Keresés

A Béke kiáltása - találkozó a római Colosseumban a Sant'Egidio Közösség szervezésében A Béke kiáltása - találkozó a római Colosseumban a Sant'Egidio Közösség szervezésében 

A pápa a Colosseumban: Isten nevét senki sem használhatja a terror és az erőszak megáldására

Október 25-én, kedden délután Ferenc pápa a Colosseumban részt vett a Sant’Egidio Közösség által szervezett találkozó záró aktusán, és más vallások vezetőivel közös felhívást írt alá: ne nyugodjunk bele a háborúba, az egyes országok vezetői komolyan és tisztelettel hallgassák meg a népek megbékélésre irányuló törekvéseit.

Vertse Márta – Vatikán

A béke imatalálkozó, amelyen a keresztény egyházak és világvallások vezetői vettek részt, vasárnap kezdődött Róma Eur negyedében, a Felhő (La Nuvola) nevet viselő, 6000 személy befogadására alkalmas hipermodern konferenciaközpontban. Ferenc pápa, a Colosseumban kedden délután megrendezett záró eseményen mondott beszédében erőteljes hangon ismételte meg ugyancsak a Colosseumban egy évvel ezelőtt elhangzott felhívását, amely ma, mint mondta, „még időszerűbb”: „A vallásokat nem lehet háborús célokra használni, senki sem használhatja Isten nevét a terror és az erőszak megáldására”.

Imatalálkozó a római Colosseumban
Imatalálkozó a római Colosseumban

A vallások imája a békéért

Ferenc pápa délután negyed 5-kor a Colosseumban együtt imádkozott az egyházak és keresztény közösségek képviselőivel, míg a többi vallás vezetői a város különböző pontjain gyűltek össze imára. Délután 5 órakor került sor a találkozó záróünnepségére az eredetileg Amphitheatrum Flavium néven ismert ókori épületben.  Tanúvallomások és a záróbeszéd után a résztvevők egyperces csenddel emlékeztek meg a háború, a terrorizmus, az erőszak és az emberkereskedelem áldozatairól. Ferenc pápa és a többi vallási vezető végül aláírta a Római békefelhívást, amelynek egy-egy példányát Bruck Edith magyar származású írónő, a holokauszt túlélője átadta néhány fiúnak és lánynak és rajtuk keresztül jelképesen a világ összes fiataljának.

Edit Bruck magyar származású írónő adta át a fiataloknak a vallási vezetők által aláírt békefelhívást
Edit Bruck magyar származású írónő adta át a fiataloknak a vallási vezetők által aláírt békefelhívást

Szent II. János Pál hívta össze az első vallásközi találkozót 1986 októberében

Ferenc pápa köszönetét fejezte a béke imatalálkozó résztvevőinek, külön kiemelve a keresztény vezetőket és más vallások vezetőit, akiket a testvériség lelkisége éltet, amely harminchat évvel ezelőtt (1986. október 26-án) a Szent II. János Pál által Assisiben összehívott első történelmi találkozót inspirálta.

A békéért imádkoztak a pápa vezetésével
A békéért imádkoztak a pápa vezetésével

A harmadik világháborút éljük

„Idén az imánk „kiáltássá” vált, mert ma a békét súlyosan megsértik, megsebzik, lábbal tiporják: és mindez Európában történik, vagyis azon a földrészen, amely az elmúlt évszázadban megtapasztalta két világháború tragédiáit – most pedig a harmadikban vagyunk” – szögezte le a pápa. Sajnos azóta sem szűntek meg a háborúk, amelyek vérrel áztatják és elszegényítik a földet, de a jelen pillanat különösen drámai. Ezért emeltük fel imánkat Istenhez, aki mindig meghallgatja gyermekei fájdalmas kiáltását. „Hallgass meg minket, Urunk!” – fohászkodott Ferenc pápa.

A béke néma kiáltása az égbe száll!

Utalt rá, hogy a béke benne van a vallások és a szent iratok szívében, üzenetében. Az ima csendjében ma este hallottuk a béke kiáltását, amelyet a világ olyan sok részén elfojtanak, nemcsak a háborús retorika, hanem a közöny, a gyűlölet által is, amely növekszik a háborúskodás során. Azonban a béke iránti fohászt nem lehet elhallgattatni: felszáll az édesanyák szívéből, rá van írva a menekültek, a sebesültek vagy haldoklók arcára. Ez a néma kiáltás az égbe száll! – kifejezi minden szegénység anyjának, a háborúnak fájdalmát és szörnyűségét – húzta alá erőteljes szavakkal Ferenc pápa.  

A békefelhívás aláírása a Colosseumban
A békefelhívás aláírása a Colosseumban

A háború az emberiség kudarca

Idézett Fratelli tutti k. enciklikájából, miszerint a háború a politika és az emberiség kudarca, szégyenteljes meghódolás, a gonosz erőivel szembeni vereség. Ezek a meggyőződések a XX. század és sajnos a XXI. század első felének fájdalmas tanulságaiból is fakadnak – mutatott rá beszédében Ferenc pápa, hozzátéve, hogy soha nem akartunk többet hallani az atomfegyverek használatáról, amelyeket Hirosima és Nagaszaki után is bűnösen tovább gyártanak és amelyekkel ma nyíltan fenyegetőznek.

A konfliktusokat a párbeszéd fegyverével oldjuk meg

E sötét körülmények között, amikor a föld hatalmasai sajnos nem veszik figyelembe a népek jogos elvárásait, Isten üdvösségünkre vonatkozó terve változatlan – fejtette ki a pápa. Isten neve ugyanis Béke, a béke Isten ajándéka, amelyet a hívőknek ápolniuk kell. „Ne fertőzzön meg bennünket a háború perverz logikája és ne essünk az ellenség iránti gyűlölet csapdájába. A béke képezze ismét jövőképünk középpontját a személyes és a politikai cselekvés minden szintjén. A konfliktusokat a párbeszéd fegyverével oldjuk meg” – hangzott a pápa felhívása.

Szent XXIII. János szavai

Ferenc pápa idézte elődje, Szent XXIII. János szavait, amelyeket az 1962-ben előállt súlyos nemzetközi válság, fenyegető atomháború idején mondott, arra kérve az államok vezetőit, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a béke megőrzése érdekében. Hatvan évvel később meglepően időszerűek szavai – mondta Ferenc pápa, majd ismét leszögezte: „nem vagyunk semlegesek, hanem a béke pártján állunk” – hivatkozott a „ius pacis” - ra, vagyis arra, hogy mindenkinek joga van a konfliktusok erőszak nélküli rendezésére. A vallások közötti testvériség határozott lépésekkel haladt előre – mutatott rá a pápa, hangsúlyozva, hogy egyre inkább testvéreknek érezzük egymást. Megismételte egy évvel ezelőtti felhívását: „Csak a béke szent és senki ne használja Isten nevét a terror és az erőszak megáldására. Ha háborút láttok magatok körül, ne nyugodjatok bele! A népek békét kívánnak”. Ne törődjünk bele a háborúba, ápoljuk a kiengesztelődés csíráit; és ma emeljük az ég felé békekiáltásunkat – fejezte be beszédét Ferenc pápa Szent XXIII. János szavaival: „A föld minden népe testvérként ölelje át egymást, köztük mindig virágozzék és mindig uralkodjék a kívánatos béke” (Pacem in terris enciklika, 171).

Ima a békéért a római Colosseumban
26 október 2022, 12:30