Szicília népes püspöki és papi küldöttsége a pápánál Szicília népes püspöki és papi küldöttsége a pápánál  

Ferenc pápa a szicíliai püspökökhöz és papokhoz: Öleljétek át egészen ennek a népnek az életét!

Csütörtökön délben fogadta Ferenc pápa a Kelemen-teremben a szicíliai püspökök és papok 300 fős közösségét. Hozzájuk intézett beszédében először a hatalmas sziget jelenlegi helyzetét elemezte, majd a nehézségekből kivezető útként azt ajánlotta, hogy Jézus példája nyomán „teljesen, egészen és kizárólagos módon adják át magukat a szolgálatnak”, úgy, hogy „karolják át egészen a szicíliai nép életét”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán        

Szicília sziget-mivolta mélyen meghatározta társadalma életét

Beszéde kezdetén a pápa örömmel utalt vissza szicíliai apostoli útjaira, mely elsőként Lampedusa szigetére vezetett, majd a Piazza Armerinában, a Palermóban és Agrigentóban tett látogatásaira. A mostani korszakváltás a Szentlélekben hozott bátor döntéseket igényel. Ezeket a jelentős változásokat „felelős öntudattal és a valóságot vállaló bizalommal kell fogadni az egyház élő és éltető hagyományában, hogy a mélyre evezve ismét kivethesse a hálókat”. A mai Szicíliát sem kerüli el a változás, minthogy a „történelem során a népek történelmi folyamatainak a közepében állott”. Ezeket az „olykor hódító, máskor migráns népeket befogadta és integrálta történelme szőttesébe”, „miközben kifejlesztette saját kultúráját”. Szicília „sziget-mivolta mélyen meghatározta társadalma életét”, melyben a belső ellentmondások nagymértékben felszínre kerültek, a jeles erények a kegyetlen vadsággal együtt. Éppígy nagyszerű művészeti alkotások együtt élnek megszégyenítő hanyagsággal, és nagy kultúrájú férfiakkal és nőkkel szemben sok gyermek és fiatal kerüli el az iskolát és marad elzárva a méltó emberi élettől. A szicíliai hétköznapok erős tónusú színeket öltenek, mint például az ég, a virágok, a mezők és a tenger intenzív színei, amelyek a napfény erejével ragyognak. Nem véletlen, hogy annyi vért ontottak itt erőszakos emberek, sokszor a szentek és az igazak alázatos és hősies ellenállása miatt is.

A papok és püspökök szolgálatukat teljesen, egészen és kizárólagos módon végezzék

Szicília jelenlegi társadalmi helyzete évek óta erősen romlik, ennek egyértelmű jele a sziget elnéptelenedése, a születések számának csökkenése miatt – amit a demográfiai tél jelez – illetve a fiatalok tömeges elvándorlása következtében. Az intézmények iránti bizalmatlanság, valamint a szolgáltatások működési zavarai csak tovább nehezítik a mindennapok életét. Ebből a helyzetből kiindulva kell megérteni, hogy Szicília ebben a korszakváltásban milyen utakon járhat ahhoz, megélje és hirdesse Krisztus evangéliumát. Ez a feladat arra kéri a papokat és a püspököket, hogy szolgálatukat teljesen, egészen és kizárólagos módon végezzék, mintegy válaszul a papi és szerzetesi hivatások csökkenésére, továbbá a fiatalok egyre növekvő leszakadására. A pápa ugyanakkor felhívta a szicíliai püspökök és papok figyelmét többek közt olyan papok és hívek példájára, akik „teljes mértékben magukévá tették a szicíliai nép sorsát, mint Boldog Don Pino Puglisi és Rosario Livatino”. Példájuk nyomán „Szicíliában a papokra továbbra is úgy tekintenek, mint lelki és erkölcsi vezetőkre, akik hozzájárulnak a sziget polgári és társadalmi életének javulásához, a családok támogatásához és irányt mutathatnak a fiatalok számára”.

Krisztus meghívása helyez benneteket a szolgálat középpontjába

„A szicíliaiak elvárásai a papokkal szemben magasak és igényesek. Ne maradjatok félúton, kérlek benneteket!” – szólt a pápa felhívása. Gyengeségeink ellenére Krisztus meghívása helyez benneteket a szolgálat középpontjába és őrá támaszkodva kell kievezni a nyílt vízre és ott újra ki kell vetni a hálókat. Ne feledjük annak az Arcát, aki meghívott benneteket és ahogyan azt a hagyományunk tanítja, a liturgiában „in persona Christi, Krisztus személyében” cselekszünk. Ám ezt az azonosságot nem korlátozhatjuk csak a liturgiára, hanem teljes mértékben meg kell élnünk az élet minden pillanatában, szem előtt tartva Pál apostol szavait: „Én nem élek már többé, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20).

A pásztor hivatása arra szól, hogy teljes mértékben magáévá tegye ennek a népnek az életét

Ha tehát Szicília lakosságát manapság keserűség és csalódottság is éri, mert elmarad Olaszország többi és Európa leggazdagabb és legfejlettebb területeitől és ezért főként a fiatalok elvágynak innen, ne feledjük, a pásztor hivatása arra szól, hogy „teljes mértékben magáévá tegye ennek a népnek az életét”. Ahogy azt Izrael prófétái tették, amikor a bölcsekkel és az igaz jámborokkal együtt hűek maradtak a néphez és követték őt a száműzetésbe. „Közel kell lenni azokhoz, akikhez küldettünk, ez a hivatásunk mindvégig: közelség, együttérzés és gyengédség: ez Isten stílusa és ez a pásztor stílusa is egyben” – szögezte le a pápa. Végül arra buzdította őket, hogy „kerüljék a karrierizmust”, ellenben „kövessék Szűz Mária példáját, aki egységbe gyűjti az övéit”, „járjanak a szinodalitás útján”. Ezen az úton minden bizonnyal nyitottságra van szükség Isten meglepetéseinek a fogadására, remélve, hogy az őszinte meghallgatás eléri a saját szívünket és megváltoztat minket. Bízzák magukat bátran  Máriára, hiszen a pap és a mennyei Édesanya közt napról napra olyan misztikus párbeszéd szövődik, amely minden sebet megvigasztal és meggyógyít. Végezetül azt ajánlotta Ferenc pápa a szicíliai püspökök és papok 300 fős közösségének, hogy olvassák újra Szent VI. Pál pápa Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításának 48. pontját, mely a liturgia helyes ünnepléséről tanít.  

10 június 2022, 12:52