Keresés

A Vallásközi párbeszéd dikasztériuma plenáris ülésének tagjai a pápánál A Vallásközi párbeszéd dikasztériuma plenáris ülésének tagjai a pápánál 

A pápa: a vallásközi párbeszéd ma kulcsfontosságú a béke közös építéséhez

A Vallásközi Párbeszéd Dikasztériumának plenáris ülésén Ferenc pápa arra hívta a résztvevőket, hogy vegyék fontolóra minden vallási meggyőződés történeteit, vágyait, sebeit, álmait. A pusztító erőszak és a közömbösség között mindig ott van a „különbségek együttélésének” lehetősége, a testvériségben megélt istenkeresés útja.

Tiziana Campisi / Somogyi Viktória – Vatikán

A párbeszéd kulcsfontosságú kérdés a globalizációnak ebben a korszakában, amelyben a nemzetközi kommunikáció felgyorsul. Ezentúl a vallásközi párbeszéd is kiemelt jelentőséggel bír. Így fogalmazott a pápa, amikor az Apostoli Palota Kelemen-termében találkozott a Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma közgyűlésének tagjaival. A testületet egykor a nem keresztények titkárságának nevezték, amelyet 1964-ben VI. Pál pápa hozott létre a más vallású emberekkel folytatott párbeszéd látható és intézményes jeleként. A titkárságot annak tudatában hívta életre, mivel „a kapcsolatok exponenciálisan fejlődésnek indultak a különböző kultúrájú, nyelvű és vallású emberek és közösségek között”. Később a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsaként működött.

A Vallásközi Párbeszéd Dikasztériumának küldetése

Ma pedig „annak tudatában, hogy a vallások közötti párbeszéd a cselekvés, a teológiai eszmecsere és a lelki tapasztalat révén konkretizálódik”, a Dikasztérium feladata, hogy elősegítse „minden ember között az igazi istenkeresést” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Ez a küldetésetek: testvéri és barátságos módon előmozdítani más vallások híveivel Isten keresésének útját. A más vallású emberekre ne elvont módon, hanem konkrétan tekintsetek, történeteikkel, vágyaikkal, sebeikkel és álmaikkal együtt.”

A párbeszéd mindig egy lehetőség

A pápa szerint csak így lehetséges „egy mindenki számára békében élhető világ építése”. A válságok és konfliktusok sorozatával szembesülve „egyesek úgy próbálnak elmenekülni a valóság elől, hogy a privát világukba zárkóznak. Mások pusztító erőszakot alkalmazva néznek szembe vele, de az önző közöny és az erőszakos tiltakozás között mindig él egy lehetőség: a párbeszéd”.

A különbözőségek együttélése egy szebb jövőért

Ferenc pápa ezután a „különbözőségek együttéléséről” beszélt, vagyis „egy boldog jövő elképzeléséről és építéséről másokkal együtt”. Kifejtette, hogy az együttélés a szeretetközösség iránti vágyat fejezi ki, amely minden ember szívében él. Ennek köszönhetően tud mindenki beszélni egymással, projekteken együtt dolgozni és közösen egy jövőt felvázolni”. „Az együttélés társadalmilag egyesít, de anélkül, hogy kolonizálná a másikat, ugyanakkor megőrzi annak identitását. Ilyen értelemben politikai jelentőséggel bír, mint alternatíva a társadalmi széttagoltságra és a konfliktusokra.” Ferenc pápa „az együttélés lelkületének és stílusának ápolására” buzdított más vallási hagyományokhoz tartozó emberekkel, amelyre „ma nagy szükség van az egyházban és a világban”. Példaként a pápa felidézte, hogy „Jézus mindenkivel testvéri viszonyban volt”, „a bűnösnek és tisztátalannak tartott emberekkel volt egy társaságban”, „előítélet nélkül ült le a vámszedő asztalához”, mindig „szolgálóként és a végsőkig hű barátként mutatkozott meg”, feltámadása által pedig „az egyetemes együttélés kegyelmét” adta meg nekünk.

A Vallásközi Párbeszéd Dikasztériumának plenáris ülése

A Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma tagjainak és tanácsadóinak plenáris ülését június 6-8.  között tartják a Vatikánban, melynek témája „Vallásközi párbeszéd és együttélés”. A megbeszélések során bemutatják a különböző földrajzi területekre vonatkozó jelentéseket, valamint eszmecserére kerül sor. A közgyűlés alkalmat ad arra is, hogy elgondolkodjanak a résztvevők a vallásközi párbeszéd jelenlegi helyzetén a világ különböző részein. Továbbá megvitatják a keresztény közösség szerepét a különböző vallási hagyományokhoz tartozók közötti együttélés és testvériség előmozdításában, hogy ezáltal hozzájáruljanak az egész emberiség javához.

08 június 2022, 10:01