgani, Goretti Mária, Pier Giorgio Frassati, Chiara Badano és Carlo Acutis. Külön kiemelte Pier Giorgio Frassati példáját, aki az Olasz Katolikus Akció aktív és lelkes tagja volt. Végül az októberi rózsafüzér imádságra utalt, arra kérve a fiatalokat, hogy továbbra is elmélkedjenek Jézus életének titkain, majd Ferenc pápa szívből megáldotta az Olasz Katolikus Akció fiatal plébániai felelőseinek kétezer fős seregletét.

         

 

29 október 2022, 18:40