A Szentlélek hangját követve legyünk Isten szeretetén alapuló egyház – Ferenc pápa homíliája

Vertse Márta – Vatikán

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a Szentlélek soha nem hagy magunkra bennünket, kudarcaink, tévedéseink után is kézen fogva vezet minket a helyes úton. Ő Isten emlékezete, aki soha nem feledteti velünk, hogy Isten mindig szeret bennünket.

A Szentlélek megújítja látásmódunkat

Az előbb hallott evangéliumi szakasz utolsó mondatában Jézus olyan állítást tesz, amely reményt ad és ugyanakkor elgondolkoztat bennünket – kezdte homíliáját Ferenc pápa, majd idézte Jézus szavait, amelyeket tanítványaihoz intézett: „A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek (Jn 14,26). Nagy hatást gyakorol ránk ez a „minden” és feltesszük a kérdést: A Lélek milyen értelemben adja meg ezt az új és teljes megértést azoknak, akik őt befogadják? Nem mennyiség kérdése és nem is egy akadémikus kérdés, hiszen Isten nem enciklikát, vagy tudósokat akar belőlünk csinálni – fejtette ki a pápa, majd hozzátette: ez minőség, perspektíva, megérzés kérdése. A Lélek mindent új módon, Jézus tekintetének megfelelően láttat velünk – mondta a pápa, majd értelmezte állítását: „Az élet nagy útvonalán a Lélek megtanítja nekünk, hogy honnan induljunk el, milyen utakat válasszunk és hogyan haladjunk előre. A Lélek az, aki megmondja nekünk, hogy honnan induljunk el, milyen utat válasszunk és hogyan haladjunk előre, milyen legyen előrehaladásunk stílusa” – ismételte meg nyomatékkal Ferenc pápa.

A Szentlélek legyen mindig a kiindulópont életünkben

Először is honnan induljunk el. A Lélek ugyanis megjelöli számunkra a spirituális élet kiindulási pontját. Erről Jézus szól a pünkösdvasárnapi evangéliumi szakaszban, amikor ezt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat”. Ha szerettek engem, megtartjátok – íme a Lélek logikája – mutatott rá a pápa, megállapítva, hogy mi gyakran fordítva gondolkozunk: ha megtartjuk a parancsolatokat, akkor szeretünk. Hozzá vagyunk szokva, hogy azt gondoljuk: a szeretet alapvetően a parancsolatok megtartásából, ügyességünkből, vallásosságunkból fakad. A Lélek ehelyett arra emlékeztet, hogy ha az alap nem a szeretet, akkor minden más hiábavaló. A Lélek megtanít bennünket szeretni és kérnünk kell ezt az ajándékot – buzdított rá Ferenc pápa. A szeretet Lelke az, aki belénk helyezi a szeretetet, Ő az, aki érezteti velünk, hogy szeretnek és megtanít bennünket szeretni. Ő lelki életünk „motorja”. Ő az, aki mindent mozgat bennünk. De ha nem a Lélektől vagy a Lélekkel, vagy a Lélek által indulunk el, akkor nem járhatjuk végig utunkat – szögezte le a pápa.

A Lélek Isten emlékezete

Erre maga a Lélek emlékeztet, mert ő Isten emlékezete. A Lélek Isten emlékezete – mondta nyomatékkal a pápa, ugyanis Ő az, aki emlékeztet Jézus minden szavára. A Szentlélek egy aktív emlékezet, amely lángra lobbantja és újjá éleszti Isten szeretetét a szívünkben. Megtapasztaltuk jelenlétét a bűnök bocsánatában, amikor elteltünk békéjével, szabadságával és vigasztalásával. Alapvetően fontos, hogy tápláljuk ezt a lelki emlékezetet. Mindig emlékezünk a rossz dolgokra, gyakran felvillan bennünk az a hang, amely emlékeztet kudarcainkra, alkalmatlanságainkra és ezt mondja: „látod, egy újabb bukás, egy újabb csalódás, soha nem tudod megcsinálni, nem vagy rá képes”. Ez egy csúnya, rossz visszatérő motívum – jegyezte meg a pápa. A Szentlélek azonban egész másra emlékeztet: „Elbotlottál? De Isten fia, Isten lánya van, elestél, de mindig egyedi teremtmény vagy, akit kiválasztottak, értékes vagy és mindig szeretnek: akkor is, ha elveszítetted önbizalmadat, Isten bízik benned!” Ez a Lélek emlékezete, az, amire a Lélek szüntelenül emlékeztet bennünket: Isten emlékezik rád. Te elveszítheted Isten emlékezetét, de Isten nem veszíti el a tiédet: szüntelenül emlékezik rád” – fejtette ki pünkösdvasárnapi szentbeszédében Ferenc pápa.

