Keresés

A vatikáni Szent Márta-ház madártávlatból A vatikáni Szent Márta-ház madártávlatból 

A pápa Domus Vaticanae néven új intézményt hozott létre, amelybe négy alapítvány tartozik

Ferenc pápa május 5-én egy szentszéki intézménybe tömörítette a vatikáni Szent Márta-házat, a Római Papi Házat, a VI. Pál Nemzetközi Házat és a Szent Benedek Házat.

Gedő Ágnes – Vatikán

Egy kirográf, vagyis saját kezűleg aláírt pápai irat rendelkezik a Domus Vaticanae, Vatikáni Ház létrehozásáról. A Szentszékhez kapcsolódó intézményt a pápa egyházi hivatalos jogi személy rangra emelte, melynek székhelye Vatikánvárosi Állam. Négy alapítvány tagozódik be az új intézménybe: a Domus Sanctae Marthae, Domus Romana Sacerdotalis, Domus Internationalis Paulus VI és a Szent Benedek Ház, melyek önálló formájukban megszűnnek, tulajdonaikat az Apostoli Szék Vagyonkezelősége veszi át.

Az új intézmény megőrzi a korábbi alapítványok szállásadó célú működését, összhangban az Universi Dominici Gregis Apostoli Konstitúció 43. pontjával, mely kizárólagosan a Szent Márta-házat jelöl ki a konklávé idejére összegyűlő pápaválasztó bíborosok lakhelyéül. A Szent Márta-ház, a Római Papi Ház, illetve a VI. Pál Nemzetközi Ház a papi testvériség szellemében szállást nyújt a Római Kúrián dolgozó egyháziaknak, bíborosoknak, püspököknek, szentszéki diplomatáknak, valamint a Rómába érkező papoknak, akik a pápával találkoznak, vagy vatikáni eseményeken vesznek részt.

A Domus Vaticanae intézmény alapszabályzatát az alapítással együtt jóváhagyta a Szentatya. A négy alapítványban dolgozó alkalmazottak munkaviszonyát is az új intézmény, illetve a Római Kúria szabályozza majd, melynek jóváhagyásával a pápa Pietro Parolin bíboros államtitkárt bízta meg.

05 május 2022, 17:28