Keresés

Ferenc pápa interjúja a Televisa Univision csatornának Ferenc pápa interjúja a Televisa Univision csatornának 

Ferenc pápa: ha lemondanék, Róma nyugalmazott püspöke maradnék

A pápa egészségi állapotáról és egy esetleges lemondás lehetőségéről beszélt a Univision amerikai spanyol nyelvű ViX streaming csatornának. Olyan aktuális témákról kérdezték, mint a pandémia, az ukrajnai háború, az abortusz és a kiskorúak abúzusai elleni küzdelem. Ha egy nap le kellene mondania, megmaradna Róma nyugalmazott püspökének, talán a Lateránban. A térdproblémái javulnak – fejtette ki az interjúban Ferenc pápa.

Gedő Ágnes– Vatikán

„Egyáltalán nem szándékozom lemondani, egyelőre nem” – jelentette ki a pápa a két mexikói újságírónő, Maria Antonieta Collinsnak e Valentina Alazrakinak adott nagyinterjúban, melynek egy részét az Univision Noticias YouTube csatornáján tettek közzé. Ferenc pápa egészségi állapotáról, illetve az elmúlt hetekben szárnyra kapott találgatásokról beszélt, melyek arról szóltak, hogy lemondani készül péteri szolgálatáról. „Jelenleg nem érzem úgy, hogy az Úr ezt kéri tőlem. Ha azt érezném, hogy kéri, akkor igen”. A pápa véletlen egybeesésnek nevezte azt, hogy augusztus végén L’Aquilába megy, ahol V. Celesztin pápa nyugszik. (A szentéletű pápa rövid ideig uralkodott a XIII. században, majd lemondott hivataláról. Halála után szentté avatták.)

Amint arról már hírt adtunk, a pápa augusztus 27-én délután négy órakor a Szent Péter-bazilikában rendes, nyilvános konzisztóriumot tart új bíborosok kreálása és egyes szentté avatási ügyek miatt. Augusztus 28-án, évközi 22. vasárnap lelkipásztori látogatást tesz az olaszországi L’Aquilában. Augusztus 30-án délután fél ötkor a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutat be az új bíborosokkal és a bíborosi kollégium tagjaival.

Rokonszenv XVI. Benedek pápa iránt

Ami a pápa térdfájdalmait illeti, megerősítette, hogy bár korlátozva érzi magát a mozgásában, javul az állapota. A kongói utazás ezzel együtt is lehetetlen lett volna. „Nem volt hozzá erőm” – magyarázta a pápa. – „Most, 20 nappal később érződik a javulás”. A XVI. Benedek által adott nagy példa segíteni fog neki, hogy meghozza a döntést, ha szükségessé válna. Nagy rokonszenvet érez a nyugalmazott pápa iránt, aki jóságával és imáival támogatja az egyházat: visszavonultan a Mater Ecclesiae kolostorba a Vatikáni kertekben, ahol minden alkalommal nagy örömmel látogatja meg őt Ferenc pápa.

Maradnék Róma nyugalmazott püspöke

Az emeritus pápa státuszának szabályozásáról is kérdezték a Szentatyát, aki megjegyezte, hogy a történelem fogja ezt megoldani. Az első tapasztalat nagyon jól bevált, mert XVI. Benedek szent ember és diszkrét. A jövőben azonban hasznos lesz jobban körvonalazni a dolgokat vagy jobban elmagyarázni. Tehát egy esetleges lemondásával kapcsolatban a pápa azt válaszolta, hogy nem menne Argentínába. „Róma püspöke vagyok, abban az esetben pedig Róma nyugalmazott püspöke volnék”. Vajon akkor a Lateránban lenne-e a székhelye? „Igen, lehet, hogy így lenne” – válaszolt a pápa. Emlékeztett, hogy a konklávé előtt már előkészítette visszavonulását mint Buenos Aires nyugalmazott érseke. Számára nagyon fontos lett volna gyóntatni és látogatni a betegeket. Ez lett volna apostolkodása, munkája. Szolgálni az embereket, ahol lehet, ezt képzelte el Buenos Airesben. Ez a terv akkor is tetszene neki, ha tovább élne egy esetleges lemondás után.

Háborús konfliktusok a világban

A Televisa Univision csatornán teljes terjedelmében leadott interjúban a pápa fontos, aktuális kérdéseket is érintett. A pandémiával kapcsolatban emlékeztetett arra a megindító pillanatra, amikor 2020. március 27-én Statio Orbist vezetett a kihalt Szent Péter-téren. Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban aláhúzta, hogy számára alapvető a megtámadott országról beszélni, nem pedig az agresszorokról. Megerősítette, hogy szeptemberben szeretne találkozni Kirill moszkvai ortodox pátriárkával, a Kazahsztánban tartandó vallásközi találkozón. A konfliktusokban álló országok drámájáról – mint például Jemen, Szíria - szólva megismételte, hogy most a darabokban zajló harmadik világháborút éljük. A nukleáris fegyverek erkölcstelenek, nemcsak a használatuk, hanem a birtoklásuk is az.

Katolikus politikus az abortusz védelmében?

A pápa újból elítélte az abortuszt, mert abszolút helytelen kiiktatni egy emberi életet. Ezt tudományos adatok támasztják alá, ami nem vitatható. Az Egyesült Államokban a legfelsőbb bíróság döntéséről is szólt a Szentatya, az abortuszhoz való jogról szóló ítélet érvénytelenítésével kapcsolatban. Az eset nagy port kavart az USA-ban, ebben a helyzetben a papoknak mindig gondozni kell a lelkipásztori dimenziót, különben politikai probléma alakul ki. Hogyan álljanak hozzá egy olyan katolikus elnökhöz, aki támogatja az abortuszt? Ferenc pápa ezt az ő lelkiismeretére bízza, hogy beszéljen a püspökével, papjával, plébánosával erről a következetlenségről. Az Egyesült Államok után Kubáról is szó esett az interjúban. Elmondta, hogy jó emberi kapcsolatot ápol Raúl Castro volt elnökkel is, és elégedett a Kuba és az USA közötti diplomáciai kapcsolatok újraindításáért, amely Obama elnöksége idején történt.

Leszámolni a visszaélésekkel

Az interjúban a kanadai útról is beszélt a pápa, amely július 24-30 között esedékes és a bocsánatkérés jegyében zajlik a múltbeli rosszért. A nőgyilkosságok, a rabszolgaság új formái, és az egyházon belüli pedofília csapása volt még a beszélgetés további folytatása. Az USA-ban kirobbant botrányokról is szólt a pápa, idézve a Pennsylvania Reportot. Fény derült a dolgokra, és ma az egyház egyre jobban tisztában van a szexuális visszaélésekkel, amit a pápa szörnyű bűncselekménynek nevezett. Az egyház előre akar menni és nem akar tovább cinkosa lenni ezeknek a bűncselekményeknek – ismételte meg erőteljesen Ferenc pápa.

13 július 2022, 15:05