2020 pápai keresztútja: egyedül a Szent Péter téren, mégis együtt emberek százmillióival     2020 pápai keresztútja: egyedül a Szent Péter téren, mégis együtt emberek százmillióival  

A pápa a digitális lehetőségekről: a virtuális találkozás segítség, de nem helyettesíti a jelenlétet

Az „Egyház a digitális világban” címmel jelent meg hétfőn Fabio Bolzetta szerkesztésében az a könyv, melyhez Ferenc pápa írt előszót. A kötetet az Olasz Katolikus Webmesterek Szövetsége készítette, mintegy segédkönyvként a pandémia tapasztalata nyomán a digitális média használatáról, főként a lelkipásztorkodó papság számára.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

A közösségi hálózatokat a kapcsolatok ápolására használták   

Ferenc pápa az előszó kezdetén az általa többször elismételt gondolatára utalt, miszerint egy válságból soha nem jön lehet úgy kijönni, mint korábban, hanem vagy jobban vagy rosszabbul. A világjárvány miatti nehéz időszak, amelyet az emberiség most átélt, nemcsak azt tette világossá, hogy a válságból csak együtt tudunk kilábalni, hanem azt is megértette velünk, hogy milyen hasznosak lehetnek a technológiai eszközök és a közösségi hálózatok. Utalt a megszorítások és a bezártság időszakára, amikor nem lehetett találkozni egymással, de a digitális technika révén mégis együtt lehetett ünnepelni az Eucharisztiát, közel maradhattunk beteg szeretteinkhez, együtt imádkozhattunk eltávozott rokonunkért vagy barátunkért. Úgy tűnt, mintha mindent elvettek volna tőlünk, amit korábban természetesnek tartottunk és így szembesültünk alapvető emberi törékenységünkkel. Ebben a helyzetben sokan igyekeztek életben tartani az emberi és közösségi kapcsolatokat. A  pápa azokra a papokra gondol elsősorban, akik ügyesen tudták használni a technikai lehetőségeket és a közösségi hálózatokat. A közösségi hálózatokat a kapcsolatok ápolására használták, és hogy a hívek ne érezzék egyedül magukat, számos jótékonysági kezdeményezést indítottak, hogy továbbra is lássák egymást, arra várva, hogy majd újból átölelhessék egymást.

A virtuális találkozó nem helyettesíti a személyes jelenlétet

Szakértők szerint a gyakoribb virtuális értekezletek használata a világjárvány vészhelyzetének megszűnése után is fennmarad. Ez a tapasztalat sok pap számára lehetővé tette, hogy termékeny munkát folytasson a hívekkel való kapcsolattartásban és elkísérésükben. Persze, voltak ebben hibák és akadtak túlzások is. Ám amikor ezek a kísérletek magát az Üzenetet helyezték a középpontba, elkerülve a kommunikátor főszerepét, el kell ismernünk, hogy hasznosak voltak. Az Olasz Katolikus Webmesterek Szövetségének utóbbi két éves tapasztalata arról tájékoztat, hogy minden korosztály papjai elkötelezték magukat az új technológiák révén is a közösségek egyben tartása mellett. A válság során, amikor nem engedélyezték a temetéseken való személyes részvételt, még inkább megnőtt az igény a digitális eszközök használata iránt. Ez az időszak mindenképpen kivételes volt, különös tekintettel az egyházi szertartások online közvetítésének tapasztalataira. Ferenc pápa azonban leszögezi: A virtuális találkozó nem helyettesíti és soha nem is fogja helyettesíteni a személyes jelenlétet.

A digitális világban jártas fiatalok bevonása

Az eucharisztikus kenyér és a szeretet kenyerének megtörésekor fizikailag jelen lenni, egymás szemébe nézni, átölelni egymást és egymás mellett lenni Jézus szolgálatában állni a szegények mellett, megszorítani a betegek kezét, ez a mi sajátos tapasztalatunk a mindennapi életben, amit semmiféle technológia vagy közösségi hálózat nem tud helyettesíteni. Továbbra is szükség van azonban arra, hogy a kreativitásban és a találékonyságban való gyarapodásunkat megfelelő képzéssel társítsuk. Éppen ezért a pápa megjegyzi, hogy a könyvben több tucat videós oktatóanyagot választottak a digitális kommunikációról, főként a papok számára. Sok a tennivaló, de annak a tudatában is, hogy a fejlődés mellett mik a kockázatok. És sok a teendő a meghallgatás elsajátításában, továbbá a digitális világban jártas fiatalok bevonásában is, akik képesek megújítani a plébániai weboldalakat.

Csak a Jézussal való személyes találkozás képes megváltoztatni az ember életét

A világhálóval és a közösségi hálózattal főként azok élhetnek, akik a keresztény hit szépségéről tesznek tanúbizonyságot, akik valódi történeteket kínálnak fel a megélt hitről és szeretetről, akik az evangélium rendkívüli újszerűségét a mai nyelvvel tudják közölni, akik úgy tudnak meghallgatni, ahogy az apostolok és a tanítványok tanulták azt Jézustól. A pápa megállapítja, hogy csak a Jézussal való személyes találkozás képes megváltoztatni az ember életét. Ez a mindennapok tapasztalata, hogy a szeretetet látogatással, meghallgatással és együttéléssel kell ápolni. Mindezt annak a tudatában, hogy az egyházban a digitális jelenség soha nem helyettesítheti a személyes találkozások szépségét. Ugyanakkor a keresztények is „belakhatják” a digitális világot, és be is kell lakniuk. Ennek remélhetőleg azok a fiatalok lesznek a főszereplői, akik hittel és a közösségi média új formáinak ismeretével képesek a meghallgatásra és az igazi megosztásra. A „hálózaton” akkor nem érezzük magunkat egyedül, ha valóban képesek vagyunk „kivetni a hálót”, mert a virtuális tér, ha nem is helyettesítheti, de mégis segíti az igazi hús-vér kapcsolatokat. Ehhez ajánlja szeretettel Ferenc pápa az Olasz Katolikus Webmesterek Szövetségének könyvét, mely segít a digitális tér tudatos használatában. A pápa az előszót a Szent Márta házban írta 2022. február 21-én.

 

21 június 2022, 15:18