Keresés

Könyv I. János Pálról Ferenc pápa előszavával Könyv I. János Pálról Ferenc pápa előszavával 

Ferenc pápa előszava: I. János Pál pápa prófétai tekintete a világ sebeire figyelt

Az Avvenire olasz katolikus napilap május 8-i vasárnapi száma közli Ferenc pápa előszavát, mely az „I. János Pál pápa tanítása, szövegek és dokumentumok” című kötetben jelent meg. A könyv az I. János Pál pápa Vatikáni Alapítvány gondozásában készült el és a Vatikáni Könyvkiadó és a Paulinus Könyvkiadó közösen jelentette meg.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

A könyv első része tartalmazza a Luciani pápa összes homíliáját, beszédeit, leveleit, az általános kihallgatásokon tartott elmélkedéseit, az Úrangyala imák során mondott beszédeit, vagyis I. János Pál pápa minden megnyilatkozását, mely a 34 napos rövid pápasága alatt napvilágot látott.  A könyv második rész Albino Luciani feljegyzéseit és elmélkedéseit tartalmazza, amelyeket pápasága során a naplójában rögzített.

Felmutatta az egyháznak az egyetlen igazi kincset, az apostolok egyszerű hitét

VI. Pál halálát követően az új pápát 1978. augusztus 26-án választották meg, aki egy bő hónapos péteri szolgálat után szeptember 29-én hunyt el egészen váratlanul. Rövid pápasága során az Úr segítségével megmutatta az egyháznak az egyetlen igazi kincset, az apostolok egyszerű hitét, melyet a II. Vatikáni Zsinat újra felmutatott. Erről tanúskodnak a kötet lapjai, melyek közreadják teljes tanítóhivatali tevékenységét. I. János Pál pápa e rövid péteri szolgálata alatt is tudott vallomást tenni az isteni erényekről a szerdai katekézisek során. És megismételte nekünk, hogy a szegények iránti szeretet tévedhetetlenül része az apostoli hitnek, ahogy azt a Lateráni Szent János bazilikában tartott püspöki székfoglalása során vallotta a gyermekkorában megtanult hittétel és ima formájában: „A szegények elnyomása és a munkások igazságos bérének visszatartása” olyan bűn, amelynek kiáltása Isten színe elé kerül. Éppen a keresztény nép hite miatt, amelyhez ő maga is tartozott, tudott figyelmet fordítani a világ sebeire, azt is megmutatva, mennyire közel áll a béke az Egyház szívéhez.

Nem erőfeszítés vagy pózolás révén mutatta magát kicsinek, hanem őszinte hálából

Szeptember 4-én a nemzetközi missziós társulatok több mint száz képviselőjéhez intézett szavaiban reményét fejezte ki, hogy „az Egyház, az evangélium alázatos hírnöke a föld minden népe számára és így hozzájárulhat az igazságosság, a testvériség, a szolidaritás és a reménység légkörének a  megteremtéséhez, ami nélkül a világ nem tud élni”. Ezzel Luciani pápa megismételte, hogy korunk legsürgetőbb dolga nem az ő nagyszerű gondolatának vagy tervének a szüleménye, hanem az apostolok hitében való egyszerű mozgás. Egyszerű és dolgos szüleitől örökölte meg a keresztény hitet, akik ismerték az élet viszontagságait és a mindennapi munkát, melynek gyümölcseként kenyeret adtak a családjuknak. Szülei földön járó emberek voltak. Innét ered a Luciani pápa alázatossága. Nem erőfeszítés vagy pózolás révén mutatja magát kicsinek, hanem őszinte hálából. Mert csak az az ember lehet hálatelten alázatos, aki maga is megtapasztalta Jézus határtalan irgalmát és megbocsátását. Így könnyebben meg lehet tenni, amit tőlünk kér: ​​„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29).

Isten hierarchikus szentegyháza

Luciani pápa halálakor Óscar Arnulfo Romero – San Salvador vértanú érseke, akit ma Isten népe szentként tisztel – szintén szentmisét celebrált az elhunyt pápa emlékére október 3-án. I. János Pálnak a rövid pápasága miatt – mondta Romero érsek – csak arra volt ideje, hogy megadja a világnak azt a rövid, de tömény választ, amelyet Isten ad a mai világnak”. Ilyen rövid idő alatt, két pápa halálával és két pápaválasztással felhívta a világ figyelmét a katolikus egyház hierarchiájára, mely a megválasztott törékeny ember vállára helyezi az Egyház vezetésének és irányításának a hivatását, de aki mégis arra hivatott, hogy „a kegyelem” szentségi jele legyen az emberek számára. Ezt a misztériumot Loyolai Szent Ignác egyébként így nevezett nagy tisztelettel: „Isten hierarchikus szentegyháza”.

 

11 május 2022, 13:59