A Vigasztaló Szentlélek rendet tesz életünkben

Lehetne ellenkeznünk: szép szavak, de olyan sok problémám van, sebek, aggodalmak, amelyeket nem lehet könnyű vigaszokkal megoldani! A Lélek éppen ezekben az esetekben kéri, hogy közbeléphessen. Mert Ő, a Vigasztaló, a gyógyulás és a feltámadás lelke és át tudja alakítani a te égető sebeidet. Ő megtanítja nekünk, hogy ne töröljük ki a minket megbántott személyek és helyzetek emlékét, hanem hagyjuk, hogy emlékükben benne lakjon jelenléte. Így tette Ő az apostolokkal és kudarcaikkal. Elhagyták Jézust kínszenvedése előtt, Péter megtagadta az Urat, Pál üldözte a keresztényeket: mennyi tévedés, mennyi bűntudat! – húzta alá a pápa, arra buzdítva, hogy mi is gondoljunk a saját tévedéseinkre: milyen sokat tévedtünk, milyen nagy a bűntudatunk! Egyedül nem lett volna kiút a tanítványok számára. Egyedül nem, de a Vigasztalóval igen. Mert a Lélek meggyógyítja az emlékeket. Hogy hogyan? – tette fel a kérdést a pápa, majd így válaszolt: „A lista tetejére helyezi azt, ami számít: Isten szeretetének emlékét, ránk szegezett tekintetét. Így tesz rendet életünkben: megtanítja, hogy elfogadjuk magunkat, megtanítja, hogy megbocsássunk, hogy megbocsássunk önmagunknak – ami nem könnyű: a Lélek ezt az utat tanítja nekünk, megtanítja, hogy kiengesztelődjünk a múlttal, hogy újra elinduljunk.

Ismerjük fel a Lélek hangját és kövessük tanítását

Azon túl, hogy emlékeztet bennünket a kiindulási pontra, a Lélek megtanítja nekünk, hogy melyik utakat válasszuk – tért rá Ferenc pápa a második aspektusra. A szentleckéből tudjuk meg, amelyben Szent Pál kifejti, hogy „akiket Isten Lelke vezérel” (Róm 8,14), azok „nem a test, hanem a lélek szerint” élnek. Másszóval a Lélek, a létezés útkereszteződéseiben a legjobb utat javasolja. Ezért fontos, hogy meg tudjuk különböztetni hangját a gonosz szellem hangjától. Mindketten szólnak hozzánk: meg kell tanulnunk, hogy megkülönböztessük, honnan jön a Lélek hangja, hogy felismerjük és kövessük az utat, amelyet Ő mutat meg számunkra.

A Szentlélek soha nem hagy cserben bennünket

A pápa itt néhány példát sorolt fel homíliájában. A Szentlélek soha nem fogja azt mondani, hogy életutadon minden rendben van. Soha nem mondja, mivel nem igaz. Nem. Kijavít, arra is indít, hogy sírj bűneid miatt; arra ösztönöz, hogy megváltozz, hogy küzdj hamisságaid, kétszínűségeid ellen, még akkor is, ha ez erőfeszítést, belső küzdelmet és áldozatot igényel. A gonosz szellem viszont arra készet, hogy mindig azt tedd, ami tetszik és amit akarsz; elhiteti veled, hogy jogod van tetszés szerint használni a szabadságodat. Amikor azonban magadra maradsz benső ürességeddel, akkor megvádol és lever. Csúnya ez a tapasztalat, amikor érezzük a belső ürességet – jegyezte meg a pápa. Amikor belül üres vagy, a gonosz lélek vádol téged, földre teper, elpusztít. A Szentlélek, aki helyreigazít utadon, soha, soha nem hagy cserben, hanem kézen fog, vigasztal és mindig bátorít.

A gonosz stratégiája az örökös panaszkodás, önsajnálat

Amikor látod, hogy keserűség, szomorú gondolatok dúlnak benned, jó, ha tudod, hogy ez soha nem a Szentlélektől származik. A keserűségek, a pesszimizmus, a szomorú gondolatok soha nem a Szentlélektől származnak. A gonosztól jön, aki jól érzi magát a negativitásban és gyakran használja ezt a stratégiát: táplálja a szenvedést, a türelmetlenséget, az önsajnálkozást, annak a szükségességét érezteti, hogy sajnáltassuk magunkat, hogy másokat kritizáljunk, rájuk hárítva a felelősséget. Idegessé, gyanakvóvá és siránkozóvá tesz. A panaszkodás a rossz szellem sajátos nyelvezete: mindig szomorúvá tesz, egy temetési gyászmenet lelkületével. A Szentlélek ezzel szemben arra szólít bennünket, hogy soha ne veszítsük el a bizalmat és mindig kezdjük elölről. Állj fel! - mindig erre szólít és kézen fog. Hogyan álljunk fel? Úgy, hogy elsőként kezdeményezünk, nem várunk másokra. Mindenkinek, akivel találkozunk, reményt és örömet, nem pedig panaszkodást nyújtunk; soha nem irigykedünk másokra. Az irigység az a kapu, amelyen a gonosz lélek belép. Ezt a Biblia mondja: az ördög az irigység révén lépett be a világba. Soha ne irigykedj! -  buzdított rá a pápa. A Szentlélek elvezet oda, hogy örülj mások sikereinek. 

