Keresés

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: Nyáron olvassuk sietség nélkül az evangéliumot!

Hagyjuk, hogy megszólítson minket Isten igéje, gondolkodjunk el életünk folyásán és azon, hogy aszerint élünk-e, amit Jézus kér tőlünk. Ferenc pápa erről beszélt a vasárnapi Úrangyala elimádkozása előtt. Szólt közelgő kanadai útjáról is, amelyet a bűnbánat zarándokaként tesz majd az őslakos népek kiengesztelődéséért.

Gedő Ágnes– Vatikán

Jézus gyakran felborítja gondolatmenetünket – utalt a pápa a vasárnapi evangéliumi szakaszra, amelyben Jézus megfeddi Mártát, akit a gyakorlati teendők foglalnak le és nem a lényegre összpontosít, vagyis hallgatja Jézus tanítását.

A lényegre koncentráljunk

„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!” Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10, 38-42) Ebből az otthoni jelenetből kirajzolódik az a magatartás, amit Jézus követendőnek tart. Nem a vendégek kiszolgálása, hanem Jézus meghallgatása számít, aki azért jött, hogy nekünk ajándékozza magát.

Ne csak a mindennapos teendőkkel foglalkozzunk

Jézus szava nem elvont, hanem olyan tanítás, ami megérinti és átalakítja életünket, megváltoztatja azt és megszabadítja a gonosz homályosságától. Olyan örömet ad, ami nem múlandó: Jézus szava a legjobb rész, amit Mária választott. Ez nem azt jelenti, hogy a gyakorlati teendők ne lennének fontosak, csak azt, hogy nem szabad Jézus szava elé helyezni azokat. Mert ha nem ezt tesszük, akkor csak futkosunk és idegeskedünk sok dolog miatt, ami egy meddő aktivizmussá szűkíti le életünket.

Ösztönözzön minket Isten igéje

A pápa arra buzdít, hogy használjuk ki a nyaralás idejét, álljunk meg és figyeljünk Jézus tanítására. Ma egyre nehezebb szabad pillanatot találni a gondolkodáshoz. Sokan frenetikus ritmusban dolgoznak, ami felőrli őket. A nyári időszak értékes idő arra, hogy kinyissuk és lassan, sietség nélkül olvassuk az evangéliumot, minden nap egy-egy szakaszt belőle. Ezáltal belépünk Jézus gondolatmenetébe. Hagyjuk, hogy megszólítsanak ezek a lapok, kérdezzük meg magunktól: hogy halad az életünk? Hogy követi-e a Jézus által kijelölt irányt vagy nem annyira? Fontos végiggondolni, hogy reggel, amikor indul a napunk, rögtön belevetjük-e magunkat a teendőkbe, vagy előbb próbálunk ösztönzést nyerni Isten igéjéből? Úgy kell kezdeni a napot, hogy előbb az Úrra nézünk, elolvassuk rövid igéjét, és ez ihlesse a napunkat. Ha Jézus tanítása cseng a fülünkben, amikor kilépünk reggel otthonól, akkor az egész napunkat az ő igéje fogja meghatározni, és cselekedeteinket az Úr akarata szerint irányítja.

Bűnbánati zarándoklat Kanadába

Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozása után emlékeztetett Johann Philipp Jeningen jezsuita boldoggá avatására, aki a XVII. századi Németországban élt. A Szentatya felhívást intézett Srí Lankáért, hogy sikerüljön békés megoldást találni a jelenlegi válságra. Ismét közelségét fejezte ki a meggyötört ukrajnai lakosság iránt, melyet minden nap rakétatámadások érnek. A pápa szólt közelgő kanadai apostoli útjáról is, amit vezeklő zarándoklatnak nevezett. „Remélem – mondta -, hogy Isten kegyelmével hozzájárulhatok a gyógyulás és a kiengesztelődés megkezdett folyamatához”. A pápa végül köszöntötte a Giffoni Filmfesztivál ifjú résztvevőit, akik idén az ún. láthatatlanokkal foglalkoznak, vagyis azokkal az emberekkel, akiket félretesznek és kizárnak a társadalmi életből.

18 július 2022, 16:35

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >