Isten mindig tárt karokkal vár bennünket – Ferenc pápa Úrangyala imája
Vertse Márta – Vatikán
A pápa arra bátorított, hogy tegyük fel magunknak a kérdéseket – vajon mi is nyugtalanok vagyunk-e azok miatt, akik eltávolodtak a hittől, imádkozunk-e értük, magunkévá tesszük-e Isten stílusát, amely a közelség, az együttérzés és a gyöngédség?
A három példabeszéd az evangélium lényegét foglalja össze
A vasárnapi evangéliumi szakasz (vö. Lk 15,4-32) az irgalmasság három példabeszédét tartalmazza, amelyeket azért hívnak így, mert Isten irgalmas szívét mutatják be – kezdte beszédét Ferenc pápa. Jézus ezekkel a példázatokkal válaszol a farizeusok és írástudók zúgolódására, akik ezt mondják: „Ez bűnösökkel társalog és velük eszik”. Megbotránkoztak, mert Jézus a bűnösök között volt. Ha számukra ez vallási szempontból botrányos, Jézus, azzal, hogy befogadja a bűnösöket és együtt eszik velük, azt mutatja meg számunkra, hogy Isten pontosan ilyen: nem zár ki senkit, mindenkit meghív lakomájára, mert mindenkit gyermekeként szeret, mindenkit, senkit sem zár ki – hangsúlyozta a pápa, rámutatva, hogy a három példabeszéd összefoglalja az evangélium lényegét: Isten az Atya, aki eljön, hogy megkeressen bennünket minden alkalommal, amikor elveszünk.
Hiányérzet miatti nyugtalanság
Ferenc pápa ezután felsorolta a példabeszédek főszereplőit, akik valójában Istent képviselik. A következőkről van szó: egy pásztor, aki keresi elveszett báránykáját, egy asszony, aki megtalálja az elveszett pénzérmét és a tékozló fiú apja. A három főszereplő közös vonással rendelkezik, amelyet így nevezhetnénk: nyugtalanság valami miatt, ami hiányzik - állapította meg a pápa. Az egyik főszereplőnek hiányzik a bárány, a másiknak a pénzérem, a harmadiknak a fia – ezekben a példabeszédekben mind a hárman nyugtalanok, mert valami hiányzik nekik. Azonban, ha némi számítást végeznének, végül is mindhárman megnyugodhatnának, mivel a pásztornak hiányzik egy juha, de van kilencvenkilenc másik; az asszonynak hiányzik egy drachmája, de van neki kilenc másik; és az apának is van egy másik, engedelmes fia, akinek szentelheti magát, miért kellene erre a fiára gondolnia, aki elment, hogy kicsapongó életet éljen? – tette fel a kérdést a pápa. Ehelyett azonban szívük nyugtalan amiatt, ami hiányzik: a bárány, a pénz, a fiú, aki elment otthonról. Mindez azért van, mert aki szeret, az aggódik azért, aki hiányzik, nosztalgiát érez az iránt, aki nincs jelen, keresi azt, aki elveszett, várja azt, aki eltávozott. Mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen.
Isten mindig szenved, ha eltávolodunk tőle, várja visszatértünket
Ilyen az Isten: nem „nyugodt”, ha eltávolodunk Őtőle, szomorú, legbensőbb lénye remeg és keresésünkre indul, amíg vissza nem hoz minket karjaiba – hangsúlyozta a pápa. Az Úr nem számol a veszteségekkel és a kockázatokkal, apai és anyai szíve van és szenved szeretett gyermekei hiánya miatt. „De miért szenved, ha ez a fia egy hitvány, aki elment?” – kérdezhetnénk. A válasz azonban az, hogy igen, szenved. Isten szenved, ha távol vagyunk tőle és amikor eltévelyedünk, várja visszatérésünket. Ne feledjük: Isten mindig tárt karokkal vár bennünket, bármilyen élethelyzetben vesztünk is el – emlékeztetett egy zsoltár szavaira Ferenc pápa, miszerint Isten nem alszik el, mindig vigyáz ránk (vö. Zsolt 121,4-5).
Követjük-e Isten stílusát, ami a közelség, az együttérzés és a gyöngédség?
A pápa ezután arra biztatott, hogy nézzünk magunkba és tegyük fel a kérdést: követjük-e az Urat ebben a hiány miatti nyugtalanságban? Érzünk-e nosztalgiát azért, aki nincs jelen, aki eltávolodott a keresztény élettől? Vajon hordozzuk-e ezt a belső nyugtalanságot, vagy kiegyensúlyozottak és háborítatlanok vagyunk egymás között? Más szóval: valóban hiányoznak azok, akik nincsenek jelen közösségeinkben, vagy csak színlelünk és valójában nem érinti meg szívünket? Ki hiányzik valójában életemből? Vagy jól érezzük magunkat egymás között, nyugodtak és boldogok vagyunk csoportjainkban? Valaki mondhatná például megelégedetten, hogy „Egy nagyon jó apostoli csoportba járok” – de valójában nem érzünk együtt azokkal, akik távol vannak. Nem csak arról van szó, hogy „nyitottnak kell lennünk a többiek iránt” – ez az evangélium! – húzta alá a pápa a példabeszédek tanítását. A példabeszéd pásztora nem azt mondta, hogy „van már kilencvenkilenc bárányom, ki késztethetne arra, hogy menjek és keressem azt az elveszetett?”. Elment, hogy megkeresse. Gondolkozzunk el kapcsolatainkon: imádkozom-e azért, aki nem hisz, aki távol van, aki elkeseredett? Vonzzuk-e a távollévőket Isten stílusával, ami a közelség, az együttérzés és a gyöngédség? Az Atya azt kéri tőlünk, hogy figyeljünk azokra a gyermekekre, akiket a legjobban hiányol. Gondoljunk egy ismerősünkre, aki közel áll hozzánk és talán még soha nem hallotta, hogy valaki azt mondta volna neki: „Tudod, hogy fontos vagy Isten számára?” Ő válaszolhatná, hogy „de hát én szabálytalan helyzetben vagyok, ezt és ezt a rosszat tettem”…Te mondd neki – biztatott a pápa: „Te fontos vagy Isten számára. Te nem keresed Őt, de Ő keres téged”.
Végül Ferenc pápa a következő buzdítással zárta a vasárnap déli Úrangyala imádság előtt mondott beszédét:
„Mi, nyugtalan szívű férfiak és nők, hagyjuk, hogy nyugtalanná tegyenek bennünket ezek a kérdések és imádkozzunk Szűz Máriához, aki az Édesanyánk és soha nem fárad bele, hogy megkeressen és gondjaiba vegyen bennünket, gyermekeit”.