Itt és most – mindig a kegyelem helye és ideje

A Szentlélek továbbá konkrét, nem idealista: azt akarja, hogy itt és most legyünk összeszedettek, mert a hely, ahol vagyunk és az idő, amelyben élünk, a kegyelem területei. A kegyelem helye egy mai konkrét hely, itt és most. Ezek nem fantáziák, amelyeket magunknak elképzelünk. A Szentlélek mindig a konkrét helyzethez vezet el.  A gonosz szellem ehelyett el akarja terelni a figyelmünket az itt és most eszméjétől, másfelé irányítva gondolatainkat: gyakran lehorgonyoz bennünket a múlthoz: a sajnálkozáshoz, nosztalgiákhoz, ahhoz, amit az élet nem adott meg nekünk. Vagy a jövő felé irányít bennünket, aggodalmat, félelmet, illúziókat, hamis reményeket táplálva. A Szentlélek pedig arra vezet el, hogy szeressünk itt és most a konkrét helyzetben: nem egy ideális világot, egy ideális egyházat, egy ideális szerzetesrendet, hanem azt, amelyik van, a nap világosságánál, átlátszóságban, egyszerűségben. Milyen nagy a különbség a gonoszhoz képest, aki szítja mások hátuk mögötti kibeszélését, a pletykákat, a fecsegést. A pletykálkodás csúnya szokás, amely lerombolja a személyek önazonosságát – hangsúlyozta a pápa.

A Szentlélek fiatalítja meg az egyházat

A Lélek azt akarja, hogy együtt legyünk, megalapít minket, mint egyházat és ma – ez a harmadik és utolsó szempont – azt tanítja az egyháznak, hogy hogyan haladjon előre. A tanítványok bezárkóztak a Cenákulumba, a felső terembe, majd a Szentlélek leszáll és kivezeti őket. A Lélek nélkül egymás között maradtak volna, a Lélekkel megnyílnak mindenki számára. A Lélek minden korban felborítja terveinket és megnyit újdonságainak, mindig jelen van Isten újdonsága, amely a Szentlélek újdonsága; mindig megtanítja az egyháznak a kilépés létfontosságát, annak a fiziológiai szükségességét, hogy hirdessünk, hogy ne maradjunk bezárkózva önmagunkba: ne legyünk nyáj, amely megerősíti a kerítést, hanem egy nyitott legelő, ahol mindenki táplálkozhat Isten szépségéből; legyünk befogadó otthon válaszfalak nélkül. Az evilági lélek arra sürget, hogy csak saját problémáinkra, érdekeinkre összpontosítsunk, a releváns megjelenés igényére, a nemzetiségünkhöz, csoportunkhoz való tartozásunk kitartó védelmére. A Szentlélek nem: arra szólít, hogy megfeledkezzünk önmagunkról és mindenkinek megnyíljunk. És így megfiatalodik az egyház – állapította meg Ferenc pápa, hangsúlyozva, hogy a Lélek fiatalítja meg az egyházat, nem mi. Ne próbáljuk meg egy kicsit szépíteni ezt, nincs rá szükség. A Lélek fiatalítja meg az egyházat. Mert az egyház nem programozza magát és a modernizálási tervek nem elegendők. A Lélek megszabadít bennünket a sürgősség megszállottságától és arra szólít, hogy ősi és mindig új utakon járjunk, a tanúságtétel útjain, a szegénység útjain, a küldetés útjain, hogy megszabadítson minket önmagunktól és elküldjön bennünket a világba.

A karizmák sokfélesége harmóniát teremt

A pápa végül arra a furcsaságra mutatott rá, hogy a Szentlélek a szerzője a megosztottságnak, még a zajnak és egyfajta rendetlenségnek is. Gondoljunk csak Pünkösd reggelére: a szerző, vagyis a Szentlélek megosztást teremt a nyelvekkel, a viselkedésekkel, nagy káosz lehetett! Ugyanakkor az összhang szerzője. Megoszt a karizmák sokféleségével, de ez csak egy látszat megosztás, mert az igazi megosztottság harmóniába illeszkedik. Megosztottságot teremt a karizmákkal és harmóniát teremt ezzel a megosztottsággal, ez pedig az egyház gazdagsága.

A Szentléleknek engedelmeskedve nyíljunk meg a világnak

Ferenc pápa a következő buzdítással zárta pünkösdvasárnapi szentbeszédét: „Kövessük a Szentlélek iskoláját, hogy mindenre megtanítson bennünket. Hívjuk minden nap, hogy emlékeztessen bennünket: mindig Isten ránk vetett tekintetéből induljunk ki, döntéseinkben az Ő hangjára hallgatva haladjunk együtt, mint egyház, Őneki engedelmeskedve és a világra nyitottan. Így legyen!”.